Wirtmann esőben szárnyalt a Sanremón

IMG_2660 copia (Large)Defekt, tőcsavartörés és kuplunghiba is nehezítette Wirtmann Ferenc és Kerekes József szereplését a Sanremo Ralin. Az időjárás azonban az első napon a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott párossal volt: esett az eső. A vizes pályán Wirtmann a Ford Escort Mk I-essel elemében volt és az abszolút 16. helyen állt. Másnap két műszaki hibának köszönhetően visszaesett, és végül a verseny abszolút 21. helyén végzett. Az Európa-bajnokság értékelésében a C3-as kategória második és a C csoport hatodik helyét szerezte meg. Három forduló után így 48 ponttal a C csoport bajnokságának az igen előkelő negyedik helyén áll.

„Nagyon jó hangulatú és az Eb-hez méltóan nehéz verseny volt a Sanremo Rali” – mesélte Wirtmann Ferenc. „A mezőny parádés volt, hiszen például 037-es Lanciából hét indult. Mind a hét gyönyörűen felkészített autó volt.

A Sanremo Ralit nem kell bemutatni a szurkolóknak, szerintem ezen a környéken nincs olyan ember, aki ne imádná a ralit. Bármerre jártunk, mindenhol nagy szeretettel fogadtak, az egyik etapon a falu címeres celofánjába csomagolt virágot kaptunk, de a benzinkúton, a kávézóban, a kis faluk éttermében, mindenhol meg voltak őrülve a raliért.

1SR_5800 (Large)

Az első nap nagyon jól sikerült, kicsit vizes volt a pálya ahol még magunkat is megleptük az eredményünkkel. Volt ugyan egy lassú defektünk, de az igazán nem hátráltatott minket. Másnap viszont a három gyorsaságin kijutott a kalandból.

Az első gyorson eltört egy tőcsavarunk, ami az ékszíjfeszítőt tartja a motorblokkon. Nem volt egyszerű a forró motorból kivarázsolni a csavart, de már sokszor elmondtam, hogy nekem van a világon a legjobb szervizcsapatom, amit most is igazoltak. Az utolsó pillanatban ugyan, de kész lettünk az autóval. Nagyon kellett sietnünk etapon, de futópercre beértünk, és késés nélkül tudtunk elrajtolni.

2MP_9935 (Large)

Viszont a kuplungunk tönkrement ezen a gyorsaságin, ami miatt örültünk, hogy egyáltalán célba értünk. A C csoport hatodik és a C3 második helyezésével is abszolút elégedett vagyok. Most egy kicsit pihenünk, aztán készülünk is a Vltava Ralira.”

Miután Wirtmann állandó navigátora, Barna György munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a versenyen, Kerekes József ugrott be helyette, aki tökéletes munkát végzett.

„Nagyszerű verseny volt” – mondta Joti. „A Sanremo Rali az egyik nagy kedvencem, Kövesdán Andrással kétszer is mentünk rajta. Hatalmas élmény volt újra indulni, és szintén nagy élmény volt Wirtmann Ferivel versenyezni.

SVC_3052 (Large)

A pályabejárás nagyon szoros volt, két napunk volt rá. Egy pályán tudtunk négyszer menni, az egyik egy részén háromszor, a többin kétszer. 61 páros rajtolt el a versenyen, amiből 21-edikek lettünk. Szerintem ez nagyszerű eredmény.

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon hálás vagyok Ferinek ezért a versenyért.”

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. hely, C csoport 6. hely
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. hely
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 2. futam: D csoport 1. hely
29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. hely, C csoport 6. hely

IMG_2416 copia (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása három futam után:
1. Lucio da Zanche (I) 114 pont
2. Mats Myrsell (S) 69 pont
3. Valter Chris Jensen (N) 63 pont
4. Wirtmann Ferenc (H) 48 pont
5. Antonio Sainz (E) 35 pont
6. Carlo Falcone (ATG) 30 pont
7. Mekler László (H) 24 pont
8. Anders Johnsen (S) 21 pont
9. Villu Mättik (EE) 15 pont
10. Carles Palou (E) 12 pont
11. Nicholas Montini (I) 6 pont
 

1SR_5803 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország)
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország)
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország)
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország)
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország)
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium)
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino)
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország)
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország)
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország)
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország)
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország)

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing