Zsírpapa

Zsírpapa 120-szal koppkeresztben

Kegyetlenül gyorsak voltak a zsigulis srácok az első osztályban, Zsírpapának a karja is leszakadt a szervo nélküli VFTS-ben, és szerencsére az első kört elgumizta, így 120-szal érkezett meg koppkeresztben, viszont a Salgó Rallynak nem volt egyetlen gyíkja sem, így a rendező is kapott egy dicséretet. 

A P12-es kategória negyedik helyét szerezte meg Zsíros Imre és Mészáros Sándor Lada VFTS-sel a Salgó Rallyn, amivel még pontot is gyűjtöttek a bajnokságban, de ezt fölösleges is leírni, mert Zsírpapát úgysem érdekli. 

„Semmi gyíkja nem volt a versenynek. Képzeld el – kezdte Zsírpapa a Salgó Rally értékelését. – Ha tavaly a sok rosszat elmondtam a versenyről, akkor most a jót is el kell mondani: úgy rendezték meg ezt a versenyt, ahogy meg kell rendezni. Nem volt csúszás, kaptunk vizet, szendvicset, meg kell dicsérnem a rendezőt. 

Egyetlen bajom volt, hogy elvertek mint a lovat. Azt hittem, hogy majd felfújom itt a léggömböt, de a zsigulis srácok kegyetlenül gyorsak az első osztályban. Veréb Zoli és Nemes Csabi valami * * * * *túl jól mentek. Kaptam tőlük három percet. Jó, mondjuk benne is van minden a kocsijukban, de azt el is kell tudni vezetni. 

Egyébként majdnem harmadikok lettünk, mert Foczkó elrontott valamit, gondoltam, az utolsó Zagyvarónát lefűzöm, de ez a kis genyó megvert negyven másodperccel. Hú, ő is nagyon jó sofőr. 

Én meg képzeld, az első kört elgumiztam, felraktam a lágyakat, a végén már nem volt tapadás, úgyhogy 120-szal koppkereksztben érkeztünk a kanyarba. Ott állt Fehérvári Csabi (Zsírpapa ellenfele a historicban), azt mondja, öreg te nem vagy normális. 

A végére nagyon elfáradtunk ám. Az én autómban nincs szervo, Zsiguli fékkel, Zsiguli kormánnyal megyünk. Mészivel pont beszéltük, hogy ketten 128 évesek vagyunk az autóban, ami azt jelenti, hogy életünk felénél járunk, majd ha ezek a zsigulis srácok megöregszenek és mi már tényleg nagyon öregek leszünk, akkor majd megtudják milyen az szervo nélkül menni. 

Hallod, az utolsó gyors előtt rá akartam gyújtani és nem bírtam felemelni a kezemet.“ 

Zsírpapa
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Itt szoktuk megköszönni az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft. és a GQS Kft. támogatását, amiről Zsírpapának mindig eszébe jut még egy hosszú lista, hogy kinek kell megköszönni, de most még egy sztorija is volt. 

„Azt meséltem neked, hogy a kollégáim, akikkel együtt dolgozom, Salgótarjániak. Zoltán Gábor a főnökük, kérdezi, hogy reggel mikorra jöttök, mert ott szervizeltünk a posta mellett. 8:56-ra. Jó. Odaérünk, képzeld el, hat forró kávéval vártak. De várjál, jövünk be délbe a szervizparkba, állok be, látom lábakon áll a bogrács, azt mondja, anya reggel óta főzte nektek, nehogy éhen maradjatok. 

Olyan csülkös pacalt kaptunk, hogy én még életemben ilyet nem ettem. Képzeld el, készítettek hozzá bodagot, a cigány kenyeret, ők sütötték, direkt nekünk. Ilyen kollégáim vannak. Imádom őket. 

Jaj és a szurkolók. Rengetegen voltak, vagy húsz zsírpapás videót kaptam, mindegyiken üvöltik, jön a Zsírpapa. A pályán mindenhol szurkoltak, integettek, leborultak az autó elé. Imádni valók. Nagyon szeretem a szurkolókat. Köszönöm, hogy vagytok a rallynak.“

De még mielőtt nagyon elérzékenyülnénk, egy fontos üzenet Zsírpapától: „A Boldogkő Rallyn már historicban megyünk, úgyhogy üzenem Wirtmann-nak, készüljön, mert el lesz verve.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Zsírpapa akkumulátorral tolta le a VFTS-t

Óriási versenyben volt Zsiros Imre és Mészáros Sándor a Mecsek Rallyn, ahol nem volt kisebb a tét, mint historic HE5 kategóriájának második helye. Az utolsó gyorsaságin azonban elromlott a Lada VFTS generátora, így Zsírpapa akkumulátorból tolta le. A második hely ugyan nem lett meg, a harmadik viszont igen! 

„Figyelj ide, ez egy jó verseny volt! – szögezte le Zsírpapa mindjárt az elején. – Jó volt a rendezés, jók voltak a pályák, jó volt a hangulat, minden nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy Wirtmann a rajtdobogó után kiállt. Mondtam is neki, hogy biztos megijedt, hogy most szétcsapom a száját. Mondjuk, ez volt a terv, de látod meg is ijedt tőle. 

Az volt a szerencse, hogy egy szálláson laktunk és legalább a verseny előtt meg a két nap között jókat bandáztunk velük. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Nálunk minden rendben volt, még ezt a marha nagy meleget is jól bírtuk Meszessel, pedig a VFTS is termeli a meleget, csak egy vaslemez van a motor és köztünk, úgyhogy nem kellett aggódnunk, hogy lefagy a szélvédő. 

Viszont nagyon komolyan mentünk. Ezzel a Benjivel (Schwalm Benjamin) meg a Plesz Márkkal nem bírok. Mind a kettő nagyon gyors, ráadásul fiatalok is. De Kelemen Csabinak mondtam, hogy Miskolcon megvert, úgyis pécsi, majd itthon jól kikap. Így is volt, adtam neki kettőt, adott egyet, adtam kettőt, megint adott egyet. 

Az utolsó gyors előtt már fényévekkel – 0,5 másodperccel – vezettünk előtte, amikor tönkre mente a generátorunk. Öt kilométerrel a rajt előtt bedobtunk egy új akkumulátort az Öreglányba, azzal toltam le. Egy baj van ilyenkor, hogy ha nem kap töltést, akkor hatezer fölé nem megy, így végül nem tudtam megverni Kelemen Csabit, de nem baj, majd jövőre, jobb ha már most készül rá. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Várjál, gyorsan elmondom a szponzorokat, köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. 

És képzeld el, nem csak kategóriában lettünk harmadikok, hanem abszolútban is ötödikek, 30 célba érkezőből. Azért az nem rossz. Mondjuk sokan kiestek az élmezőnyből. 

Köszönöm mindenkinek a versenyt, Markó Tibi rendezőnek különösen, a versenyzőtársaknak, mert nem hiszed el, milyen jó volt a hangulat, legszívesebben mentem volna még egy napot, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a szurkolóknak, a csapatomnak, Hosszú Tibinek, Zsoltinak és Lipinek, anyának, meg mindenkinek, aki ott volt. Ettől volt jó a verseny. 

Nem tudom, hogy most mi van ezzel a Fehérvár Rallyval, de mondtam Wirtmann-nak, hogy kapja össze magát, mert nagyon elhúztam a bajnokságban, bár nem tudom, hány pontom van, de biztosan több mint neki. 

Ha lesz Fehérvár, ott találkozunk, ha nem, akkor meg a következő rallyn. Addig vigyázzatok magatokra, puszi a csajoknak!“