Nem áll rajthoz az Országos Historic Rallybajnokság harmadik futamán, a Mecsek Rallyn Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Ford Escort Mk II-essel, miután Wirtmann Ferenc Covid tesztje pozitív lett.
A páros már megérkezett Pécsre és éppen elkezdte volna a pályabejárást, amikor mind a ketten megfázásos tüntet produkáltak. Elővigyázatosságból elvégeztek egy Covid tesztet, amely Kerekes József esetében negatív, Wirtmann Ferenc esetében pozitív lett, így utóbb szerdáig karanténba került és természetesen visszaléptek a Mecsek Rallytól.
„Joti már lefelé menet is influenzás tünetekkel küzdött, de a pályabejárásra eddig mindig meggyógyult – mondta Wirtmann. – Reggelre viszont nekem is elkezdett fájni a torkom, gyorsan csináltattam egy tesztet, ami pozitív lett, úgyhogy már itthon is vagyok.
A szokásosak a tüneteim, minden izületem fáj, olyan mintha hárman ülnének a fejemen, de igazán egyik sem vészes, úgy tűnik, megmaradok – nevet Wirtmann. – Szerdáig vagyok karanténba, így a versenyen természetesen nem tudunk indulni.
Elnézést kérek a szurkolóktól, hogy nem láthatják az Escortot és üzenem Zsírpapának, hogy használja ki az alkalmat, mert a következő versenyen el lesz verve.
Köszönöm a jó kívánságokat, a Vértes Rallyn már remélhetőleg ott leszünk.“
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax
Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát.
Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot.
Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett.
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított.
Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt.
A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított.
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam.
Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet.
Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak.
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért
Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“