Wirtmann: Soha sem szabad feladni

Kétszer is megállt Wirtmann Ferenc és Barna György Ford Escort Mk I-ese a Saturnus Rali nulladik napján. A benzinellátási hibát sikerült a szervizcsapatnak megoldania, de mivel késve álltak be a parc fermébe, öt perc büntetéssel kezdték a versenyt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezt a hátrányát egy kivételével minden versenyzőn behozta, és a historic abszolút értékelésben valamint a C korcsoportban egyaránt a második helyen végeztek 4 perc 26,8 másodperc hátránnyal az olasz Paolo Pasutti Porschéja mögött. A C3-as kategóriát pedig megnyerték, így újabb értékes pontokat szereztek a Közép-Európai Zónakupa historic rali értékelésében, amelyet a csapat számításai szerint négy futam után továbbra is vezetnek (hivatalosan még nincs bajnokság állása).

WirtmannSaturnus3 (Large)

„A prológon 150 méterrel a cél előtt állt meg az autó. Szerencsére Barna Gyuri kigyúrt állapotban volt és annak ellenére, hogy emelkedett az út, be tudta tolni a Fordot a célba” – mesélte Wirtmann Ferenc.

„Ez után etapon megint megállt az autó, és a parc fermébe nem tudtunk beállni. A szervizcsapat gyorsan megtalálta a hibát. A szabályok szerint hiába van széria tankunk, ebbe is kell biztonsági szivacsot rakni. Ez a szivacs összetekerte a tank alján lévő dróthálós szűrőt és nem kapott benzint a motor.

WirtmannSaturnus1 (Large)

Viszonylag gyorsan sikerült orvosolni a hibát. Közben Barna Gyuri bement a versenyirodára, ahol úgy döntöttek, hogy ugyan késtünk a parc ferméből, de nem zárnak ki, hanem öt perc büntetéssel rajthoz állhatunk másnap. Ez nagyon korrekt döntés volt, mert akár haza is küldhettek volna minket.

Ezzel gyakorlatilag minden lényeges dolgot elmondtam. Másnap szerencsére leesett az eső, és a hátrányunk nagy részét sikerült ledolgozni. Ekkor úgy nézett ki, hogy akár még Pasutti is meglehet, de másnap a száraz aszfalton ő nagyon elvert minket, így vele szemben csak fél percet tudtunk ledolgozni a hátrányunkból. Két Porschét, egy Ford Escortot és egy Skodát így is megvertünk.

WirtmannSaturnus2 (Large)

Nagyon élvezetesek voltak a pályák. Nekem kicsit a nyolcvanas éveket idézték, mert ugyan hivatalosan aszfaltos verseny volt, de több szakaszon is voltak murvás betétek. Szűkek voltak a pályák, az eső miatt pedig nehezek voltak a feltételek, úgyhogy nagyon élveztük.

Leginkább presztízs verseny volt a számunkra a Saturnus Rali, hiszen a C3-as kategóriában egyedüli résztvevők voltunk és a CEZ-ben a kategória helyezés után járnak a pontok, így egy laza autózással és célba érkezéssel is ugyanennyi pontot szerezhettünk volna, de nagyon jó volt versenyezni az ellenfelekkel. Rajtunk kívül még két magyar páros indult historicban, ők is célba értek, úgyhogy sikeres volt a magyarok szereplése.”

A Saturnus Rali historic végeredménye:
1. Pasutti–Campeis (olasz) Porsche 911 coupé, 2:37:00,5
2. Wirtmann–Barna (magyar) Ford Escort RS2000 Mk I, +4:26,3
3. Kövesdán–Friedrich (magyar) Porsche 911, +10:04,3
4. Valenta–Cerny (osztrák) Porsche 911, +19:06,6
5. Wiegner–Wiegner (osztrák) Ford Escort 1600, +28:57,9
6. Lukács–Sárdi (magyar) Skoda 110 Rally, +38:25,3

Jance 1. Gyors (Large)

Részletes eredmények: https://results.omikronplus.si/live/Saturnus2013/live.html

A Saturnus Rali hivatalos weboldala: http://www.rally-saturnus.si

A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ eredményei:
Rebenland Rali 2. hely
Eger Rali 1. hely
Vltava Rali 1. hely
Saturnus Rali 1. hely

A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára:
március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)
április 6–7. Eger Rali (Magyarország)
április 20–21. Vltava Rali (Csehország)
május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)
június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)
június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)
szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)
szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)
november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Zsírpapa Zsír versenyen indult, de tényleg!

Váratlanul állt rajthoz Zsírpapa és az Öreglány Kunmadarason, az Intercars Rallysprinten. Meszes mindent belehajigált a tárcsába, de kaptak kávét, sütit és egy bónuszkört is, úgyhogy baromi jól érezték magukat. 

„Annyira jó verseny volt, hogy nem hiszed el, de tényleg! – kezdte Zsírpapa a beszámolót. – 160 induló volt, egy nap alatt betelt a nevezés. Nekem a harmadik nap jutott eszembe, hogy felhívom a rendezőt, lemennénk a fiúkkal egyet bohóckodni, tudod, hogy vigyem a szerelőimet. Azt mondja, betelt a nevezés, de tudod mit papa? Meghívlak benneteket. Na így mentünk le. Képzeld el, nevezést sem kellett fizetnünk, tényleg vendégek voltunk. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

De hallod, olyan jó társaságba kerültünk. Jöttek a fiatalok, hogy szia papa, szia papa! Mintha mindig itt mentünk volna. Volt helyünk a szervizben, mindenki jól érezte magát, sütött, főzött. Szabó Attila szervizelt mellettünk, tőlük kaptunk kávét, mert azt persze elfelejtettünk vinni. Zsocáék voltak a másik oldalon, ők hozták a sütit.

Nálunk Meszes szokott ilyenkor főzni, de most sütött. Levittük a tárcsát, abba hajigált bele mindent, debrecenit, császárszalonnát, kolozsváriszalonnát, grillkolbászt, meg vittünk egy fél zöldségest is, hogy senki ne maradjon éhen. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

A pálya, figyelj ide, tök frankó volt. Nyolc kilométer, fel tudtál váltani negyedikbe, ötödikbe. Volt benne szlalom rész is, de pont annyi, hogy az ember elviselje. A szerelő srácok, Deme Zsolti, Hosszú Laci, Rauth Tibi mind fülig érő szájjal szálltak ki. Ott volt velünk Lipi is, de ő nem akart beülni. 

Na de várjál! Még nem a szponzorokat akarom mondani, azt majd később. Ott vagyunk a harmadik kör rajtjában, megköszöntem a sportbírónak a munkáját, meg hogy itt lehettünk.

Lejöttünk a gyorsról, integetnek, hogy álljak meg. Megállok, azt mondja a srác, most telefonáltak a rajtból, ha akarok mehetek még egyet. Na, gyorsan visszamentem Norbikáért – az ő anyukája hozta a sütit –, mert kérdezte, hogy egyszer majd beülhetne-e. Mondtam neki, most van az egyszer, úgyhogy őt is vittem. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Na most elmondom a szponzorokat: köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. Nélkülük nem tudnék versenyezni, ilyen jó csapatom sem lenne és a szerelőket sem tudtam volna most vinni. 

Köszönöm a rendezőknek, a sportbíróknak, mindenkinek, aki ezt a versenyt összerakta, a versenyzőtársaknak, a szurkolóknak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Nagyon jól éreztük magunkat. Üzenem mindenkinek, ha jó versenyen akar indulni, vagy szurkolni ide jöjjön, mert ez nagyon zsír volt.

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Legközelebb historicon találkozunk, mert Wirtmann-nak már a múltkor is megígértem, hogy jól elverem. Addig vigyázzatok magatokra! Puszi a csajoknak!“