Wirtmann tizedik bajnok évére készül

A D korcsoportban és az abszolút bajnokságban is az élről kezdheti Wirtmann Ferenc és Barna György az Országos Historic Ralibajnokság hetedik futamát, a Mecsek Ralit. Egy jó szerepléssel akár már Pécsen megnyerhetik a bajnokságot, amely zsinórban a tizedik év lenne, amelyet Wirtmann bajnokként fejez be.

A verseny különösen nehéz lesz, hiszen összesen 143,6 gyorsasági kilométert kell megtenni a historic versenyzőknek, hét különböző pálya szerepel a programban, amelyeknek egy része új, illetve a historic Eb-re több, igen jó versenyző és nagyon jó technika érkezett hazánkba.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros azonban most is a szokásos céllal áll rajthoz: győzni szeretnének.

„Érdekes verseny lesz a Mecsek Rali – mondta Wirtmann. – Több évtizede versenyzek a Pécs környéki pályákon, ennek ellenére az idén lesznek olyan gyorsaságik, ahol még soha sem mentem. Nagy kihívás lesz a hét különböző pálya és a hosszú verseny, de hát végül is erről szól a rali.

Az Eb-re nem jött sok külföldi páros, viszont a mezőny eleje nagyon erős. Nem csak jó autókat láthat a közönség, de a versenyzők közül is a legjobbak neveztek. Ők az Európa-bajnoki címért fognak megmérkőzni egymással, mi a magyar értékelésben szeretnénk nyerni.

2008 óta minden szezont bajnokként zártam vagy a magyar, vagy a CEZ értékelésben vagy mind a kettőben, ha az idén is nyernék, akkor az zsinórban a tizedik bajnoki évem lenne, ami nem hangzik rosszul.

Az Escortot a Budapest Ralira felkészítettük, de mivel az elmaradt, gyorsan szét is szedtük. Az idén több problémánk volt az elektromos rendszerrel, amit most teljes egészében kicseréltünk. Az autó nagyon jó, nagyon jól szól, remélem, hogy a közönség és mi is élvezni fogjuk a hétvégét.”

WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI:

Rebenland Rali CEZ: C3-as kategória 3. hely

Miskolc Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Miskolc Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Miskolc Rali CEZ: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Vltava Rali CEZ: C csoport 3.

Ózd Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Ózd Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Székesfehérvár Rali: műszaki hiba miatt kiesett

Baranya Kupa: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  9. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.