Wirtmann kettőből kettő

Két győzelmet aratott Wirtmann Ferenc és Barna György az Eger Ralin, ahol szombaton és vasárnap két külön futamként rendezték meg az Országos Historic Ralibajnokság első két versenyét. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros mind a két nap a leggyorsabb volt a historic mezőnyben és mind a kétszer megnyerték a D csoport valamint a D3-as kategória versenyét is. A frissen elkészült Ford Escort Mk II-es tökéletesen működött és még arra is volt ideje a párosnak, hogy a rossz minőségű pályákon az autót beosztva versenyezzenek.

HS9A4033 (Large)

„Végig nagyon igyekeztünk” – mosolygott Wirtmann a célban. „Igazán nem volt okuk sietni, csak magunkat hajtottuk, de nagyon jól esett versenyezni a hosszú téli szünet után. Sokan gondolják, hogy könnyű dolgunk volt, de szerintem nincs olyan verseny, ami előre le lenne futva, mindig tökéletesen kell felkészülni és magán a versenyen is oda kell tenni magad. Ha egy pillanatra is kiengedsz, akkor jönnek a fiatalok és azonnal megvernek.”

IMG_0113 (Large)

„Szombaton volt két nagyon rossz állapotban lévő pálya, ott óvatosan kellett menni. A kis, 13 colos kerekek miatt az Escort sokkal sérülékenyebb, de a jó minőségű aszfaltokon jobban megnyomtuk.”

Barna György navigátor szerint az Eger Ralinak mindig is sajátossága volt a rossz minőségű pálya, amire azonban lehet előre készülni:

HS9A1621 (Large)

„Egerben mindig irdatlanul rosszak a pályák. Ha az első körben még jók is, a másodikra nagyon felhordásossá válnak, de erre lehet készülni. Amelyik kanyar nincs kigumizva, az biztos felhordásos lesz, de amelyikben van gumi, az sem biztos, hogy a verseny végéig ott marad és tiszta lesz tőle a kanyar, úgyhogy nem lehet teljesen itinerből autózni.”

„A verseny elején jeleztük a rendezőnek, hogy egy-két etap idő nagyon szoros, nem lehet a KRESZ szabályait betartva megtenni őket, amire kaptunk extra időt, így ezzel nem volt gond.”

KACS2689 (Large)

A páros következő versenye a csehországi Vltava Rali lesz április végén, ahol az Mk I-es Escorttal állnak rajhoz a CEZ-pontokért.

EGER RALI HISTORIC 1. FUTAM VÉGEREDMÉNYE:

  1. Wirtmann Ferenc–Barna György Ford Escort RS2000 Mk2 D3           52:18,8
  2. Gaál Ádám–Kalapács Kornél Opel Ascona B D3           +4:07,5
  3. Hock Pál–Kemény Viktor Audi Coupé quattro E4           +5:18,2
  4. Balics Ákos–Borsfai Dávid VW Scirocco MK1 D2           +6:27,3
  5. Varga Péter–Péter Richárd BMW 325 E4           +7:58,7
  6. Szőnyi András Gábor–Mácsai Martin Lada 2101-3 D2           +8:18,4
  7. Rácz Tibor–Jankovics Rajmund Lada 21011 D1           +9:24,0
  8. Balogh Sándor–Groll Róbert Fiat 131 Racing D3           +9:39,4
  9. Ördögh Miklós–Parkánszki Balázs Ford Escort XR3i E2           +17:25,6
  10. Nagy Tamás–Kalapács Zsolt Moszkvics 403 Rallye B3           +17:27,5

 

EGER RALI HISTORIC 2. FUTAM VÉGEREDMÉNYE:

  1. Wirtmann Ferenc–Barna György Ford Escort RS2000 Mk2 D3           32:21,9
  2. Gaál Ádám–Kalapács Kornél Opel Ascona B D3           +2:20,7
  3. Balogh Sándor–Groll Róbert Fiat 131 Racing D3           +2:34,3
  4. Hock Pál–Kemény Viktor Audi Coupé quattro E4           +4:45,5
  5. Rácz Tibor–Jankovics Rajmund Lada 21011 D1           +6:37,7
  6. Szőnyi András Gábor–Mácsai Martin Lada 2101-3 D2           +7:47,8
  7. Nagy Tamás–Kalapács Zsolt Moszkvics 403 Rallye B3           +11:57,9

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4., D korcsoport magyar bajnok
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

Brilliant Driver Program

Brilliant Driver Program – Miért fontos a szezon előtti teszt? És miért kell belőle mindjárt három is?

Ahogyan a legtöbb sportban, a gokartozásban is fontos a szezon előtti alapozás. Éppen ezért készült a Brilliant Driver Program csapata három tematikus teszttel a szezonnyitóra. 

Három kategóriában négy versenyzővel áll rajthoz a Brilliant Driver Program – BDP Team – csapata az idei magyar és nemzetközi gokart bajnokságokban. 

Juráncsik Balázs tavaly a SeniorMax kategóriában versenyzett, idén pedig a váltós, DD2-ben áll rajthoz. 

Fally Marci második szezonját kezdi a JuniorMaxban, míg öccse, a tavalyi MiniMax magyar bajnok, Fally Markó egy kategóriával feljebb lép és ő is JuniorMaxban folytatja. Mindhárman a nemzetközi sorozatokra, elsősorban a Közép-Európai Rotax Max Challenge-re (CEE) koncentrálnak.

A BDP Teamhez idén csatlakozik a svéd Marcus Papp, aki a MiniMaxban áll rajthoz a magyar bajnokságban. 

Foto: Brilliant Driver Program // Fally Markó és Fally Marci JuniorMax gokartja készül a jesolói teszt első napján

„A gokartsportban is nagyon fontos az év eleji felkészülés – mondta Kurgyis Róbert, a BDP Team csapatvezetője. – A négy versenyzőnk közül hárman is kategóriát váltottak, ezért még alaposabban kellett felkészülnünk. 

Januárban Jesolóban kezdtünk. Itt szerencsénk volt az időjárással, hiszen a vizes pálya kisebb erőkifejtést igényelt a versenyzőktől, így könnyebben tudtak tanulni. 

Ezt követte egy kecskeméti teszt, amit kifejezetten azért iktattunk be, hogy a száraz aszfalton komolyabb erőnléti tréninget tartsunk versenyzőinknek. Komoly fitness programjuk van, de a gokartversenyzés olyan speciális izomzatot igényel, amelyeket szinte csak a gokartozással lehet megszerezni. 

A harmadik tesztünk ismét Jesolóban volt, egy héttel a CEE Bonus Cup versenye előtt. Itt már a felkészülés utolsó fázisában voltunk. Több beállítást próbáltunk ki mindegyik gokarton. Fontos ilyenkor, hogy a stopper mellett a versenyzők visszajelzésére is hagyatkozzunk. Az egész programot úgy állítottuk össze, hogy a nap végére mindig volt előrelépés. A háromnapos teszt végén pedig mind a négy versenyzőnk elégedetten, motiváltan szállt ki a gokartból. 

Fotó: Brilliant Driver Program // Juráncsik Balázs idén váltott DD2-es kategóriára

Juráncsik Balázs szép fokozatosan fejlődött és vele úgy gondolom, hogy DD2-ben akár a győzelemért is harcba szállhatunk. 

Fally Marci és Markó is sokat léptek előre. Két nagyon tehetséges fiatalról van szó. Marci egyre szebben vezet a JuniorMaxban. Markónak tavaly sikeres éve volt a MiniMaxban, idén nagy falat lesz neki a JuniorMax, de komolyan fejlődik. Az időmérőn mindenképpen jó teljesítményt várok mind a kettőjüktől. Velük a folyamatos fejlődés a célunk. 

Marcus Papp a két jesolói teszten volt velünk. Ő a svéd bajnokságban indult korábban. Sokat kell még tanulnia, de nagyon intelligens és eltökélt versenyzőről van szó, akin látszik, hogy rettenetesen akar fejlődni. Minden bemeneten jobb és jobb lett. Ő még két kecskeméti teszten fog részt venni, a magyar bajnokság előtt. 

Brilliant Driver Program
Foto: Brilliant Driver Program // Kurgyis Róbert csapatvezető az előzési pontokat magyarázza Marcus Pappnak

Jesolóban a BDP csapatot erősített Bors Bertold, aki tavaly DD2-ben ért el szép eredményeket a Grand Finalsen. Ezúttal nem versenyzőként, hanem szerelőként és coachként szerepelt. A Brilliant Driver Programban szeretnénk komplex versenyzőket nevelni, ennek volt a része, hogy Berti most egy másik feladatkörben mutatkozott be. Nagyon jól végezte a munkáját és bízunk benne, hogy minél hamarabb láthatjuk őt versenyző overallban is.

Foto: Brilliant Driver Program // A csapat motormérnöke, Kurgyis Zsolt és Bors Berti, bajnok gokart versenyző, aki ezúttal szerelőként segítette a csapatot

Nagy öröm volt a számunkra, hogy amíg a BDP Team Jesolóban tesztelt, addig a Brilliant Driver Program versenyzője, Krózser Menyhért kiválóan szerepelt a WSK Super Master Series-en Franciacortában. Ezúton is gratulálunk neki.“ 

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

A BDP Team idei első versenye február 23–25-e között lesz Jesolóban, ahol Juráncsik Balázs (DD2), Fally Marci (JuniorMax) és Fally Markó (JuniorMax) állnak rajthoz a CEE Bonus Cupon.