Zagyva Dorka

Zagyva Dorka napi licenccel debütál az első osztályban

Az idei szezon első felében Rally2-ben szeretne indulni Zagyva Dorka, ám a szezonnyitó Székesfehérvár Rallyn napi licenccel mutatkozhat be az Országos Rally Bajnokság mezőnyében. Navigátora ezúttal is édesapja, a rutinos murva versenyző, Zagyva Lajos lesz.

A tavalyi R-Cup Challenge után idén egy osztállyal feljebb lépett Zagyva Dorka és a szezon első felében régi hűséges társával, a Citroën C2 R2 Maxszal másodosztályban szeretné gyarapítani tapasztalatait. Év közben érkezik meg a csapat új autója, egy Peugeot 208 Rally4. Ha Dorka megfelelő eredményt ér el, és jogosulttá válik a Rally1-es licencre, akkor a Peugeot Kupában szeretné befejezni a szezont. 

Ehhez azonban rengeteg tapasztalatra és elsősorban sok befejezett versenyre van szüksége. Ezért is döntöttek úgy édesapjával, hogy napi licenccel, az első osztályú mezőny mögött indulva, rajthoz állnak az Országos Rally Bajnokság nyitófutamán, a Székesfehérvár Rallyn.

Zagyva Dorka
Fotó: Bittó Zsolt // Zagyva Dorka

A télen a Citroën C2 R2 Maxot szinte teljesen újjá építették, amit Királyszentistvánon próbáltak ki az elmúlt hétvégén. 

„Közel négy hónapja ültem utoljára versenyautóban, úgyhogy nagyon vártam már a tesztet – mondta Zagyva Dorka. – Szükség is volt rá, hogy visszajöjjenek a mozdulatok. 

Számomra már az is nagyon nagy feladat, hogy az R-Cup után idén Rally2-ben versenyezzek. Hát még, hogy mindjárt az első versenyemen egy teljes Rally1-es távot tejesítsek. 

Jó alkalom a Székesfehérvár Rally a tapasztalatszerzésre. Apu mindig azt mondta a versenyek előtt, hogy a célban karcmentes legyen az autó, és a kormányközép is meglegyen. Ez a tervem most nekem is. Az időeredménynél sokkal fontosabb lesz, hogy minden gyorsaságin célba érjünk és tapasztalatot szerezzek. 

Mondanom sem kell, hogy mennyire izgulok, még is csak azokon a pályákon fogunk versenyezni, ahol apu nagyon jól ment. Ráadásul pénteken lesz még egy középfokú nyelvvizsgám is… 

De azért már nagyon várom, hogy elrajtoljunk egy ORB-futamon.“

Fotó: Zagyva Dorka

Hasonlóan vélekedik Dorka édesapja, Zagyva Lajos is, aki nem csak a navigátori ülést foglalja el, hanem a Citroën C2 R2 Max építésében is kivette a részét. 

„Nagyon bölcsen tettük, hogy elmentünk tesztelni – mondta Zagyva Lajos. – Dorkának is szüksége volt, hogy visszarázódjon, de az autót is ki kellett próbálnunk. 

Két műszaki hiba jött elő, amit tudtunk orvosolni, de azért szerencse, hogy ezekkel nem versenykörülmények között kellett foglalkoznunk.

Sokan kérdezik, hogy milyen eredményre számítunk. Egyetlen célunk van, hogy célba érjünk. Ez lesz Dorka számára az első hosszú, kétnapos verseny, azt gondolom, hogy még azt tempót sem kell autóznunk, mint amit a Mikulás Rallyn, be kell osztani a technikát és magunkat is. 

Kemény feladat előtt állunk mind a ketten, nagyon össze kell szednünk magunkat, de izgalmas lesz ezt a versenyt közösen teljesíteni.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke kft.

Zagyva

Zagyva Lajos nem nyert, győzött

A kétkerék-hajtású kategória két legendája, Zagyva Lajos és Spitzer Gábor nyerték a Győr Rallyn a 2wd, az RC4 és a Peugeot Kupát is, ám miután nem akarták befolyásolni az utánpótlás kategória bajnokságát, a céldobogón leadták menetlevelüket, így végül nem értékelték őket a versenyen. Mégis győztek. 

„Az utolsó pillanatban dőlt el minden – magyarázta Zagyva Lajos. – Eredetileg (Zagyva) Dorkát neveztük a Peugeot Kupába, azonban az egyetemi elfoglaltsága miatt nem tudott rajthoz állni. Aki ismeri Dorkát, az tudja róla, hogy él-hal a rallyért, de az egyetemet is komolyan veszi, így most az utóbbit választotta. 

Zagyva Lajos
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos

Nem is nagyon foglalkoztunk a Győr Rallyval, amíg észbe nem kaptam, hogy hiszen mi vállaltuk, hogy a Veszprém Rally után három Peugeot Kupa futamon indulunk. Gyorsan felhívtam Spitzer Gabit és beneveztünk.“

Bár Zagyva Lajos és Spitzer Gábor is évtizedeken keresztül számítottak a magyar kétkerekes mezőny legkiemelkedőbb sofőrei és navigátorai közé, sohasem versenyeztek együtt. Gyerekeik, Zagyva Dorka és Spitzer Frida viszont a rallyn keresztül nagyon jó barátok lettek, ami a két családot is összehozta. 

Fotó: Pál Bence // Spitzer Gábor

„Az utóbbi évben sok segítséget kaptunk (Spitzer) Gabitól, most már ő navigál Dorkának. Egy ideje beszélgettünk róla, hogy menni kéne egyet nekünk is együtt, az élet pedig hirtelen megadta ezt a lehetőséget. 

Mondtam Gabinak, hogy csak úgy megyek, ha tisztességesen felkészülünk, de a verseny végén kiállunk, hogy ne befolyásoljuk az éves bajnokságot. Annyit válaszolt, ő is így gondolja. 

Na innentől viszont nem volt könnyű dolgunk, mert meg kellett nyerni a versenyt, hogy a végén úgy tudjunk kiállni, hogy a sorrendet ne borítsuk fel. 

A pályabejáráson a két napot maximálisan kihasználtuk. A versenyen volt úgy, hogy átszóltam Gabinak, húzzon még egyet az övön, mert ez kemény lesz. Ráhúzott és mondta, mehetünk. 

Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos

Határ Attilával és Bertalan Marcival nagyon jót vívtunk. Minden tudásunkra szükség volt, hogy felvegyük velük a versenyt. Büszke vagyok a két srácra, mert egy éve őket szemeltem ki, hogy menjenek helyettem az Oroszlány Rallyn a Peugeot-val. Akkor azt mondtam, azért kapják, mert szerintem ők lehetnek a Peugeot Kupa két sztárja, és egy év múlva ez be is jött. 

Végül 3,3 másodperccel – ami nem mondható soknak – mi voltunk a leggyorsabbak. Sőt, nagyon is benne volt, hogy a fiatalok elvernek minket. Ahogy Gabival megbeszéltük, a célban leadtuk a menetlevelünket, de annyira elbénáztam, hogy rossz embernek adtam le, ezért kaptunk 20 másodperc büntetést, de végül is ez már nem számított.“

A Zagyva–Spitzer páros így a kétkerék-hajtású, az RC4-es és a Peugeot Kupa győzelméről is lemondott, plusz a Peugeot Kupa pénzdíjáról, de ezt egyáltalán nem bánják. 

Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos

„Nagyon sokan gratuláltak nekünk, hogy ez kemény munka volt. Az egyik legkedvesebb megjegyzés az volt, hogy a magyar rallysportban pár embernek le van betonozva a neve, és mostmár az enyém is. Én nem így gondolom, de jól esett. Ez a sok gratuláció nekünk Gabival felért egy győzelemmel. A fiatalok meg hadd gyűjtsék a serleget, a jövő az övék, őket kell segíteni. 

Azért azt el kell mondanom, hogy ez a négy nap kivégzett rendesen. Ma (hétfő) reggel felkeltem, ó mondom, nincs semmi baj, megyek dolgozni, de délben hazajöttem, mert elfáradtam. Ezzel együtt nagyon megérte, jól esett Gabival mind a kettőnk lelkének.“ 

Zagyva Lajos együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.