Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Nagy falat volt a Rally Hungary, de élveztem

Nem kis feladatra vállalkozott Zagyva Dorka, aki idén debütált ORB2-ben, majd ORB1-ben, a Rally Hungaryn pedig egy teljes Európa-bajnoki távot kellett teljesítenie. Rutinos navigátorával, Spitzer Gáborral a céljuk a tapasztalatszerzés és a verseny teljesítése volt. Mindkettőt kipipálhatták, miközben a Peugeot Kupa értékelésében a hatodik helyet szerezték meg a 208 Rally4-gyel. 

„Tényleg nagyon nagy falat volt a Rally Hungary – mondta Zagyva Dorka. – Óriási dolog, hogy ilyen fiatalon rajthoz tudtam állni egy Európa-bajnoki távon. Volt bennem félelem, hiszen komoly pályákról van szó, amelyek sokkal nagyobb felkészültséget és tapasztalatot igényelnek, mint ami nekem jelenleg van. 

Apuval (Zagyva Lajos) megbeszéltük a verseny előtt, hogy szépen, a saját tempómban megyek és hogy csak a tapasztalatszerzésre koncentrálok. Az első három gyorsaságin ennek ellenére nagyon be voltam feszülve. 

Megbeszéltük azt is, hogy nem nézzük az időket, de ezt nem lehet betartani, és nagyon le voltam törve, amikor láttam, mennyit kaptam a Peugeot kupa élmezőnyétől. Aztán odajött hozzám ifj. Tóth János és kitisztította a fejemet. Mondta, hogy ne legyek elkenődve, először megyek ezeken a pályákon, ne akarjak azokkal versenyezni, akiknek több év rutinjuk van. 

Fotó: Zagyva Dorka

Így is nagyon sokat tanultam. Ezen a versenyen látszott igazán, hogy mekkora jelentősége van az itinernek. Volt olyan kanyar, amit alulértékeltem a pályabejáráson, ezért meglepett, ami után nehéz volt bízni az itineremben, még akkor is, amikor jó volt. 

A második napi pályák jobban tetszettek. Akkor már túl voltam az első napon, amitől a legjobban tartottam, úgyhogy sokkal felszabadultabban versenyeztem. Arra azért büszke vagyok, hogy a visszapillantókat leszámítva karcmentesen hoztam célba az autót.

Vasárnap estére nagyon kimerültem, rengeteg impulzus ért a hétvége alatt, hazafelé el is aludtam az autóban. Hétfőn pihentem, nem mentem be az egyetemre sem, csak kedden. Akkor tértem vissza a hétköznapokba, a tanuláshoz, de nagyon szép emlékeim vannak a Rally Hungaryről. 

Fotó: Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette számomra ezt a versenyt és hálásan köszönöm a sok szurkolást, nagyon jól esett! Találkozunk a Mikulás Rallyn.“

Bár Dorka nagyon kritikus volt magával szemben, navigátora, Spitzer Gábor elégedett volt a teljesítményével: 

„Nagyon nehéz verseny volt rengeteg etappal, sok ritmusváltással. Komolyan kellett koncentrálni, hogy ne kapjunk defektet, és hogy úton maradjunk – mondta Spitzer Gábor. 

– Dorka jól végezte a dolgát, a két visszapillantót leszámítva, karcmentesen értünk célba, szerintem én többet hibáztam, mint ő. 

Fotó: Zagyva Dorka

Abból a szempontból szerencsés verseny volt, hogy tudtunk menni száraz aszfalton, murván, vizes aszfalton, ráadásul az oda legalkalmatlanabb, legkeményebb, 5-ös gumival. Jó sok körülményt tapasztalhatott meg Dorka, de ebből lehet a legtöbbet tanulni. 

Abszolút elégedett vagyok a teljesítményével.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program