Zagyva Dorka

Zagyva Dorka fehér aszfalton, fák között

A két ceredi rallysprint után újabb komoly feladat elé állt Zagyva Dorka, hiszen az Oroszlány Rallyn életében először vett részt Rally3-as versenyen. Ráadásul előfutóként, ami miatt egy kis extra nyomás is volt rajta. 

Harmadik alaklommal vezethetett rallyautót Zagyva Dorka igazi gyorsasági szakaszon. A két ceredi R-Cup Challenge után ezúttal az Oroszlány Rallyn, a híres fehér aszfaltos, változó tapadású szakaszon, igen komoly fák között kellett bizonyítania. 

Mivel a Citroën C2 R2 Maxszal előfutó volt – akinek fontos szerepe van a versenyen – a hibázási lehetőséget a nullára kellett csökkentenie. A feladatot jól oldotta meg, hiszen egy leheletnyi gumi csíktól eltekintve karcmentes autóval ért célba. 

A navigátori ülést elfoglaló édesapja, Zagyva Lajos is elégedett volt lánya teljesítményével, a saját navigálásával már kevésbé. Sőt, egy igen vicces esetet is átéltek. 

Fotó: Bittó Zsolt // Zagyva Dorka

„Húúú, még mindig próbálom feldolgozni a történteket – mondta Zagyva Dorka. – Szerintem még egy-két hétbe beletelik, mire minden belsőkamerás felvételt ki tudunk elemezni, de így is fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb és nagyon sokat tanultam. 

Cered is komoly kihívást jelentett, de most találkoztam először a csúszós fehér aszfalttal, azzal, hogy egy gyorsaságin belül többféle tapadás is előfordul. Szintén komoly különbség volt, hogy igen vastag tölgyfák között kellett menni. 

A verseny nehézségét mutatja, hogy sokan estek ki, mi pedig apuval előfutók voltunk, akiknek feladata van. Ezt is figyelembe kellett vennünk, nem volt szabad kiesnünk, hiszen azzal a rendezőt hoztuk volna nehéz helyzetbe.

Apu most is nagyon odatette magát mellettem, próbálta az íveket magyarázni, közben navigált is. Ez nagyon nehéz feladat. Előfordult, hogy elvesztette, hol járunk. Én is ráijesztettem egyszer, amikor rövidebb lett a féktáv a lassító előtt. Befordultunk, de éppen csak. Apu mondta, hogy ez most nagyon jó volt, de több ilyet nem akar látni. 

Fotó: Bittó Zsolt // Zagyva Dorka

A végén volt még egy vicces helyzetünk. Akkor már egész jól éreztem a féktávokat, apu kiabált, hogy fékezz, fékezz, de tudtam, hogy még elfér. 

Ez persze így nagyon jól hangzik, de senki se felejtse el, hogy ez volt a harmadik versenyem igazi gyorsasági szakaszon. Rengeteget kell még tanulnom, de most is sikerült fejlődnöm. 

Nagyon örülök, hogy Határ Attila Éhn Dániellel és Bertalan Márton Hangodi Bendegúzzal apu Peugeot-jával versenyezhettek. Annyira jó volt látni négy ilyen tehetséges versenyzőt/navigátort, hihetetlen alázat van bennük, nagyon sokat tanultam tőlük is, hogyan kell az egész versenyzéshez hozzáállni. 

Remélem, hogy megkapják a lehetőséget az előrelépésre, mert rendkívül jó versenyzők, nagyon megérdemelnék.“

Fotó: Bittó Zsolt // Zagyva Dorka

Zagyva Lajos ezúttal rövidebb összegzést adott: 

„Dorka nagyon jól ment, rettenetesen sokat kell még tanulnia, viszont nekem át kell értékelnem, hogy az ívek magyarázását és a navigálást egyszerre lehet-e csinálni. Elképzelhető, hogy ezeket a feladatokat ketté kell választanunk. 

Köszönet a PSZA Motorsportnak, akik önzetlenül segítettek egy kisebb műszaki hiba elhárításában. Nélkülük nem tudtunk volna továbbmenni.“

A saját versenyzésük mellett Zagyva Lajos fél szemmel Határ Attilát és Bertalan Mártont is figyelte, akik a Peugeot 208 Rally4-esével indultak a versenyen. 

„Csak gratulálni tudok nekik. Gondoltam, hogy jól fognak menni a Peugeot-val, de minden várakozásomat felülmúlták. Komoly autóban van a helye mind a két srácnak, ez nem is kérdés. Remélem, hogy ehhez a lépéshez én is hozzátettem egy kicsit az Oroszlány Rallyn.“

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program