Zsírpapa: 8000-en jól szól a Zsiguli

A Baranya Kupán idén először láthatják a szurkolók Zsíros Imrét és Erdélyi Lászlót az Országos Ralibajnokság futamán. Mivel a bajnoki pontversenybe nem tudnak és nem is akarnak beleszólni, az első gyorsaságira látványt, a másodikra hanghatást ígérnek, de az sem kizárt, hogy vasárnapra felkerülnek a VFTS-re a kopott slickek.

Zsíros Imre: – Tizedik éve támogat minket a Lézer Irodatechnika, akik azt mondták, tarthatatlan, hogy az idén még nem mentünk bajnoki futamon, úgyhogy jó lenne, ha összekapnánk magunkat és bepattannánk az autóba. Nekünk sem volt ellenünkre a dolog, így beneveztünk a Baranya Kupára.

– Kiscsatári (Imre) is most indul először az új VFTS-sel, úgyhogy ő lesz az ellenfél. Bár azt mondta, hogy ha most elverem, akkor elad mindent. Képes, és tényleg megteszi, úgyhogy lehet, kivételesen nem verem meg.

– Mivel ezen az egy versenyen indulunk, nem szeretnénk beleszólni a többiek dolgába, akik egész évben mentek. Ezért azt tervezem, hogy az első gyorsaságin látványosan megyünk, a másodikon pedig gyorsan. Azt sötétben rendezik, a nézők úgysem sokat látnak belőle, de a hangot hallják és 8000-en jól szól a Zsiguli.

– A vasárnapi taktikát aznap reggel döntjük el, de az is lehet, hogy felteszem a kopott slickeket és akkor keresztben megyünk mindenhol. Valószínűleg a közönség is jobban örülne ennek.

A csapat együttműködő partnerei: LÉZER Irodatechnika, Saldo Irodatechnika, ZS-M Team Parketta, www.ladabolt.hu, MRE–H Kft, a nagyipari törő-, zúzógépek forgalmazója, Lagrotta Utazási Iroda, a családjaink és minden VFTS-szurkoló

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program