Wirtmann Ferenc

Wirtmann újra homológ és másodszor is nekifut Pécsnek

Betegség miatt hagyta ki a Mecsek Rallyt Wirtmann Ferenc és Kerekes József, ám most, a szintén Pécs központtal megrendezett Mediterrán Rallyn bizonyíthatnak a Ford Escort Mk II-essel. 

Már a helyszínen volt Wirtmann Ferenc és Kerekes József a Mecsek Rallyn, amikor a sofőr pozitív Covid tesztje miatt vissza kellett lépniük. Szerencsére Wirtmann gyorsan felépült, ám az időközben elmaradt Vértes Rally miatt közel három hónapot kellett várnia, hogy újra autóba ülhessen az Országos Historic Rallybajnokság negyedik futamán, a Mediterrán Rallyn. 

„Minden rendben van. Pár nap alatt felépültem, már egy ideje újra homológ vagyok – nevet Wirtmann. – Az Escortot, ahogy hazavittük, letakartuk, hozzá se nyúltunk. Sőt, se versenybenzint, se versenygumit nem kellett vennünk, minden megmaradt a Mecsek Rallyról, úgyhogy nagyon egyszerű volt a felkészülésünk. 

Fotó: Wirtmann Ferenc

A bajnokságban nem állunk túl jól. A szezonnyitó Orfű Rallyt megnyertük, de a Boldogkő Rallyn kitört a tengelycsonkunk és kiestünk, a Mecseken pedig nem tudtuk rajthoz állni. Lassan fél éve is megvan, hogy magyar historic bajnokin célba értem. 

Egyelőre nem számolgatjuk a pontokat, szeretnénk Kerekes Jotival egy jót autózni, ha ez sikerül, akkor az eredmény is meglesz. 

Egy dolgot sajnálok csak, hogy Zsírpapa nem indul, pedig most nagyon megvertem volna. Biztos megérezte, ezért nem nevezett. A szervizparkban viszont várjuk egy kávéra, hogy végig tudja szurkolni a versenyt. Egyébként is bármikor szívesen találkozom vele, mert nagyon jó ember. 

Fotó: Wirtmann Ferenc

Miután az Escorttal már hónapok óta nem volt dolgunk, Schneer Laci Zsiguliján dolgozott a csapat. Laci egyre gyorsabb lesz, úgyhogy most egy kicsit fejlesztettünk neki a hátsó futóművön. Érdemes lesz őt is figyelni.

Pécsen szeretünk menni, már nagyon régen ültünk autóban, úgyhogy én nagyon jó versenyre számítok. Remélem, a szurkolókat is tudjuk egy kicsit kárpótolni a Mecsek Rally után.“

A Textura Sport Club partnerei

Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax