Wirtmann újra a Brutal Turbóval

A C csoport bajnoki címét már a Baranya Kupán megszerezte Wirtmann Ferenc és Barna György, ezért a Historic Országos Ralibajnokság záró futamán, a Tatabánya Ralin autót vált. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a Replica kategóriában áll rajthoz a 250 lóerős Cosworth-motorral szerelt Escort Mk1 Brutal Turbóval. Ezt, a világviszonylatban is ritkaságszámban menő autót már több sprintversenyen láthatta a közönség, de historic bajnoki futamon most indul először.

„Az idei évet úgy terveztem, hogy az Mk1-essel és az Mk1 Brutal Turbóval felváltva indulok. Miután Komlón megnyertük a bajnokságot, eljött az alkalom, hogy bevessük a Brutal Turbót is” – mondta Wirtmann Ferenc.

„Ezt az autót folyamatosan fejlesztjük, azért csak 250 lóerős, mert ennél nagyobb teljesítményt nehéz lenne a hátsó kerekeken átvinni az útra. Egyébként lehetne akár 500 lóerős is.”

„A felkészítését Léhi Sanyi felügyelte, aki az utolsó simításoknál korházi elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, de pontos listát készített a fiúknak, hogy mit kell még elvégezni az autón. Azóta sikeresen átesett egy műtéten, és persze az első szava az volt, hogy mi van az autóval és mikor mehet a műhelybe, úgyhogy szerintem már jobban van.”

„Az idén két versenyen indultam a Brutal Turbóval, a tavasszal Tatabányán, a nyáron pedig Árpádtetőn. A tatabányai pályákat ismerem, ezzel nem lesz gond. A helybéliek azt mondják, hogy hajnalban előfordulhat, hogy mínusz fokok vannak, az időjárás előrejelzés pedig nem tartja kizártnak az esőt sem, de ha egyik sem jön be, szárazon is elég csúszósak a pályák.”

„Kell ennél több egy 250 lóerős, hátsókerékhajtású autónak?”

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Kumho

Tóth-Gili Tamás, Mecsek Rally 2024

Tóth-Gili Tamás, a gólkirály, aki kétszer autózott 2WD harmadik időt a Mecsek Rallyn

Egy év szünet után, vízilabda bronzéremmel és gólkirályi címmel tért vissza Tóth-Gili Tamás az Országos Rally Bajnokságba. A Mecsek Rallyn először láthattunk őt ORB1-es futamon Ford Fiesta Rally4-es volánja mögött. Ráadásul különleges navigátorral tért vissza, hiszen a kiváló sofőr, Németh „8V“ Péter önként vállalta, hogy megijeszti magát a jobb 1-ben. A különleges kombináció meglepően jó eredményt és még jobb hangulatot hozott. 

Tavaly a Mecsek Rallyn indult utoljára ORB1-ben Tóth-Gili Tamás, akkor még a Peugeot Kupában. Ősszel Árpádtetőn egy rallysprinten próbálta ki először a Ford Fiesta Rally4-et, ami annyira megtetszett neki, hogy erre a típusra váltott. 

Idei első versenyére vízilabda játékosi elfoglaltsága miatt mostanáig kellett várni. Megérte, hiszen az OB1/B-be tavaly feljutó PTE-PEAC színeiben pont a Diósgyőr Rally idejében játszotta a bronzmeccset, amit meg is nyertek, és Gili lett a szezon gólkirálya. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Mecsek Rally 2024

„A vízilabdában sikerült minden elérnem, amit idén célul tűztem ki, a bronzéremre és a gólkirályi címre is nagyon büszke vagyok – mondta Gili. – De már nagyon hiányzott a rally is. 

Tavaly egy sprinten kipróbáltam a Fiesta Rally4-et, és azonnal úgy éreztem, hogy sokkal közelebb áll hozzám. A Peugeot-val gyorsabban lehet menni, de annak a beállítása sokkal több tapasztalatot igényel, mint amivel most rendelkezek. 

Rendhagyó navigátorral vágtam neki a szezonnak. Pepével (8V) pont a tavalyi Mecsek Rallyn kerültünk közelebbi barátságba, és három héttel ezelőtt felhívtam, hogy volna-e kedve kicsit megijeszteni magát a jobb 1-ben.  Nem válaszolt, csak röhögött, mert éppen azon gondolkodott, hogy felhív, nincs-e szükségem egy navigátorra. Így a kérdés eldőlt. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Mecsek Rally 2024

Jó régen versenyeztem, úgyhogy a teszten borzasztó szögletes volt a mozgásom. A versenyen is kellett egy kis idő, mire elhittem, amit Pepe mond. Így is volt egy-két melegebb pillanatunk, amit Pepe nem száz százalékos nyugodtsággal kezelt, én meg persze jót nevettem rajta, úgyhogy a hangulat kifogástalan volt a kocsiban. 

Nagyon örülök, hogy Árpádtetőn kétszer is sikerült 2WD harmadik időt autóznunk. Egy ilyen erős mezőnyben ez számomra hatalmas dolog. 

Pécsvárad viszont nagyon nem ment. Ahhoz, hogy ott jól tudj menni, sok rutinra van szükség. Ezért megbeszéltük, hogy ha ott gyorsan megyünk, az elejét akkor sem tudjuk megszorítani, magunkat viszont rommá ijesztjük, ezért inkább elspóroltuk. 

A tavalyi Salgó rallys gumijainkat használtuk el. Az utolsó gyorsra már annyira elkoptak, hogy a drót is kilátszott. Az egyik guminkat kicsípte az aszfalt és eresztett, de mivel már csak egy pótkerekünk volt, ezzel fejeztük be a kört. Érdekes tapasztalat volt ez is. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Mecsek Rally 2024

Az utolsó gyorsra annyira elfogyott a tapadásunk, hogy elvittem egy lassítót, amiért 10 másodperc büntetést kaptunk. Ezzel egy helyet hátracsúsztunk és 2WD-ben hetedikek lettünk, de nem is ez volt a lényeg. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, Pepe is kibírta mellettem, amit nagyon köszönök neki. 

Idén még két ORB1-es hétvégém szabad. A Székesfehérvár és a Győr Rally jöhet szóba, esetleg a Pécs környéki sprintversenyek. Örülnék, ha Pepe mielőbb volán mögé tudna ülni, de ha nem, akkor szeretném az idei versenyeken még egy párszor megijeszteni őt.

Köszönöm a csapatnak a jól felkészített autót és a gyors gyertyacserét.“

Tóth-Gili Tamás együttműködő partnerei: 

Gil-Trade Kft., Alu-Redőny Kft., a német Roma árnyékoló család importőre