Wirtmann: Nem csak féket, gumit is koptattunk

Tesztversennyel kezdte a szezont a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott mindkét páros, Wirtmann Ferenc és Kerekes József, valamint Schneer László és Róma Gábor is. Egy héttel a Historic Rally Bajnokság szezonnyitója előtt az Orfű Rallyn álltak rajthoz a Ford Escort Mk II-essel és a Lada 21011-essel. 

„Nagyon jó verseny volt – mondta Wirtmann Ferenc. – Az Orfű környéki pályák egyébként is a kedvenceim közé tartoznak, de jó volt a szervizpark kialakítása, a rendezés és a hangulat is. 

Az Escort az utolsó pillanatban lett kész, a verseny előtt szerettem volna bekoptatni az új fékbetéteket, de ezt csak Orfűn tudtuk megtenni. Minden körben új gumit raktunk fel, hogy a szezonnyitóra bekoptassuk őket. Az új gumikkal az első 3–4 kilométeren mindig kicsit óvatosan kell menni, és miután a felső, szőrős réteg lekopik, kezdenek el fogni. 

Az autó jól működött, de a következő pár napban lesz vele még egy kis munka, át kell nézni. A biztonság kedvéért vittünk magunkkal WD-40-et, ha nagyon be lennénk rozsdásodva (Kerekes) Jotival. Végül nem volt rá szükség, de jó volt a szezon előtt egy kicsit átmozgatni magunkat. 

Historicban egész jó mezőny gyűlt össze, megnyertük az értékelést, remélem, a bajnokságot is hasonló lendülettel kezdjük.“

Hat hónap után ülhetett újra versenyautóba Schneer László, akitől már megszokhattuk, hogy ha a Zsiguli volánját tekerheti, akkor nagy baj nem lehet. 

„Nagyon jól esett újra versenyezni – mondta. – A 4. és az 5. kört egymás után tettük meg, az volt a legjobb. Tesztelni jöttünk, nem akartuk megváltani a világot, és szerettük volna az autót egyben tartani. Minden a tervek szerint zajlott. 

Nekem a koromat kellett egy kicsit leráznom, (Róma) Gábor viszont úgy navigált, mintha a múlt héten szálltunk volna ki az autóból. Ő még fiatalember, gyorsan felveszi a ritmust. 

A hét elején átnézzük az autót, csütörtökön pedig indulunk Szlovákiába, a szezonnyitó futamra.“

A Historic Rally Bajnokság idei első versenyét, a Moldava Rallyt, április 24–25-e között rendezik a szlovákiai Szepsiben. 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Melléklet: Jogdíjmentesen felhasználható képek

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Wirtmann csillapítatlanul nyert

Két gyorsasági szakaszt teljesített Wirtmann Ferenc és Kerekes József bal hátsó lengéscsillapító nélkül az Historic Országos Rally Bajnokság idei második futamán, a Mecsek Rallyn. Miután a szervizcsapat megjavított a Ford Escort Mk II-est, szárnyaltak, és a C korcsoport ötödik helyéről felküzdötték magukat az elsőre. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így a C csoportot és a 3C kategóriát is megnyerte — mindkét bajnokságban megőrizte az első helyét —, míg abszolút értékelésben ötödik lett.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

„Nagyon jó verseny volt, egy kicsit küzdelmes, elfáradtunk a végére, de minden pillanatát élveztük – mondta Wirtmann Ferenc.

Pénteken az első két gyorsasági jól sikerült, de a szombati kilenc szakasz volt a nehezebb. Reggel már az első szakaszon éreztem, hogy valami gond van, nem úgy viselkedik az autó, ahogy szokott, hamarabb csúszik, kicsit kopog is…

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Amikor a szerviz megnézte, kiderült, hogy eltört a bal hátsó lengéscsillapítónk. Benito főmérnök úr ki is szerelte gyorsan és mondta, hogy szerinte álljunk ki.

De hát egy Mecsek Rallyn nem lehet csak úgy kiállni, mondtam, hogy két gyorsaságit elmegyek lengéscsillapító nélkül, kapunk egy-egy percet, de ha a harmadikra megcsinálják, akkor még feljöhetünk a dobogóra. Ebben maradtunk.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Két gyorsaságit mentünk lengéscsillapító nélkül. Óvatosan kellett menni, mert minden gödörben felütött, a nagyobbak egy méterrel arrébb dobták az autót, fékezésnél pedig elrántott.

Jó sokat kaptunk, de Alsómocsoládra már bent volt az új gátló és elkezdhettük a felzárkózást. Az utolsó kör előtt már a harmadik helyen álltunk, gondoltam, hogy Szentkúton és Árpádtetőn behozzuk. Odaérünk Szentkútra, mondják, hogy etap. Hajjaj, baj van.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Alsómocsolád volt az utolsó előtti gyorsasági, nagyon dobálós pálya, nem is szeretem, az Escortnak sem fekszik, ráadásul itt mindig kaptunk. Gondoltam, mese nincs, át kell menni rajta. Felraktuk a 15 colos kerekeket, amik jobban átlépik a gödröket és jöttünk egy C csoport első időt.

Árpádtető volt az utolsó gyorsasági, a kedvencem, na ott tényleg lejöttünk. Csak kis Érdi a Sierrával és Cigány a BMW-vel volt gyorsabb, így sikerült megnyernünk a korcsoportot.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Nagyon köszönöm a szerelőimnek, Benito főmérnök úrnak, Baumann Zolinak, Egérnek, Farkas Ferikének, Láng Rolandnak és Pál Lacinak a munkát, ilyen profi csapattal és ilyen jó társaságban élmény versenyezni.

A Kaposvár Rallyn találkozunk!“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax