Wirtmann továbbra is az Eb élén

A D csoport harmadik valamint a D3-as kategória második helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel az Asturias Ralin, a Historic Rali-Európa-bajnokság harmadik futamán, amivel megőrizték vezető helyüket a bajnokságban.

Csapatversenyben a Scuderia Coppa Amici a Wirtmann—Kerekes és a Mekler—Mekler-Pikó párossal a második helyen végzett, az Európa-bajnokságban azonban így is növelte előnyét az élén.

„Furcsa verseny volt, ennyi esővel, köddel, hömpölygő vízzel még nem találkoztam — mondta Wirtmann. —Hiába tréningeztük le a pályákat két nap alatt négyszer, a versenyen mintha nem is ott lettünk volna. A ködben Kerekes Joti mondta ugyan, hogy ötven egyenes, de én csak egy métert láttam, aztán eltűnt az út. Másnap nem volt köd, viszont annyira szakad az eső, hogy néha egy kisebb folyó ömlött velünk szemben. Ha rámentél, azonnal felúszott az autó.

A verseny egyik érdekessége volt, hogy nagyon sok Ford indult, de mind összetört. Egy sem maradt sértetlen, a mienk sem. Egy víztócsán felúsztunk és odaütöttem az elejét a korlátnak. Nagyon olcsón megúsztuk, főleg ahhoz képest, hogy a többiek mennyire törték az autójukat.

Az eredménnyel abszolút elégedettek vagyunk, nagyjából erre számítottunk. A D csoport győztese, Jesús Ferreiro nagyon gyors pilóta, Spanyolországban nem tudjuk őt megverni, lehet persze, hogy máshol sem. Volt olyan gyorsasági, ahol a négykerekes A-s autókat is megverte az Escort Mk II-essel. Igazi őrült a pasi.

Örülök, hogy sikerült megőriznünk a vezető helyünket a bajnokságban, eddig nagyon jól alakult a szezonunk. Most egy kicsit pihenünk, aztán kitaláljuk, melyik Eb-futamon indulunk legközelebb.

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG D CSOPORT ÁLLÁSA HÁROM FUTAM UTÁN, VERSENYZŐK

  • 1. Wirtmann Ferenc 47 pont
  • 2. Jesús Ferreiro 36 pont
  • 3. Karl Wagner 27 pont
  • 4. Jukka Aromaa 15 pont
  • 5. Eddy Van Den Hoorn 14 pont
  • 6. Pentti Veikkanen 12 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG D CSOPORT ÁLLÁSA HÁROM FUTAM UTÁN, NAVIGÁTOROK

  • 1. Kerekes József 47 pont
  • 2. Xabier Anido 36 pont
  • 3. Gerda Zauner 27 pont
  • 4. Arto Arola 15 pont
  • 5. Theo Badenberg 14 pont
  • 6. Timo Jaakola 12 pont

HISTORIC RALI-EURÓPA-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA HÁROM FUTAM UTÁN, CSAPATTOK

  • 1. Scuderia Coppa Amici 93 pont
  • 2. Past Racing 79 pont
  • 3. Rododendri Historic Rally 68 pont
  • 4. Historic Rally Club Finland 55 pont
  • 5. Rally Sport Classic 40 pont
  • 6. Historic Rally Club Finland II 15 pont
  • 7. ACU Friuli 13 pont
  • 8. SK Vilu 10 pont
  • 9. Rally Club Team 1 pont

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI:

  • Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely
  • Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely
  • Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Miskolc Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely
  • Asturias Rali: Historic Eb. D csoport 3. hely, D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 2. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  • 2008. C korcsoport magyar bajnok
  • 2009. C korcsoport magyar bajnok
  • 2010. C korcsoport magyar bajnok
  • 2011. C korcsoport magyar bajnok
  • 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2013. Historic CEZ-bajnok
  • 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  • 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  • 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Wirtmann csillapítatlanul nyert

Két gyorsasági szakaszt teljesített Wirtmann Ferenc és Kerekes József bal hátsó lengéscsillapító nélkül az Historic Országos Rally Bajnokság idei második futamán, a Mecsek Rallyn. Miután a szervizcsapat megjavított a Ford Escort Mk II-est, szárnyaltak, és a C korcsoport ötödik helyéről felküzdötték magukat az elsőre. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így a C csoportot és a 3C kategóriát is megnyerte — mindkét bajnokságban megőrizte az első helyét —, míg abszolút értékelésben ötödik lett.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

„Nagyon jó verseny volt, egy kicsit küzdelmes, elfáradtunk a végére, de minden pillanatát élveztük – mondta Wirtmann Ferenc.

Pénteken az első két gyorsasági jól sikerült, de a szombati kilenc szakasz volt a nehezebb. Reggel már az első szakaszon éreztem, hogy valami gond van, nem úgy viselkedik az autó, ahogy szokott, hamarabb csúszik, kicsit kopog is…

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Amikor a szerviz megnézte, kiderült, hogy eltört a bal hátsó lengéscsillapítónk. Benito főmérnök úr ki is szerelte gyorsan és mondta, hogy szerinte álljunk ki.

De hát egy Mecsek Rallyn nem lehet csak úgy kiállni, mondtam, hogy két gyorsaságit elmegyek lengéscsillapító nélkül, kapunk egy-egy percet, de ha a harmadikra megcsinálják, akkor még feljöhetünk a dobogóra. Ebben maradtunk.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Két gyorsaságit mentünk lengéscsillapító nélkül. Óvatosan kellett menni, mert minden gödörben felütött, a nagyobbak egy méterrel arrébb dobták az autót, fékezésnél pedig elrántott.

Jó sokat kaptunk, de Alsómocsoládra már bent volt az új gátló és elkezdhettük a felzárkózást. Az utolsó kör előtt már a harmadik helyen álltunk, gondoltam, hogy Szentkúton és Árpádtetőn behozzuk. Odaérünk Szentkútra, mondják, hogy etap. Hajjaj, baj van.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Alsómocsolád volt az utolsó előtti gyorsasági, nagyon dobálós pálya, nem is szeretem, az Escortnak sem fekszik, ráadásul itt mindig kaptunk. Gondoltam, mese nincs, át kell menni rajta. Felraktuk a 15 colos kerekeket, amik jobban átlépik a gödröket és jöttünk egy C csoport első időt.

Árpádtető volt az utolsó gyorsasági, a kedvencem, na ott tényleg lejöttünk. Csak kis Érdi a Sierrával és Cigány a BMW-vel volt gyorsabb, így sikerült megnyernünk a korcsoportot.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Nagyon köszönöm a szerelőimnek, Benito főmérnök úrnak, Baumann Zolinak, Egérnek, Farkas Ferikének, Láng Rolandnak és Pál Lacinak a munkát, ilyen profi csapattal és ilyen jó társaságban élmény versenyezni.

A Kaposvár Rallyn találkozunk!“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax