Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Sok volt, de nem adjuk fel – Diósgyőr Rally

Pályafutása egyik legnehezebb versenyét teljesítette Zagyva Dorka és Zagyva Lajos a Diósgyőr Rallyn. Az első szakaszon egy jobbos kanyarban túl nagy volt a tempó és egy fa gyökere állította meg a Peugeot 208 Rally4-et. Bár az ütközés után meglehetősen fájt Dorka válla, nem akarta feladni, és vasárnap Super Rallyval visszaálltak a versenybe. Két és fél gyorsasági szakaszt teljesítettek, amikor kitört a csonkállvány és végleg fel kellett adniuk a versenyt. 

„Nagyon el vagyok keseredve, hogy ilyen hibát vétettem és hogy nem tudtam megoldani – mondta Zagyva Dorka. – Az egész versenynek úgy álltunk neki, hogy tesztelünk, szerettünk volna apuval egy tiszta, hibamentes versenyt teljesíteni. 

Fotó: Zagyva Dorka

A jobbosban egyszerűen túl sok volt a tempó. A telemetria szerint 70-nel mentünk be, míg a többi Peugeot kupás versenyző 55 körül. Amikor láttam, hogy nem fér el, gyorsan kellett döntést hozni. Lehet, hogy a kézifék meghúzása jobb lett volna, de akkor meg oldallal ütközünk a fának. 

Láttam, hogy a két fa között van hely, azt céloztam meg. Sajnos az egyik fa gyökere kiállt, annak mentünk neki. 55-ről álltunk meg nagyon hirtelen, és nem is tudtuk folytatni a versenyt. Ahogy az adrenalin kiment belőlem, éreztem, hogy a vállam és a nyakam is nagyon fáj. A mentősök megvizsgáltak, aztán egy másik mentővel bevittek a kórházba, ahol megállapították, hogy rándulásom és zúzódásaim vannak. Ezzel még vissza kell mennem a héten. 

Fotó: Zagyva Dorka

„Viszont azt gondoltam, hogy igazi sportember leszek, nem adom fel. Ha nem is száz százalékosan, de akár csak húsz százalékosan is, visszaállok vasárnap. A harmadik szakaszon, Bükkszentkereszten egy lassú kanyarban kitört a csonkállványunk, és végleg kiestünk. Nem tudjuk, hogy miért, elképzelhető, hogy a szombati esés következtében. 

Sajnálom az egész hétvégét, de apu is azt mondta, hogy ilyen a rally. Most is tanultam, és a Mecsek Rallyn még erősebben szeretnék visszatérni. 

Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a jókívánságokat!“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

schneer_zemplen_rally_2025_030

Schneer László: Kiengedtem, de nem kellett volna

A D csoport negyedik és a D1-es kategória második helyén végzett Schneer László és Róma Gábor a Zemplén Rallyn Gruppe 2-es Lada 21011-essel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott versenyzőpáros elkövetett egy apró hibát, ami miatt szuper rallyval fejezték be a versenyt. A pályák minőségét azonban ettől függetlenül kritikán alulinak értékelték. 

„Célba értünk, és talán ez a legnagyobb pozitívuma a versenynek – mondta Schneer László. – A Zsiguli végig tökéletesen viselkedett, bár ezek a pályák nagyon igénybe vették. Annyit húztuk a hátulját, hogy a hátfal elgörbült. 

Az eredménnyel elégedett lehetek, főleg azok után, hogy elkövettem egy hibát. Egy jobb 4 után szándékosan kijjebb engedtem, hogy amikor adom a gázt, ne álljon keresztbe. Rámentünk a felázott részre, azonnal lecsúszott az eleje és felültünk az árokpartra. Egy karcolás sem esett az autón, de nem tudtunk kijönni, ezért szuper rallyztunk. Az én hibám volt, nem foghatom semmilyen körülményre. 

Próbálok pozitív lenni, hiszen tudjátok, hogy imádom a Kerek Lámpást, valahányszor beleülök, mindig megfiatalodok, fantasztikus érzés ezzel a kocsival menni. 

Azt azonban el kell mondanom, hogy gyalázatosak voltak a pályák és méltatlan körülmények között versenyeztünk. Amikor a Historic bajnokságot először kiírták Magyarországon, akkor a szövetség megértette, hogy öreg versenyautókról van szó, amikhez nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet alkatrészt beszerezni, ezért csak aszfaltpályán versenyzünk, ami nem üti szét a kocsikat. 

Erdőbényén olyan aszfalton mehettünk volna, amiből nagyon kevés van Magyarországon, de az elején nem volt padkavédelem, ezért sártengerben csúszkáltunk a kiváló aszfalt helyett. A murvás rész nem a Historicnak való, a szervizparkban lévő sártengerről nem is beszélve. 

A verseny egyetlen pozitívuma, hogy egy perc csúszás sem volt, minden pontosan zajlott. Viszont ha az egészet nézem, akkor elgondolkodok rajta, hogy van-e értelme itthon indulni. Nagyon szeretek a magyar közönség előtt menni, de bárhol jártam külföldön, ennél csak jobb körülmények között versenyeztünk. 

De hogy egy pozitívummal zárjam, ez volt az idei első magyar bajnoki, ahol (Wirtmann) Ferivel mind a ketten célba értünk. Gratulálok neki is és az egész csapatnak is. A szerelőimnek pedig nagyon köszönöm az egészéves munkájukat. Nélkülük elrajtolni sem tudtunk volna.“