Wirtmann: Két futam dönt az Eb-címről

A Historic Rali-Európa-bajnokság utolsó két futamán dől el a D csoport bajnoki címe. Wirtmann Ferenc és Kerekes József, Ford Escort Mk II-essel egyaránt két-két ponttal vezetik a versenyzők és a navigátorok bajnokságát a szeptember 20-22-e között megrendezésre kerülő Elba Rali előtt.

Ezen a versenyen elegendő lesz számukra akár a második helyen végezni legnagyobb ellenfelük, az osztrák Karl Wagner mögött és akkor a bajnoki cím a szezonzáró Mecsek Ralin dől el.

Wirtmann három éve már versenyzett Elbán, de akkor egy defekt következményeként kiesett, így a pályák egy részét nem tudta versenytempóban teljesíteni, de a kis olasz szigeten egyébként is rendszeresen variálják a gyorsaságikat, minden évben új kihívások elé állítva a résztvevőket.

A verseny különlegessége, hogy kizárólag historic autók indulnak rajta, az Eb. mezőnye mellett az olasz bajnokságnak is szép számú nevezője van. Összesen több mint 130 autó várható és az egész rendezvény egy nagy historic gála.

„Nagyon jó, de nagyon nehéz versenyre számítok – mondta Wirtmann. – Három éve a mezőny végre soroltak, minden gyorsaságin öt autót előztünk meg. Most 26-os rajtszámmal indulunk, bízom benne, hogy az idén nem kell az előttünk rajtolót előzgetni.

A bajnokság szoros, de van két pont előnyünk, Wagnernek ráadásul, ha a két hátra lévő versenyen pontot szerez, akkor még kettőt mínuszolnia kell. Elbán sokkal nagyobb a rutinja, mint nekünk, nagyon jó a Porschéja, ráadásul még nem is ügyetlen, úgyhogy ő az esélyesebb. Nekünk egy második hely is elég, akkor még megtarthatjuk az első helyünket a bajnokságban.

Abszolút versenyzőbarát lesz a futam. Csütörtökön éjszaka két rövidebb szakaszt kell teljesíteni, pénteken késő délelőtt rajtolunk és kora délután van cél, mindössze három gyorsaságival, amiből kettő 22 km-es, szombatra pedig négy szakasz marad.

Az össztáv nem kevés, 135 km és a pályabejárás is érdekes lesz, mert másfél napot engedélyeznek, ami alatt hét pályát kellene négyszer-négyszer lejárni. Mivel csak historic mezőny indul, nincs szervizpark, mindenki ott szerel, ahol akar és ahol tud, ezért elég nagy felfordulás szokott lenni a gyorsaságik után, ez is növeli a verseny izgalmát.“

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG D CSOPORT ÁLLÁSA HAT FUTAM UTÁN, VERSENYZŐK

  • 1. Wirtmann Ferenc 60 pont
  • 2. Karl Wagner 58 pont
  • 3. Jukka Aromaa 37 pont
  • 4. Jesús Ferreiro 36 pont
  • 5. Alberto Battistolli 28 pont
  • 6. Pentti Veikkanen 24 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG D CSOPORT ÁLLÁSA HAT FUTAM UTÁN, NAVIGÁTOROK

  • 1. Kerekes József 60 pont
  • 2. Gerda Zauner 58 pont
  • 3. Xabier Anido 36 pont
  • 4. Luigi Cazzaro 28 pont
  • 5. Arto Arola 25 pont
  • 6. Timo Jaakola 24 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA HAT FUTAM UTÁN, CSAPATTOK

  • 1. Scuderia Coppa Amici 135 pont
  • 2. Historic Rally Club Finland 114 pont
  • 3. Rododendri Historic Rally 109 pont
  • 4. Past Racing 80 pont
  • 5. ACU Friuli 47 pont
  • 6. Rally Club Team 45 pont
  • 7. Rally Sport Classic 40 pont
  • 8. Historic Rally Club Finland II 37 pont
  • 9. CMS 15 pont
  • 10. MSC Guetersloh 13 pont
  • 11. SK Vilu 10 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG 2018

  • március 16–17. Costa Brava Rali
  • április 20–21. Vltava Rali
  • május 24–26. Asturias Rali
  • június 21–23. Ypres Rali
  • augusztus 10–11. Lahti Rali
  • augusztus 30–szeptember 1. Alpi Orientali Rali
  • szeptember 20–22. Elba Rali
  • október 12–13. Mecsek Rali

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI

  • Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely
  • Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely
  • Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Miskolc Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Asturias Rali: Historic Eb. D csoport 3. hely, D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 2. hely
  • Székesfehérvár Rali: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 2. hely
  • Ypres Rali: Historic Eb. D csoport 2. hely, D3-as kategória 1. hely, csapatverseny 1. hely
  • Baranya Kupa: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Salgó Rali: Historic ob. D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

  • 2008. C korcsoport magyar bajnok
  • 2009. C korcsoport magyar bajnok
  • 2010. C korcsoport magyar bajnok
  • 2011. C korcsoport magyar bajnok
  • 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2013. Historic CEZ-bajnok
  • 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  • 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  • 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax