Wirtmann Ferenc

Wirtmann három futóperccel lett bajnok

A D csoportot és a D3-as kategóriát is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel az Országos Historic Rallybajnokság záró futamán, a Rally Hungaryn, amivel a csoport és a kategória bajnoki címet is megszerezték. Bár az időeredmények alapján úgy tűnhetett, sima versenyük volt, annyi kalandban volt részük, mint máskor évek alatt összesen.

„Hosszú, fárasztó, de nagyon jó verseny volt a Rally Hungary – kezdte Wirtmann Ferenc. – A bajnoki címhez elegendő lett volna csak célba érni, de úgy nem lehet versenyezni, hogy csak félig nyomod a gázt, arról nem is beszélve, hogy a nézők is hazamennének. Jotival megállapodtunk a verseny előtt, hogy a szokásos tempóban megyünk, abból nem lehet baj. 

Nehéz körülményekre számítottunk, ezért a 13 colos Michelin helyett 15-ös Hankook gumikkal versenyeztünk. Ezek magasabbak, kicsit megemelik az Escortot, így a komolyabb mélyedésekben, gödrökben sem ért le az alja. Mivel keskenyebb gumikról van szó, hosszabb féktávot kellett venni velük. 

A Hankooknak híresen strapabíróbb oldalfala van, ami a defektveszély miatt is fontos volt. Ennek ellenére kaptunk egy defektet. Egy kő lyukasztotta ki a futófelületet, de olyan lassan engedett le, hogy csak a szervizelés végén vettük észre. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II

A defekttel nem veszítettünk sokat, de így is volt több kalandunk. Háromszor érkeztünk futópercre. Először a városi gyorsasági után. Itt beírják a rajtidődet, aztán, amikor van hely, elrajtolsz. Mi egy percet várhattunk a rajtban, ami még nem lett volna baj, csak az első kör végén egy kicsit túl csúsztam. Egy bal 3, 30, jobb 3 volt. A 30 métert hosszabbra írtuk a kelleténél, mire Joti bemondta a jobb 3-at már túl voltunk rajta. Nevettünk is, hogy 180 gyorsasági kilométeren keresztül jól működik az itinerünk és egy 30 métert rontunk el. Ezzel is veszítettünk időt, ami miatt kicsit sietnünk kellett etapon. 

A második futópercet az én figyelmetlenségem okozta. Kifordultunk a gyorsaságiról és etapon egy autót kerültem ki, csak a záróvonalat nem figyeltem. Megállított a rendőr, akinek töredelmesen beismertem mindent, mondta, látja, hogy sietek, legközelebb tartsam be a szabályokat. Megígértem, így megint futópercre, de még időben megérkeztünk. 

A harmadik eset a szervizparkban volt. Mondja Joti, ha készen vagyunk, guruljunk oda az időellenőrzőre. Jó. Állunk ki, amikor Benító főmérnökúr, megállít, felnyitja a gépháztetőt, kér egy hatos imbuszkulcsot… meg egy tízes csillagvillást… szerel, szerel… az óra meg ketyeg, egyszer csak lecsukja a gépháztetőt, mehettek. Ahhoz képest, hogy kényelmesen akartunk az IE-re érni, itt centiztük ki a legjobban. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II

Még szombaton az első kört 45 másodperc előnnyel zártuk, gondoltam, a másodikra is elég lesz ez a tempó. Nem lett, Rónay Lacitól mindjárt kaptunk húsz másodpercet. Mondom, ennek fele sem tréfa, felrakjuk a lámpasort és támadunk az utolsó két esti gyorson. De a lámpasort rossz szervizautóba raktuk, így anélkül kellett mennünk. Az utolsó esti szakaszt megnyertük, amire mondták a szerelők, hogy látod, nem is kell neked lámpasor, el is adhatod. 

Régen fordult már elő velem, hogy ennyi kalandunk volt, de így is nagyon élveztük. Profi kis versenyt raktak össze, óriási dicséret a rendezőknek a szalmabála lassítók miatt. Ez nem most volt először, de sokkal jobb, mint a gumi lassító. A padkavédelem is sokkal jobban látszik ezekkel a karókkal és a célceremónia is nagyon hangulatos volt. Még az utolsó autókat is megvárták, megünnepelték. Méltó befejezése volt ez a verseny a szezonnak.“ 

Ezt támasztotta alá Kerekes Joti is, aki szintén kiemelte a sok kalandot és hogy a bajnoki cím ellenére, már másnap újra autóba ült volna. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II

„Ahhoz képest, hogy a bajnoki címhez csak célba kellett érnünk, alaposan megdolgoztatott minket a verseny – nevet. – Nem emlékszem arra, hogy Ferivel volt-e olyan versenyünk, hogy háromszor is futópercre érkezzünk.

Az első gyorson az új motor kinyomott egy kis vizet, a túlfolyó direkt elém van kivezetve, hogy lássam, ha baj van, persze azonnal kivert víz, de mondta Benító, hogy nyugodjunk meg, rendben van minden. 

Előfordult, hogy álltunk ki a szervizből, amikor szólt, hogy vissza, mert defektünk van, aztán a szervizparkban is volt egy extra szerelésünk. Ülsz bent az autóban és egy perccel az időd előtt még azt hallod, hogy csillagvillást kérek. Arról már nem is beszélve, hogy vasárnap megérkezünk az első gyorsaságira slick gumival, és az orrunk előtt leszakad az ég. Szóval nem unatkoztunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II

Szerintem is jó verseny volt, főleg miután a csoportot és a kategóriát is megnyertünk, ne szóljunk egy szót se. Természetesen nagyon örülünk a bajnoki címnek, de én már holnap mennék a következő versenyre.“ 

A Textura Sport Club partnerei:

Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

WIRTMANN FERENC HISTORIC EREDMÉNYEI
  • 2008. C csoport magyar bajnok
  • 2009. C csoport magyar bajnok
  • 2010. C csoport magyar bajnok
  • 2011. C csoport magyar bajnok
  • 2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  • 2013. Historic CEZ bajnok
  • 2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
  • 2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  • 2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  • 2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
  • 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  • 2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
  • 2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
  • 2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
  • 2022. D csoport magyar bajnok
  • 2023. D csoport magyar bajnok
Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program