Wirtmann volt a sztár az új játékautójával

Hatalmas sikert aratott Wirtmann Ferenc és Barna György vadonatúj Ford Escort Mk II-ese a Vredestein Miskolc Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott párossal többen is autót szerettek volna cserélni. Az Mk II-esnek nem csak az első éles bevetése volt a verseny, hanem gyakorlatilag az első shake down tesztje is, ezért több apró hiba is előjött rajta, amelyeket azonban a verseny során meg tudtak oldani, így mindkét nap megnyerték a D csoport értékelését, így két győzelemmel vezetik a Historic Országos Ralibajnokság D csoport bajnokságát, de Wirtmann szerint nem ez számít, csak az élmény.

079B2022 (Large)

„Fantasztikus az autó! Egy igazi gonosz ördög, amivel el sem tudom mondani milyen jó menni” – lelkendezett Wirtmann Ferenc. „Többen el akarták cserélni. Egy szlovák páros felajánlott érte egy Evo VIII-as Mitsubishit, két Mazdát és egy telket, másoktól pedig egy VFTS-t, egy tréningautót, egy buszt, egy kis családi házat és két barátnőt kaptunk volna. Kicsit úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor bevittem az iskolába az új játékautómat és mindenki el akarta cserélni.”

079B3597 (Large)

„A szurkolóknak is nagyon tetszett, többen mondták, hogy az Mk I-es szebb, de ez egy csoda. Volt, aki azt mesélte, hogy lement az első osztály, a nézők elkezdtek sétálni az úton, egyszer csak felüvöltött az erdő és rájuk rontott valami szörnyeteg. Ezek után képzelheted, milyen élmény volt az autót vezetni.”

„Szerettem volna a verseny előtt tesztelni az Mk II-est, de annyira az utolsó pillanatban lettünk kész, hogy a verseny volt a shake down tesztünk is. Számítottunk rá, hogy sok apró műszaki hiba kijön rajta. Ez így is volt. Felakadt a gáz, benyomta a váltó olajat az utastérbe, amitől rettenetesen csúszott az autó belseje, befogott a hátsó fék, összeültek a rugók, amitől még alacsonyabb lett az autó, még kevésbé tudtam levagdalni a kanyarokat.”

079B3200 (Large)

„A műszaki hibák ellenére mind a két nap megnyertük a D csoportot és vezetjük a bajnokságot, de nem a pontokért mentünk Miskolcra, hanem az élvezetért, azt pedig maximálisan megkaptuk a Fordtól.”

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. hely, C csoport 6. hely
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. hely
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 2. futam: D csoport 1. hely

SAE_4400 (Large)

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program