Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta el, mint a többszörös futamgyőztes sofőr, Velenczei Ádám. A 18 éves versenyzőnő megállta a helyét, hiszen abszolút értékelésben negyedik lett. 

A Bányásznapi Oroszlány Rally gyakorlatilag hazai versenye a Zagyva családnak és bár nem bajnoki futam, rendszeresen rajthoz állnak. Idén azonban egészen az utolsó pillanatig titokban tartotta Dorka édesapja, Zagyva Lajos, hogy ki fog indulni a Topp Cars által felkészített Skoda Fabia Rally2 evóval. 

Szombaton reggel Dorkát kérték meg hogy leplezze le a hátsó oldalsó ablakokra ragasztott versenyzők nevét. Ekkor szembesült vele, hogy ő indul a Skoda Fabia Rally2-vel. Ráadásul nem is akárkivel, hiszen a többszörös ORB1-es futamgyőztes, Velenczei Ádám vállalta, hogy mentorként beül Dorka mellé.

Szombaton teszteltek, vasárnap pedig háromszor oda, háromszor visszafelé teljesítették az Oroszlány–Pusztavám közötti 7,4 kilométeres gyorsasági szakaszt. Dorka 1 perc 32,6 másodperces hátránnyal végzett az abszolút negyedik helyen, ami a 44,4 kilométeres gyorsasági távon azt jelentette, hogy kilométerenként 2,08 másodperccel volt lassabb a győztes Klausz Kristófnál. 

Zagyva Dorka
Fotó: Zagyva Dorka

„Még mindig nem tudom felfogni, mi történt velem – lelkendezett Zagyva Dorka napokkal a verseny után. – Sejtettem, hogy apu mesterkedik valamiben, de abban a hitben voltam, hogy a Peugeot kupás 208 Rally4-gyel indulok. Csak szombaton reggel derült ki, hogy én vezethetem a Rally2-es Skodát. 

Még akkor is nehéz volt, elhinni, amikor már az autóban ültem. Szombaton teszteltünk, vasárnap pedig Velenczei Ádámmal elrajtoltunk. Elképesztő, hogy a Rally2-essel milyen rövid féktávot lehet venni, hogy milyen gyors a kanyarokban vagy hogy a rajnál mennyire kilő. 

Fotó: Zagyva Dorka

Ádám sokat segített, mikor fékezzek, mit hogyan csináljak, nagyon hálás vagyok neki, hogy beült mellém. 

Megbeszéltük, hogy tét nélkül versenyzünk. Apu azt mondta, semmi más dolgom nincs, csak élvezzem az autót. Ezt meg is tettem. Nagyon élvezetes volt és tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy azzal a sebességgel, ahogy mentem minden nagyon könnyen jött. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy készen állok arra, hogy egy Rally2-es autóval élesben, bajnoki futamon induljak. Most két másodperccel voltam lassabb kilométerenként, mint a győztes, ennek a két másodpercnek a ledolgozása hosszas folyamat lesz. 

Fotó: Zagyva Dorka

A következő versenyeken szeretnék a Rally4-es Peugeot-ban fejlődni, azt a lehető legjobban kiautózni.

Hatalmas köszönet apunak, anyunak, a Topp Carsnak és Velenczei Ádámnak, hogy valóra váltották az álmomat. A Facebookon rengeteg támogatást kaptam a szurkolóktól, még ma is a kommenteket olvasgatom. Ez is nagyon jól esik és köszönöm szépen. Mindent el fogok követni, hogy a rallypályákon méltó legyek erre a nagy szeretetre.“

Ritka alkalom, hogy egy rallyversenyző sofőr akár csak egy tesztre is beüljön valaki mellé, hát még egy teljes versenyre. Velenczei Ádám, azonban örömmel vállalta, hogy Dorkát mentorálja, de az eredmény még őt is meglepte. 

Fotó: Zagyva Dorka // Velenczei Ádám

„Nagyon jól éreztem magam a hétvégén, az egész Zagyva család olyan hangulatot teremtett, hogy igazán élvezetes volt ez a két nap – mondta Velenczei Ádám. – Nem vagyok navigátor, ezért megbeszéltük, hogy nem készítünk itinert. A pályát mind a ketten ismertük, inkább abban próbáltam segíteni Dorkának, meddig engedheti ki, mikor fékezzen. 

Meglepően gyorsan tanult. Elmondtam neki, hogyan rajtoljunk, a következő pillanatban meg is csinálta. A verseny előtt azt gondoltam, hogy ha kilométerenként két másodpercre leszünk az elejétől, az már nagyon jó eredmény. Az utolsó gyorsaságikon még ennél is közelebb voltunk. 

Fotó: Zagyva Dorka

Egyedülálló dolog, hogy valaki 18 évesen ilyen komoly versenyautóba ülhessen, de Dorkában van tehetség és alázat is a sport iránt, teljesen egyértelmű, hogy ezt kell csinálnia. Az is látszik rajta, hogy sokat tanult az édesapjától, akit etalonnak tartok a magyar rallysportban. Örülök, hogy Dorka fejlődéséhez én is hozzátehettem egy keveset.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.

Fotó: Csomós Mixi

Csomós Mixi a Diósgyőr Rallyn melegít a Rally Hungaryre

Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2 evóval.

„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Barum Rally célja óta csak a Rally Hungary lebeg a szemem előtt – mondta Csomós Mixi. – Nagyon szeretnénk a magyar Eb-futamon jó eredménnyel meghálálni a szurkolók, a támogatóink és a csapatunk kitartását. Hetek óta ezzel a versennyel kelek és fekszem. 

A felkészülésünk egyik legfontosabb része lesz a Diósgyőr Rally. Óriási lehetőség, hogy egy héttel a Rally Hungary előtt közel nyolcvan gyorsasági kilométert tehetünk meg a Fabiával. Egy ilyen Rally2-es versenyautó egészen másképp viselkedik, mint egy utcai autó, ezért fontos, hogy minél többet menjél és minél jobban együtt tudj élni vele. Óriási a különbség, ha úgy állsz rajthoz egy versenyen, hogy egy héttel előtte élesben mentél vagy kihagytál akár csak két-három hetet. 

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

De nem csak a felkészülésünk miatt lesz fontos a Diósgyőr Rally. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen nagymúltú, több sportágat tömörítő csapat, mint a DVTK, nyitott az autósport felé. Remélem, több DVTK szurkolót tudunk megnyerni a rallynak és a rally szurkolók is jobban megismerhetnek más sportágakat. 

Köszönjük a lehetőséget, bízom benn, hogy a részvételünkkel is tudjuk emelni a Diósgyőr Rally rangját.“

Bán Viktor is természetesen a Rally Hungaryre készül, de a következő napokban Mixi belsőkamerás felvételeit fogja tanulmányozni, hogy állandó navigátora, Nagy Attila hangja alapján elkészítse a Diósgyőr Rally itinerét. 

Fotó: Csomós Mixi // Bán Viktor, Csomós Mixi

„Évtizedekig break táncoltam, most pedig edzőként dolgozom. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban megtanultam, hogy a jó eredményhez nagyon sok gyakorlás kell – mondja Bán Viktor. – A Diósgyőr Rally pedig a legjobb lehetőség a számunkra, hogy a Rally Hungary előtt élesben tudjunk gyakorolni. 

Tetszik, hogy a DVTK pálya a központja a versenynek, itt lesz a versenyiroda, a gépátvétel, a szervizpark. Remélem, hogy sokéves hagyomány első állomása lesz a hétvégi verseny. 

Mixi és Ati már mentek ezeken a pályákon, ezért a belsőkamerás felvételükből, Ati hangja alapján készítek egy alap itinert, amit Mixivel a pályabejáráson fogunk leellenőrizni. A cél, hogy jó hangulatban, lazán tudjuk versenyezni, ha ez meglesz, az eredmény is jönni fog.“

Fotó: Csomós Mixi // Győr Rally 2023

A Diósgyőr Rallyt szeptember 30-án rendezik, ahol Csomós Mixi és Bán Viktor mellett láthatják a szurkolók Hangodi Bendegúzt és Nagy Attilát is egy Peugeot 208 Rally4-essel. Mixi állandó navigátorát, Nagy Attilát a Rally Hungaryre adta kölcsön a csapat a szintén HM Academy versenyző Hangodinak, és ők is élnek a felkészülési verseny lehetőségével. 

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém