Wirtmann már aludni sem bír

Akár több bajnoki cím is eldőlhet az Országos Historic Rallybajnokság ötödik futamán, a Vértes Rallyn. Wirtmann Ferenc és Kerekes József az első négy versenyt megnyerték a Ford Escort Mk II-essel, és ha a hétvége szerencsésen alakul a számukra, akár az abszolút és a C korcsoport bajnokságát is megnyerhetik. Ehhez azonban annyi feltételnek kellenne teljesülnie, hogy a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros nem számol, csak a versenyzésre koncentrál. Wirtmann azonban azt elárulta, hogy már napok óta nem bír aludni. 

„Nagyon komoly gyógytornával készülök a Vértes Rallyra – nevetett Wirtmann, akinek a dereka még júliusban, a Zelezniki Rallyn csípődött be. – Sokkal jobban vagyok már, bár még nem mondanám száz százalékosnak, de azt hiszem, a hétvégén nem fog hátráltatni. 

Az autón csak apró javítások voltak, a szlovén verseny után új hűtőt és nagyobb hűtőventillátort kapott, bár most már nem lesznek olyan meleg versenyek és a magyar pályák tempósabbak is, itt sokkal nagyobb a menetszél hűtőhatása. A héten érkezett meg Benitó főmérnök úr, aki szerint még egy differenciálmű cserére vár az autó, utána tökéletes lesz. 

Tavaly jól szerepeltünk a Vértes Rallyn, bár a pályák most mások lesznek. Pénteken kapjuk meg az itinert, akkor tudjuk meg őket pontosan, de azt hiszem, lesz olyan gyorsasági, amelyiket fel kell írnunk, mert még együtt nem mentünk rajta.

Egyelőre úgy néz ki, minden rendben van, bár a héten találkoztam Zsírpapával, aki egy hosszúra nyúlt kávézás során most is megfenyegetett, hogy kiscsávó, agyon foglak verni. Szerintem komolyan gondolta, úgyhogy azóta aludni sem bírok“ – nevetett Wirtmann. 

Ami a bajnoki esélyeket illeti, Kerekes Joti óvatosan fogalmazott. 

„A matematikai esélye megvan annak, hogy az abszolút és C korcsoport bajnokságát is megnyerjük a Vértes Rallyn. Ehhez azonban tudni kellene, hogy a hátralévő két verseny, a Komló és a Nyíregyháza Rally milyen hosszú lesz és hogy egy, másfél vagy kétszeres szorzóval szerepelnek majd a bajnokságban. 

Szerintem egyelőre nem is érdemes számolgatni, szeretnénk most is nyerni, ami nem lesz egyszerű, hiszen az ellenfelek egyre erősebbek és komoly kihívást jelentenek a pályák is. Tavalyhoz képest sok a változás, lesz olyan szakasz, amin ebben az irányban még nem mentünk és olyan is, amin Ferivel még nem versenyeztünk együtt, úgyhogy lesz dolgunk a versenyen.“

AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALLYBAJNOKSÁG ÁLLÁSA NÉGY FUTAM UTÁN
ABSZOLÚT

1. Wirtmann–Kerekes 60 pont
2. Magos–Rónay 27 pont
3. Csukovics–Kari 26 pont
4. Kalapács–Kalapács 22 pont
5. Müller–Müller 13 pont

3. (C) KORCSOPORT

1. Wirtmann–Kerekes 74 pont
2. Csukovics–Kari 48 pont
3. Kalapács–Kalapács 36 pont
4. Müller–Müller 30 pont
5. Gyenes–Horváth 22 pont

WIRTMANN FERENC ÉS KEREKES JÓZSEF 2021-ES EREDMÉNYEI

2021. április 11. Orfű Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem
2021. május 15–16. Ózd–Eger Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem
2021. május 29. Velenje Rally, Historic abszolút győzelem, Historic MITROPA abszolút győzelem
2021. június 5. Salgó Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, CEZ Historic abszolút győzelem
2021. június 26. Mecsek Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, MITROPA Historic abszolút győzelem

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4.
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2.
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Wirtmann: Veszprém Rally a Zemplénben és majdnem az első pontok

Kettős győzelemmel búcsúzott a szezontól Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Zemplén Rallyn, ahol a historic értékelés D csoportját és D2-es kategóriáját is megnyerték. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros idén először ért célba magyar bajnoki futamon, noha nem most szerezték az első bajnoki pontjaikat. A saras, kihordásos pálya nem feküdt a Ford Escort Mk II-esnek, ennek ellenére élvezték a versenyt, és még Zsírpapát is megverték. 

„Izgalmas verseny volt – mondta Wirtmann Ferenc. – A Zemplén Rallyn ősszel mindig van esély esőre és sárra, de nem számítottam ennyire rossz körülményekre. Az első gyorsasági olyan volt, mintha a Veszprém Rallyn mentünk volna. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Ez sajnos nem fekszik az Escortnak. Brutál erős és kicsik a kerekei. A sáron csak pörög a kerék, felváltok, pörög tovább, felváltok még egyet, ugyanúgy pörög. Az első gyorson jöttünk is egy 11. időt. 

A másodikon nem volt sár, csak párás, csúszós, fehér aszfalt, de én azt nagyon szeretem.  Cigánnyal (BMW M3) és Fehérvári Csabával (Mitsubishi Galant) közel azonos időt mentünk. A nap végére feljöttünk a harmadik helyre, de megbeszéltük Jotival, hogy ennél előrébb nem tudunk kerülni, nincs értelme kockáztatni, úgyhogy másnap a kategória első helyét tartva óvatosabban mentünk. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Elég szerencsétlenül alakult az idei évünk, úgyhogy nagyon szerettünk volna legalább egy magyar bajnokin célba érni és pontokat szerezni. Két pontunk már volt, mert a historicban ha elrajtolsz, azért is jár pont, mi pedig Pécsen és Győrben is elrajtoltunk, csak utána nem mentünk sokat. De most sikerült egynél több pontot gyűjteni.

Szeretem azt az érzést, amikor lejössz az utolsó gyorsaságiról, leesik rólad a nyomás, tudod, hogy megcsináltad a versenyt, már csak célba kell gurulni. Most ezt újra átélhettük Jotival. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Zemplén Rally 2025

Zsírpapa is nagyon elemében volt, örült, hogy végre versenyezhetünk. Egyfolytában a véremet szívta, meg mondta, hogy minden zsír, aztán beesett. Biztos, mert az út is zsír volt és elcsúszott rajta. Fel is hívom mindjárt és megkérdezem tőle: ennyire zsír volt az út? 

Az Escort rendben volt, karcmentes, ami az idén nem volt elmondható minden versenyünk után. Lemossuk, a télen kap egy kis revíziót, de tulajdonképpen készen vagyunk a ’26-os szezonra. Jövőre találkozunk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax