Wirtmann: Mintha a vb-re készülnénk

Régi-új navigátorral áll rajthoz Wirtmann Ferenc az idei Historic Országos Rallybajnokság szezonnyitóján, az Orfű Rallyn. A Ford Escort Mk II-esben ezúttal Nyirfás Julianna olvassa az itinert. Wirtmann állandó társát, Kerekes Jotit ugyanis kölcsön adta egykori navigátorának, Schneer Lászlónak, aki a csapat Gruppe 2-es Zsigulijával debütál a historic bajnokságban. 

Ritkán fordul elő a Wirtmann műhelyben, hogy nem az Mk II-es Escort áll a középpontban. Az autó most is megkapta a téli felkészítést, ami egy féktárcsa és olajcseréből állt az Orfű Rally hetében.

Addig elő sem került a tavalyi szezonzáró futam óta. Ugyanis mindenki a csapat Gruppe 2-es Zsiguliján dolgozott, ami 11 éve készült el, de tulajdonképpen most futotta az első tesztköreit. 

„Most sincs még kész teljesen – nevet Wirtmann. – 11 éve nagyon szépen összeraktuk, de az állás nem tett jót neki, úgyhogy szinte nincs olyan tömítés, amit ez elmúlt hetekben ne kellett volna kicserélni rajta. 

Fotó: Wirtmann Ferenc

Az Orfű Rally lesz az első éles bevetése Schneer Lacival a volán mögött, aki 2011-ig navigált nekem és most úgy gondolta, kipróbálja magát a volán mögött is. Mindenki a Zsigulin dolgozott, még egy villamos munka van rajta, remélem bírni fogja a versenyt. 

A szezonnyitóra kölcsön adtam Lacinak (Kerekes) Jotit, de csak erre az egy versenyre. Joti helyére pedig (Nyirfás) Julcsi ugrik be. Vele is versenyeztem már többször, hihetetlen precíz, nagyon jó navigátor. Most is úgy készül, mintha a vb-re mennénk. 

Fotó: Wirtmann Ferenc

Az Escort is készen van. A héten elővettük, új féktárcsát, olajcserét kapott, beállítottuk a futóművét és ezzel meg is volt a téli nagy szerviz. Egy kört mentem vele, hát nagyon harap, észnél kell lenni. Fél éve versenyeztem vele utoljára, szerintem Orfűn az első körben kicsit óvatosabban kezdek, aztán majd meglátjuk.“  

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

Fotó: Wirtmann Ferenc

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonax

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.