WIRTMANN TOVÁBBRA IS VERETLEN

Az Országos Historic Rallybajnokság abszolútját és D csoportját, valamint a Mitropa Kupa historic értékelését is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Mecsek Rallyn, így a Ford Escort Mk II-essel mindhárom bajnokságot maximális pontszámmal vezetik. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros idén nem nevezett a historic-Eb-re, így ott nem szerezhettek pontot. Ennek ellenére a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben is álltak a harmadik helyen, végül pedig a hatodikon végeztek. 

Wirtmann-nak nagyon jó sorozata van idén, eddig öt versenyen állt rajthoz, mind az ötöt megnyerte, a magyar bajnokságban négy, a Mitropa Kupában kettő, a CEZ-ben pedig egy győzelme van eddig (két futam két különböző bajnokságba is beszámított). Utoljára 2010-ben kezdődött ilyen jól a szezon számára, akkor az első hat versenyén sikerült zsinórban nyerni. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Mecsek Rally 2021. június 25–26.

„Jó verseny volt, ha bővebben akarom kifejteni, akkor nagyon jó – nevetett Wirtmann. – Kiváló volt a rendezés, nagyon jók voltak a pályák, erősek az ellenfelek. Szombaton nekünk egy pálya volt kétszer, a két kör között a teljes historic mezőnyt megvendégelték egy szendvicsre, üdítőre. Rengeteg szurkoló volt a pályákon. Lehet jó rallyversenyt rendezni Magyarországon. 

Nekünk különösen fontos verseny volt a Mecsek Rally, a magyar bajnokság mellett a Mitorpa Kupában szeretnénk idén jó eredményt elérni. Ez volt a két sorozat egyetlen közös versenye, ezért mindenképpen jól akartunk szerepelni rajta. Sikerült nyernünk, mind a két bajnokságot vezetjük, a jövő héten számolunk egy kicsit, utána döntjük el, hogy melyik versenyeken indulunk még. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Mecsek Rally 2021. június 25–26.

Nagyon jó volt a magyar mezőny, talán még sohasem voltunk ennyien a historicban. Az Eb elejében jó autók és még jobb pilóták indultak. A két Audival és a két Porschéval nem tudtuk felvenni a versenyt. 

Egy darabig álltunk az abszolút harmadik helyen is, de az csak azért volt, mert az Eb élmezőnyben mindneki büntetést kapott a szervizparkon kívüli szervizelés miatt, ami FIA rendezvényen tilos. Így az a harmadik helyünk sem volt reális. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Mecsek Rally 2021. június 25–26.

Az utolsó gyorsaságikon már csak a biztos célba érés lebegett a szemünk előtt, így Vojtech Stajf is megelőzött minket az Opellal. Ő is nagyon jól ment, ez az az autó, amivel annak idején Janota versenyezett. Ha nem spórolunk, akkor a hazai pálya előnyét kihasználva versenyezhettünk volna ellene, de egy cseh futamon nem vagyok biztos, hogy a nyomába érnénk. 

Az autó jól viselkedett, az önindítónk ment tönkre az első gyors előtt, amit a srácok megcsináltak, de a végére az új önindító is megadta magát. A lengéscsillapítóink is kész vannak. Ha Stajf ellen kellett volna versenyeznünk, akkor már itt kicseréltük volna őket, de így kibírták, hétfőn viszont ezzel kezdünk a műhelyben. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Mecsek Rally 2021. június 25–26.

Tényleg nagyon jó sorozatunk van, tíz éve nem volt ilyen, hogy az első öt versenyünkön gond nélkül célba érjünk és nyerjünk, remélem, sikerül ezt a jó sorozatot még sokáig megtartani.“

WIRTMANN FERENC ÉS KEREKES JÓZSEF 2021-ES EREDMÉNYEI

2021. április 11. Orfű Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem 
2021. május 15–16. Ózd–Eger Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem 
2021. május 29. Velenje Rally, Historic abszolút győzelem, Historic MITROPA abszolút győzelem 
2021. június 5. Salgó Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, CEZ Historic abszolút győzelem
2021. június 26. Mecsek Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem, MITROPA Historic abszolút győzelem

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Mecsek Rally 2021. június 25–26.
WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonax
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

schneer_zemplen_rally_2025_030

Schneer László: Kiengedtem, de nem kellett volna

A D csoport negyedik és a D1-es kategória második helyén végzett Schneer László és Róma Gábor a Zemplén Rallyn Gruppe 2-es Lada 21011-essel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott versenyzőpáros elkövetett egy apró hibát, ami miatt szuper rallyval fejezték be a versenyt. A pályák minőségét azonban ettől függetlenül kritikán alulinak értékelték. 

„Célba értünk, és talán ez a legnagyobb pozitívuma a versenynek – mondta Schneer László. – A Zsiguli végig tökéletesen viselkedett, bár ezek a pályák nagyon igénybe vették. Annyit húztuk a hátulját, hogy a hátfal elgörbült. 

Az eredménnyel elégedett lehetek, főleg azok után, hogy elkövettem egy hibát. Egy jobb 4 után szándékosan kijjebb engedtem, hogy amikor adom a gázt, ne álljon keresztbe. Rámentünk a felázott részre, azonnal lecsúszott az eleje és felültünk az árokpartra. Egy karcolás sem esett az autón, de nem tudtunk kijönni, ezért szuper rallyztunk. Az én hibám volt, nem foghatom semmilyen körülményre. 

Próbálok pozitív lenni, hiszen tudjátok, hogy imádom a Kerek Lámpást, valahányszor beleülök, mindig megfiatalodok, fantasztikus érzés ezzel a kocsival menni. 

Azt azonban el kell mondanom, hogy gyalázatosak voltak a pályák és méltatlan körülmények között versenyeztünk. Amikor a Historic bajnokságot először kiírták Magyarországon, akkor a szövetség megértette, hogy öreg versenyautókról van szó, amikhez nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet alkatrészt beszerezni, ezért csak aszfaltpályán versenyzünk, ami nem üti szét a kocsikat. 

Erdőbényén olyan aszfalton mehettünk volna, amiből nagyon kevés van Magyarországon, de az elején nem volt padkavédelem, ezért sártengerben csúszkáltunk a kiváló aszfalt helyett. A murvás rész nem a Historicnak való, a szervizparkban lévő sártengerről nem is beszélve. 

A verseny egyetlen pozitívuma, hogy egy perc csúszás sem volt, minden pontosan zajlott. Viszont ha az egészet nézem, akkor elgondolkodok rajta, hogy van-e értelme itthon indulni. Nagyon szeretek a magyar közönség előtt menni, de bárhol jártam külföldön, ennél csak jobb körülmények között versenyeztünk. 

De hogy egy pozitívummal zárjam, ez volt az idei első magyar bajnoki, ahol (Wirtmann) Ferivel mind a ketten célba értünk. Gratulálok neki is és az egész csapatnak is. A szerelőimnek pedig nagyon köszönöm az egészéves munkájukat. Nélkülük elrajtolni sem tudtunk volna.“