Wirtmann még egyszer magyar bajnok lenne

 

 

Tizenegyedik szezonját kezdi Wirtmann Ferenc az Országos Historic Ralibajnokságban, ahol az elmúlt nyolc évben hét bajnoki címet szerzett. Barna György navigálásával nem is lehet más az idei célja, mint hogy versenybe szálljon a nyolcadikért. Ennek érdekében a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a D korcsoportba sorolt Ford Escort Mk II-essel indul a hazai bajnokságban, azzal az autóval, amelyikkel tavaly az Európa-bajnokságon a második helyen végeztek. A szezonnyitó Eger Rali előtt, amelyet április 1–3-a között rendeznek még akadt egy kis munka az autón.

Wirtmann_Mecsek 2015_4

„Mondanom sem kell, hogy mennyire vártuk az Eger Ralit, otthon nagyon lassan teltek a napok, a műhelyben viszont sokkal gyorsabban, mint szerettük volna. Rajtunk kívülálló okok miatt egy kicsit késve lett kész az Escort, úgyhogy a verseny lesz az idei első tesztünk is” – mondta Wirtmann Ferenc

„A télen teljesen felújítottuk az autót, a súlypontját próbáltuk javítani azzal, hogy kisebb akkumulátort tettünk bele és a navigátor ülését hátrább toltuk.”

Wirtmann_Mecsek 2015_6

„A bajnoki címeket nem nagyon számolom, én is csak most szembesültem vele, hogy hétnél tartunk, tulajdonképpen ez is egy szép kerek szám, de azért csak jó lenne még egy magyar bajnokságot nyerni.”

„Az egri pályákat szeretem, ha az autó rendben lesz, akkor élvezni fogjuk a versenyt és remélem, a szurkolókat is szórakoztatni fogjuk, mert azért a BDA-motoros Escortnak nagyon szép hangja van.”

Wirtmann_Mecsek 2015_3

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4., D korcsoport magyar bajnok
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“