Idei legnehezebb versenyére készül Wirtmann Ferenc és Kerekes József, akik április 26–27-e között a historic CEZ-bajnokság harmadik futamán, Vltava Ralin állnak rajthoz, Ford Escort Mk II-essel.
A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros számára ez lesz az idei legrangosabb verseny, hiszen a CEZ mellett a historic-Eb mezőnyével is meg kell küzdeniük.
Bár a versenyt Csehországban rendezik, Wirtmann-nak szinte hazai pálya, hiszen már hat alkalommal állt rajthoz rajta, amiből négyszer megnyerte a CEZ értékelést. 2017-ben pedig az a megtiszteltetés érte, hogy az ő Ford Escortjának a fényképével reklámozták a versenyt.
„Nagyon szeretem a cseh versenyeket, a régi BBK-futamok hangulatát idézik – mondta Wirtmann. – A Vltava Rali kifejezetten nehéz, változatos, gyors és technikás részek váltogatják egymást, megyünk fák között, sziklák között, átviszik a gyorsaságikat több falun, de előfordul olyan is, hogy a pályának két szakaszát egy mezőn kötik össze.
Nagyon jó lesz a mezőny, közel százan neveztek. A CEZ értékelést már négyszer megnyertük, szeretnénk ezt az idén ötödszörre is megtenni.“
CEZ HISTORIC RALIBAJNOKSÁG 2019
- március 29–30. Eger Rali
- április 6–7. Lavanttal Rali (Ausztria)
- április 26–27. Vltava Rali (Csehország)
- május 3–4. Tátra Rali (Szlovákia)
- június 28–29. Zelezniki Rali (Szlovénia)
- július 18–20. Weiz Rali (Ausztria)
- augusztus 30–31. Alpi Orientali (Olaszország)
- szeptember 20–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
- október 18–20. Kassa Rali (Szlovákia)
WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI
Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ értékelés 2. hely
WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI
- 2008. C korcsoport magyar bajnok
- 2009. C korcsoport magyar bajnok
- 2010. C korcsoport magyar bajnok
- 2011. C korcsoport magyar bajnok
- 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
- 2013. Historic CEZ-bajnok
- 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
- 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
- 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
- 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
- 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax