Wirtmann kettős győzelmet aratott Miskolcon

A szombati verseny után a vasárnapi futamot is megnyerte Wirtmann Ferenc ás Czakó-Budai Annamária a Miskolc Rali historic értékelésében, így a hétvégén a Ford Escort Mk I-essel kettős győzelmet arattak.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a C csoportban és az abszolút értékelésben is az élen végezett. Wirtmann ezzel az idei négy versenyből negyedszerre győzött és a megszerezhető maximális pontszámmal, mind a C csoportban, mind pedig a abszolútban vezeti az Országos Historic Ralibajnokságot.

„Az első nap szorosan kezdődött a verseny Balogh Sanyiékkal, aztán szép lassan távolodtunk el tőlük, az utolsó gyorsaságin nőtt meg igazán az előnyünk — mondta Wirtmann. — Másnap is jó csatára volt kilátásunk, az első gyorsaságit két másodperccel nyertük, de sajnos a másodikon kiestek, onnantól csak be kellett osztani az autót.

Az időjárás másnap egy kicsit megnehezítette a dolgunkat, hajnalban esett az eső, ezért az első két gyorsasági vízfoltos volt, aztán meg nagyon felmelegedett az idő és fülledté vált a levegő. Hosszúk voltak az etapok és a gyűjtőben is sokat kellett várnunk, ami fárasztóbb, mint amikor versenyzünk.

Az viszont most is beigazolódott, hogy bármi bajom van, a raliversenyen meggyógyulok. Szerdán vertem be a fejemet az irodában, ami egy enyhe agyrázkódással is járt. Két napig fájt, de azt mondta az orvosom, nyugodtan menjek el a versenyre, mire elrajtolok kutya bajom lesz. Így is történt.

Budai Marcsival most versenyeztünk először együtt, őróla is csak azt tudom mondani, hogy profi navigátor. Mindig jókedvű, ha lassítok, akkor azonnal megkérdezi, hogy mi a baj? Úgy látszik nagyobb tempóhoz szokott, én meg magyarázkodhatok, hogy kavicsos az út, vagy már nagy előnnyel vezetünk és be kéne osztani. Az édesapja — Budai Béla — megkért, hogy vigyázzak rá, de inkább rám kellett volna vigyázni, mert Marcsi mindig hajtott.“

Czakó-Budai Annamáriának a Miskolc Rali volt az első versenye a historic bajnokságban, ahol nagyon jól érezte magát.

„Tetszett a csapat és a mezőny is — mondta. — Mindenki azonnal befogadott. A legfurcsább az volt, hogy itt nyugalom van, mindenki beszélget mindenkivel, senki sem stresszel. Az autó is meglepő volt, azt tudtam, hogy nem olyan, mint egy modern raliautó, de ilyen jó gyorsulásra nem számítottam. Élményekkel gazdagon térek haza és nagyon örülök a két győzelmünknek.“

Wirtmann Ferenc következő versenye a Historic Rali-Európa-bajnokság harmadik állomása az Asturias Rali lesz május 24-26-a között.

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI:

  • Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely
  • Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely
  • Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Miskolc Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  • 2008. C korcsoport magyar bajnok
  • 2009. C korcsoport magyar bajnok
  • 2010. C korcsoport magyar bajnok
  • 2011. C korcsoport magyar bajnok
  • 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2013. Historic CEZ-bajnok
  • 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  • 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  • 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

schneer_zemplen_rally_2025_030

Schneer László: Kiengedtem, de nem kellett volna

A D csoport negyedik és a D1-es kategória második helyén végzett Schneer László és Róma Gábor a Zemplén Rallyn Gruppe 2-es Lada 21011-essel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott versenyzőpáros elkövetett egy apró hibát, ami miatt szuper rallyval fejezték be a versenyt. A pályák minőségét azonban ettől függetlenül kritikán alulinak értékelték. 

„Célba értünk, és talán ez a legnagyobb pozitívuma a versenynek – mondta Schneer László. – A Zsiguli végig tökéletesen viselkedett, bár ezek a pályák nagyon igénybe vették. Annyit húztuk a hátulját, hogy a hátfal elgörbült. 

Az eredménnyel elégedett lehetek, főleg azok után, hogy elkövettem egy hibát. Egy jobb 4 után szándékosan kijjebb engedtem, hogy amikor adom a gázt, ne álljon keresztbe. Rámentünk a felázott részre, azonnal lecsúszott az eleje és felültünk az árokpartra. Egy karcolás sem esett az autón, de nem tudtunk kijönni, ezért szuper rallyztunk. Az én hibám volt, nem foghatom semmilyen körülményre. 

Próbálok pozitív lenni, hiszen tudjátok, hogy imádom a Kerek Lámpást, valahányszor beleülök, mindig megfiatalodok, fantasztikus érzés ezzel a kocsival menni. 

Azt azonban el kell mondanom, hogy gyalázatosak voltak a pályák és méltatlan körülmények között versenyeztünk. Amikor a Historic bajnokságot először kiírták Magyarországon, akkor a szövetség megértette, hogy öreg versenyautókról van szó, amikhez nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet alkatrészt beszerezni, ezért csak aszfaltpályán versenyzünk, ami nem üti szét a kocsikat. 

Erdőbényén olyan aszfalton mehettünk volna, amiből nagyon kevés van Magyarországon, de az elején nem volt padkavédelem, ezért sártengerben csúszkáltunk a kiváló aszfalt helyett. A murvás rész nem a Historicnak való, a szervizparkban lévő sártengerről nem is beszélve. 

A verseny egyetlen pozitívuma, hogy egy perc csúszás sem volt, minden pontosan zajlott. Viszont ha az egészet nézem, akkor elgondolkodok rajta, hogy van-e értelme itthon indulni. Nagyon szeretek a magyar közönség előtt menni, de bárhol jártam külföldön, ennél csak jobb körülmények között versenyeztünk. 

De hogy egy pozitívummal zárjam, ez volt az idei első magyar bajnoki, ahol (Wirtmann) Ferivel mind a ketten célba értünk. Gratulálok neki is és az egész csapatnak is. A szerelőimnek pedig nagyon köszönöm az egészéves munkájukat. Nélkülük elrajtolni sem tudtunk volna.“