Zsiros Gabi jelenti a korzikai kompról

Nem sok ideje volt otthon unatkozni Zsiros Gábornak, aki az elmúlt héten Turán Frigyes oldalán indult a Miskolc Ralin, amelynek vasárnapi célja után, egy rövid alvást követően kellett volna elindulni Korzikára, ahol ezen a héten Vizin László navigátoraként már egy Európa-bajnoki futamon indul. Turánnal sajnos szombaton kiestek, így volt egy napja a pakolásra, vasárnap éjfélkor indult, hogy a 14:15-ös korzikai kompot elérje Livornóban. A kompon értük utol.

Vizin_Bel_16 (Large)

Zsiros Gábor: – Korábban is előfordult már, hogy az egyik héten (Turán) Fricivel versenyeztem, a következőn pedig Laci bácsival, úgyhogy már hozzászoktam a rohanáshoz. Szerintem egy navigátor számára nincs is jobb dolog, mint hogy ilyen sűrűn versenyezzen.

Eredetileg úgy terveztem, hogy a miskolci célból hazamegyek, alszom egy rövidet és indulok is Korzikára. Valószínű, hogy az alvás ki is maradt volna. Viszont Fricivel a negyedik gyorsasági szakasz után sajnos kiestünk.

Vasárnap éjfélkor indultam el kocsival, és délelőtt 11-re értem Livornóba, ahonnan 14:15-kor indult a komp Korzikára. Négy óra a kompút, most kb. a felén lehetünk túl.

Vizin_esp_15 (Medium)

Laci bácsi már szombaton kiutazott és körülnézett a szigeten. Telefonon beszéltünk, azt mondta, hogy már most több kanyarral találkozott, mint az idén eddig összesen, pedig a pályákat még nem is látta. Azt javasolta, hogy a kompon egyenesítsem ki a látásomat és nézelődjek jó messzire, mert a szigeten a sok kanyar miatt be fog szűkülni a látóterem.

Holnap (kedden) reggel a Calviban lévő szállásunkról leutazunk 160 km-t Ajaccióba, hogy felvegyük az itinert. Aznap tréningezzük a második napi pályákat, szerdán pedig az első napiakat. Szerdán hozzák a fiúk az autót.

Mivel nincs shake down a versenyen, ezért egy rövid tesztet kell szerveznünk csütörtökre. Annál is inkább, mert új motor van az autóban, amivel kiküszöböltük a korábbi problémáját. A Kanári-szigeteken tönkrement váltót felújítottuk és van egy tartalék versenyváltónk is.

Nagyon kíváncsi vagyok, hiszen a világ egyik leghíresebb, legkülönlegesebb versenye a Korzika Rali, ami nem csak a versenyzőknek, de a navigátoroknak is komoly kihívást jelent.

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“