Wirtmann Ferenc

Wirtmann győzött, Schneer jól van

A D csoportot és a D3-as kategóriát is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel az Országos Historic Rallybajnokság szezonnyitó futamán, a Nyerges Rallyn, míg abszolút értékelésben a második helyet szerezték meg. Csapattársaik Schneer László és Greffer Lajos az utolsó gyorsaságin estek ki baleset miatt, azonban mind a ketten jól vannak, a Lada 2101-es pedig újjáépíthető állapotban. 

„Kezdem a legfontosabbal: Schneer Laciék jól vannak, egyedül a vállát fájlalja Laci de azt már a verseny előtt is érezte, nem biztos, hogy az esés eredménye – kezdte Wirtmann. – Az utolsó gyorsasági szakaszon ötszáz méterrel a cél előtt volt egy kitérő, ami nagyon kavicsos, poros volt. Kb. hússzal lehetett bevenni, Laci kicsit gyorsabban, nagyjából 25-tel próbálta meg, eltolta az orrát és beesett szemben egy beton vízelvezetőbe, majd még egy fát is eltalált. Ők szerencsére nem sérültek, de a Zsigulin lesz munkánk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc Nyerges Rally 2023

A verseny szombati napja egy katasztrófa volt, sem az itiner nem stimmelt, sem az időterv. Nagyon sok lassító volt a pályákon – összesen 77 – amikben teherautó és traktorgumit is használtak, pedig a szabály szerint csak személyautó gumikat lehetne…  nem sorolom. 

Vasárnap, ahogy elrajtoltunk már rendben volt minden. A verseny egyik érdekessége volt, hogy Lábatlan—Bajna oda-vissza volt. Hiába mégy ugyanazon az úton, mégis egészen más pálya. Amikor Bajna felől rajtolsz, lejt az út és nagy egyenesekkel kezdődik. A lassítók miatt többször kell komoly féktávokat venni, ami miatt elfogyott a fékünk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc Nyerges Rally 2023

Az első körben nem is értettem, mi történt, amikor másodszorra mentünk Bajnán, mondtam Jotinak, hogy kipróbálom, nem fékezek annyit, akkor jobban kibírta. Amióta az Escorttal versenyzek, nem volt ennyire igénybe véve a fékünk. 

Ahogy vártam, komoly volt a mezőny. Érdi Tibit egyszer tudtuk megverni, de nem azért, mert olyan ügyes lettem volna, hanem mert vagy nem akart azon a szakaszon gyorsan menni, vagy műszaki hibája volt. A végeredményen talán nem látszik, de Spindler Jenő is végig ott volt a nyakunkon az Opellel. Ő is nagyon jó versenyző és rettenetesen ismeri ezeket a pályákat. Az abszolút második és a D csoport első helyezéssel maximálisan elégedett vagyok. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc Nyerges Rally 2023

Már most készülünk a Salgó Rallyra, mert állítólag indul Zsírpapa is az új VFTS-ével, és nála sosem lehet tudni, hogy kit akar megverni. Dolgozunk a Zsigulinkon is, hogy Schneer Laciék minél hamarabb újra autóba ülhessenek.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém