Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: A mezőn találtuk meg a kereket

Kategória harmadik és negyedik helyezéssel zárta Zagyva Dorka az R-Cup Challenge kiskunlacházi futamát, ahol először ült mellette új navigátora, Spitzer Frida. Vele egy kisebb kalandot is átéltek, amikor elgurult a Peugeot 208 Rally4 bal első kereke. 

Több, rallypályán megrendezett verseny után visszatért az R-Cup Challenge a kiskunlacházi repülőtérre. A bajnoki hajrában Zagyva Dorka csapata úgy döntött, hogy a Citroën C2 R2 Max helyett ezúttal a jóval gyorsabb Peugeot 208 Rally4-gyel áll rajthoz, amivel a pontszerzés esélyét akarták növelni. 

Dorka a licences 2wd (kétkerék-hajtású) kategóriában a harmadik helyen végzett, T2,0+ kategóriában negyedik, abszolút értékelésben 11. lett. A női kategóriát pedig – amelynek négy indulója volt – megnyerte. 

Zagyva Dorka
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ezen a versenyen debütált Dorka mellett Spitzer Frida – az egykori navigátor, Spitzer Gábor lánya –, akivel hosszútávon szeretnének együtt versenyezni.

Kisebb riadalmat okozott a csapatban, amikor egy vízelvezető árokban kiszakadt a Peugeot kereke, és először úgy tűnt, nem tudják folytatni a versenyt. Ekkor Csóra Dominik azonnal felajánlotta a saját Mitsubishi Lancerét, hogy Dorka azzal fejezze be a versenyt. 

Erre azonban végül nem volt szükség, mert egy rögtönzött, de annál komolyabb csapat állt neki az autó megjavításának, élén Zagyva Lajossal, Dorka édesapjával, de besegített Németh 8V Péter, Spitzer Gábor, illetve Csóra Dominik édesapja, Csóra György is. Ezek után pedig az eredmény nem lehetett más, mint siker, így Dorka a Peugeot-val folytatta a versenyt. 

Mivel az R-Cup Challenge-ben négy körből a három legjobb eredmény számít, így a baleset miatt feladott futamot mínuszolhatta. 

Zagyva Dorka
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

„Nagyon–nagyon jó versenyünk volt most is – lelkendezett Dorka. – A csapat úgy döntött, hogy rámegyünk a pontszerzésre és ennek érdekében a Peugeot-val indultam. Versenyeztem már ezzel az autóval, de azért vissza kellett hozzá szokni, mert más, mint a Citroën. 

Most ült mellettem először versenyen Spitzer Frida, akivel szeretnénk közösen építeni a pályafutásunkat, úgy tűnik, hogy az összhang megvan köztünk, úgyhogy ez nem lesz akadály. 

Pont Fridával mentünk, amikor egy visszafordítóban kicsit lejjebb engedtem a kelleténél és lecsúsztam egy vízelvezetőbe, ahol kiszakadt a bal első kerék. Szerencsére sikerült olyan helyen megállnunk, ahol nem zavartuk a versenyt, így nem kellett miattunk megállítani. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Nagyon mérges voltam magamra, hogy megint kárt tettem az autóban, de aztán jött apa és mondta, hogy valószínűleg műszaki hiba okozta. Akkor egy kicsit megnyugodtam. A kereket a kiszakadt tőcsavarokkal együtt megtaláltuk a mezőn, de először úgy tűnt, hogy nem tudom folytatni a versenyt. 

Ekkor jött Csóra Dominik és felajánlotta, hogy menjek a Mitsubishijével. Képzelheted, még soha sem vezettem négykerék-hajtású, ilyen erős, ekkora autót, úgyhogy nagyon szorítottam apáéknak, hogy meg tudják javítani a Peugeot-t. Ez sikerült, szóval azzal tudtam befejezni a versenyt. 

Az utolsó két körben egyedül mentem, ezáltal nem volt rajtam teher, hogy vigyázni kell a navigátoromra/utasomra. És persze könnyebb is volt így az autó. Az utolsó két köröm volt a legjobb. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Szerettem volna T2,0+-ban dobogóra állni, de a negyedik hely is szép eredmény, sokat tanultam most is, köszönöm mindenkinek, aki segített a versenyzésben és a Peugeot helyreállításában.“

„Nagyon ügyesen, felnőtt fejjel gondolkodva versenyzett Dorka – állította édesapja, Zagyva Lajos. – A kerék kiszakadásának okát pontosan nem tudjuk, de biztos, hogy műszaki hiba okozta, Dorka ott nem tudta semmivel így kiütni. 

Szerencsére sikerült kijavítanunk és a következő körben már újra a Peugeot-val mehetett. Az eredménnyel és Dorka fejlődésével is abszolút elégedettek lehetünk.“

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program