Wirtmann: Nem vágyom vissza Elbára

Meglehetősen hanyag munkát végeztek a rendezők a Historic Európa-bajnokság 12. futamán, az Elba Ralin. Wirtmann Ferencet és Kerekes Józsefet a Ford Escort Mk I-essel 79.-nek sorolták be, amelynek az eredménye egyetlen szakasz alat négy utol ért versenyző, majd egy defekt és a verseny feladása lett. Wirtmann ezzel az Európa-bajnokság C csoportjában egy helyet veszített és jelenleg az ötödik helyen áll.

WirtmannElba (Medium)

„Nem sok jót tudok mondani az Elba Raliról, a rendezők nagyon inkorrektek voltak velünk szemben” – mondta Wirtmann Ferenc. „Először is besoroltak minket 79.-nek. 30-as 40-es rajtszámmal olyanok indultak, akiket más versenyen meg szoktunk előzni. Előttünk egy nagyon szimpatikus svájci páros rajtolt, akik nem értették, mi mit keresünk mögöttük. Mondták, hogy ők is kérvényezni fogják, hogy legalább két percre rajtoltassanak minket, mert utol fogjuk érni őket.”

„A versenyzői összekötőnek jeleztük, hogy nem lesz jó 79.-nek rajtolni olyan pályán, ahol nem lehet előzni. Mondta, hogy félrértés történt, adnak két percet. Odaértünk az első gyorsaságihoz, mondjuk, hogy két perc. A sportbíró rázta a fejét, hogy nem tud adni két percet. Erre mit tudsz csinálni?”

„Gondoltuk, hogy az első napi két gyorsasági után átsorolnak minket, mert akkor az abszolút 25. helyen álltunk. De ez sem történt meg. A második napi első gyorsaságin három autót előztünk meg, amikor a negyediket utolértük, defektet kaptunk. 12 km-t mentünk mögötte bal hátsó defekttel és nem tudott elhúzni tőlünk. A defektnek köszönhetően annyira megsérült a hátsó híd és a difi, hogy az Escortunk gondozója, Léhi Sanyi azt mondta, ne menjünk tovább, mert csak tönkretesszük az autót. Ha egy jó és korrekt versenyen indultunk volna, nem adtam volna fel, de ilyen körülmények között nem sok kedvem volt versenyezni.”

„Miután kiálltunk, szóvá tettük a rajtbesorolásunkat a versenyirodán, de ott is azt mondták, hogy félreértés történt. Ezzel a félreértéssel Carlo Falcone megelőzött minket a bajnokságban.”

„Nem az Eb negyedik helyezésemet sajnálom, hanem hogy ilyen furkálódással vették el a versenyzés élményét. A következő futamunk a Mecsek Rali lesz, ahol szeretnénk egy igazán jó eredménnyel befejezni a bajnokságot. Elbára viszont nem vágyom vissza és nem hiszem, hogy ezek után még egyszer rajthoz állunk ezen a versenyen.”

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:

Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés

29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés

Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezés

Baranya Kupa (historic ob): D csoport 1. helyezés

XXVI Rally Elba Storico (historic Eb): kiállt

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása 12 futam után:

  1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 261 pont
  2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 261 pont
  3. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 180 pont
  4. Carlo Falcone (I) Porsche 914 160 pont
  5. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 136 pont
  6. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 129 pont
  7. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 97 pont
  8. Pietro Corredig (I) BMW 2002 TI 74 pont
  9. Nicholas Montini (I) Porsche Carrera RS 60 pont
  10. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 51 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok, állása 12 futam után:

  1. Esko Junttila (S) 261 pont
  2. Giulio Oberti (I) 261 pont
  3. Erik Pedersen (N) 180 pont
  4. Pietro Ometto (I) 133 pont
  5. Ingrid Johnsen (S) 129 pont
  6. Mekler-Mikó Edit (H) 97 pont
  7. Barna György (H) 85 pont
  8. Sonia Borghese (I) 74 pont
  9. Arvo Maslenikov (EE) 51 pont
  10. Gerard Conway (IRL) 45 pont

 

A Historic Rali-Európa-bajnokság csapatverseny állása 12 futam után:

  1. Historic Rally Club Finland 465 pont
  2. Tractive Motorsport 390 pont
  3. Rododendri Historic Rally 372 pont
  4. Scuderia Coppa Amici 291 pont
  5. Profil Racing Team 261 pont
  6. Black Motorsport 219 pont
  7. Winners Rally Team 252 pont
  8. Rally Club Sandro Munari 180 pont
  9. Circolo Della Biella 133 pont
  10. SK Villu 51 pont
  11. Escuderia Madrid Historicos 35 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára

február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó

március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó

április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó

május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó

május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó

június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó

június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó

július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó

július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó

augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó

augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó

szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó

október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó

október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

 

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport bajnok
  2. C korcsoport bajnok
  3. C korcsoport bajnok
  4. C korcsoport bajnok
  5. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok

 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Tóth-Gili Tamás, Mecsek Rally 2024

Tóth-Gili Tamás, a gólkirály, aki kétszer autózott 2WD harmadik időt a Mecsek Rallyn

Egy év szünet után, vízilabda bronzéremmel és gólkirályi címmel tért vissza Tóth-Gili Tamás az Országos Rally Bajnokságba. A Mecsek Rallyn először láthattunk őt ORB1-es futamon Ford Fiesta Rally4-es volánja mögött. Ráadásul különleges navigátorral tért vissza, hiszen a kiváló sofőr, Németh „8V“ Péter önként vállalta, hogy megijeszti magát a jobb 1-ben. A különleges kombináció meglepően jó eredményt és még jobb hangulatot hozott. 

Tavaly a Mecsek Rallyn indult utoljára ORB1-ben Tóth-Gili Tamás, akkor még a Peugeot Kupában. Ősszel Árpádtetőn egy rallysprinten próbálta ki először a Ford Fiesta Rally4-et, ami annyira megtetszett neki, hogy erre a típusra váltott. 

Idei első versenyére vízilabda játékosi elfoglaltsága miatt mostanáig kellett várni. Megérte, hiszen az OB1/B-be tavaly feljutó PTE-PEAC színeiben pont a Diósgyőr Rally idejében játszotta a bronzmeccset, amit meg is nyertek, és Gili lett a szezon gólkirálya. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Mecsek Rally 2024

„A vízilabdában sikerült minden elérnem, amit idén célul tűztem ki, a bronzéremre és a gólkirályi címre is nagyon büszke vagyok – mondta Gili. – De már nagyon hiányzott a rally is. 

Tavaly egy sprinten kipróbáltam a Fiesta Rally4-et, és azonnal úgy éreztem, hogy sokkal közelebb áll hozzám. A Peugeot-val gyorsabban lehet menni, de annak a beállítása sokkal több tapasztalatot igényel, mint amivel most rendelkezek. 

Rendhagyó navigátorral vágtam neki a szezonnak. Pepével (8V) pont a tavalyi Mecsek Rallyn kerültünk közelebbi barátságba, és három héttel ezelőtt felhívtam, hogy volna-e kedve kicsit megijeszteni magát a jobb 1-ben.  Nem válaszolt, csak röhögött, mert éppen azon gondolkodott, hogy felhív, nincs-e szükségem egy navigátorra. Így a kérdés eldőlt. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Mecsek Rally 2024

Jó régen versenyeztem, úgyhogy a teszten borzasztó szögletes volt a mozgásom. A versenyen is kellett egy kis idő, mire elhittem, amit Pepe mond. Így is volt egy-két melegebb pillanatunk, amit Pepe nem száz százalékos nyugodtsággal kezelt, én meg persze jót nevettem rajta, úgyhogy a hangulat kifogástalan volt a kocsiban. 

Nagyon örülök, hogy Árpádtetőn kétszer is sikerült 2WD harmadik időt autóznunk. Egy ilyen erős mezőnyben ez számomra hatalmas dolog. 

Pécsvárad viszont nagyon nem ment. Ahhoz, hogy ott jól tudj menni, sok rutinra van szükség. Ezért megbeszéltük, hogy ha ott gyorsan megyünk, az elejét akkor sem tudjuk megszorítani, magunkat viszont rommá ijesztjük, ezért inkább elspóroltuk. 

A tavalyi Salgó rallys gumijainkat használtuk el. Az utolsó gyorsra már annyira elkoptak, hogy a drót is kilátszott. Az egyik guminkat kicsípte az aszfalt és eresztett, de mivel már csak egy pótkerekünk volt, ezzel fejeztük be a kört. Érdekes tapasztalat volt ez is. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Mecsek Rally 2024

Az utolsó gyorsra annyira elfogyott a tapadásunk, hogy elvittem egy lassítót, amiért 10 másodperc büntetést kaptunk. Ezzel egy helyet hátracsúsztunk és 2WD-ben hetedikek lettünk, de nem is ez volt a lényeg. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, Pepe is kibírta mellettem, amit nagyon köszönök neki. 

Idén még két ORB1-es hétvégém szabad. A Székesfehérvár és a Győr Rally jöhet szóba, esetleg a Pécs környéki sprintversenyek. Örülnék, ha Pepe mielőbb volán mögé tudna ülni, de ha nem, akkor szeretném az idei versenyeken még egy párszor megijeszteni őt.

Köszönöm a csapatnak a jól felkészített autót és a gyors gyertyacserét.“

Tóth-Gili Tamás együttműködő partnerei: 

Gil-Trade Kft., Alu-Redőny Kft., a német Roma árnyékoló család importőre