Zagyva Dorka: Ijesztően jó volt

Pályafutása első ORB1-es versenyét teljesítette Zagyva Dorka, a Székesfehérvár Rallyn, ahol volt ijesztő szituáció, elképesztően jó pálya, párásodás, korai érkezés, de mindenekelőtt hatalmas öröm a célban. Édesapja, Zagyva Lajos navigálásával egy ilyen komoly feladattal birkózott meg.

ORB2-es licenccel, egyedi rajtengedéllyel állhatott rajthoz Zagyva Dorka a HUMDA Országos Rallybajnokság első futamán, a Székesfehérvár Rallyn. Ezeken a murvás pályákon édesapja, Zagyva Lajos legendás eredményeket ért el, de ezúttal nem ezt akarta túlszárnyalni, pusztán a tanulás és a tapasztalatszerzés volt a cél a Citroën C2 R2 Maxszal. 

Ezt a feladatot tökéletesen teljesítették, hiszen mind a tíz gyorsasági szakaszon célba értek. Dorka legjobb eredménye két abszolút 38. idő volt az utolsó két szakaszon. A versenyen az 5. gyorsasági után a 38. helyen álltak, ám ekkor egy korai érkezés miatt 10 perc büntetést kaptak és visszaestek, de a verseny végére sikerült újra a 38. helyre felkapaszkodniuk. 

„Nehezen tudom szavakba önteni a versenyt, annyi minden történt, annyi mindent éltünk meg apuval és annyi embernek vagyok hálás, ezért az élményért – mondta Zagyva Dorka. 

Fotó: Zagyva Dorka

A pályák nagyon változatosak voltak. Tés nekem nem jött be. Sőt, az egyik oldalon szakadék, a másikon árok elég nyomasztó volt. Bevallom, teljesen kétségbe voltam esve, hogyan lehet ezen a pályán jól menni. Apuval azonban átbeszéltük és a következő kör jobb lett. 

Iszka viszont elképesztően jó volt. Az első körben sikerült is jó időt autóztunk. A másodikban ahogy elrajtoltunk, leszakadt az eső, bepárásodott az ablakunk, nem láttam semmit. Meg kellett állni, apa letörölte a szélvédőt, csak utána tudtuk folytatni. 

Sokat tanultam ezen a versenyen is. Talán a legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy ha bent tartom a nyomban, akkor gázzal mindent meg lehet oldani. 

A korai érkezésünkről azt kell tudni, hogy Várpalotán, amikor beértünk a célba, a riporter megkérdezte, hol voltunk ilyen sokáig? Mivel az ORB1-es mezőny után mi voltunk az első egyedi rajtengedélyesek, ezért öt perccel később rajtoltunk. Apa látta, hogy zavarban vagyok, nem tudok mit válaszolni és próbálta elmagyarázni. Utána jött a következő időellenőrző, ahova korábban érkeztünk.

Fotó: Zagyva Dorka

Lehet, sokan úgy gondolják, hogy tíz perc korai érkezés hatalmas hiba egy navigátortól, de apa nem csak navigált mellettem, hanem próbált tanítani is. Ehhez a két dologhoz egyszerre óriási figyelem kell. Így is nagyon hálás vagyok neki, hogy ott volt velem minden nehéz szituációban. A 10 perc büntetésnek pedig semmi jelentőssége nem volt. Örülök, hogy célba értünk. 

Nem volt annyira fárasztó verseny, mint ahogyan számítottam, de így is nagyon boldog vagyok. Apa a végén megdicsért, hogy ügyes vagyok, nekem ez mindennél többet ér. Szerintem ő is ügyes volt.“

Ahogy Dorkának, úgy édesapjának is komoly kihívás volt a verseny. 

„Büszke apuka vagyok és rettenetesen mérges navigátor. Dorka nagyon szépen versenyzett, Tés végén egy kicsit elpityeredett, de összeszedte magát és a következő kör már jobban ment neki. 

Célba értünk, karcmentes az autó, megvan a kormányközepünk is, ennél többet nem kívánhattunk volna. 

Fotó: Zagyva Dorka

A korai érkezésünk miatt nagyon rosszul érzem magam. Lehet szépíteni a dolgot, hogy többmindenre kellett figyelnem, de ilyen hibát akkor sem szabad elkövetni. Mindig is tudtam, hogy nagy nyomás van a navigátorokon, de most érzem át igazán, hogy ez mit jelent. 

Dorka nagyon aranyos volt, mondta, hogy nem baj apa, nem veszítettünk semmit. Ez jól esett tőle. Igazi sportember!

Így utólag még jobb döntésnek bizonyult, hogy rajthoz álltunk a Székesfehérvár Rallyn, Dorka sokat tanult és szerintem készen áll a következő feladatra.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke kft.

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém