Élményekben gazdag versenyen vett részt Zsíros Imre és Hajdú Gábor az osztrák Bruckneudorf Ralin, népszerűbb nevén a Harrach Ralin. A testvérpár most ült össze először egy versenyautóba, és Zsírpapa már az első métereken megállapította: az öccse nem tud navigálni. Ettől függetlenül nagyon jól érezték magukat a versenyen.
Zsíros Imre: – Élményekben gazdag verseny volt. A kérdés azonban már az elején eldőlt, az öcsém nem tud navigálni. Ő ralisprinteken szokott vezetni és most ült be mellém először navigálni. Fél kilométer után annyira tetszett neki, hogy elkezdett kiabálni: „Nyomjad tesóm, ez az, nyomjad! Jaj, hol vagyok, jaj, hol vagyok!” Onnantól kezdve annyit mentem, amennyit láttam. Volt olyan kanyar, amit elkeveselltünk, de volt olyan is, ahova éppen csak befértünk. Az első gyorsasági után mondta is a többi magyar navigátornak: „Öcsém, le a kalappal előttetek, hogy az itinert tudjátok mondani.”
– Ennek ellenére nagyon élveztük a versenyt. Nagyon jól szórakoztunk, és végül is ezért mentünk ki. Az adminisztratívon volt egy kis problémánk. Az idén a sprint bajnokságba is beleszámít a verseny, ezért csak licenccel lehet indulni. A tesómnak meg az idei évre nem volt, de a helyszínen intéztek neki osztrák napi licencet. Kiküldtek minket pályabejárásra, mire visszaértünk ott volt a sportorvos, aki megvizsgálta, rányomta a pecsétet a licencre és mehettünk. Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért járunk a Harrach Ralira, hát, például ezért.
Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn
Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.
„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott.
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes.
Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak.
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.
Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét.
A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.
„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével.
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam.
Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“
Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek.
„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax
A D csoport negyedik és a D1-es kategória második helyén végzett Schneer László és Róma Gábor a Zemplén Rallyn Gruppe 2-es Lada 21011-essel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott versenyzőpáros elkövetett egy apró hibát, ami miatt szuper rallyval fejezték be a versenyt. A pályák minőségét azonban ettől függetlenül kritikán alulinak értékelték.
„Célba értünk, és talán ez a legnagyobb pozitívuma a versenynek – mondta Schneer László. – A Zsiguli végig tökéletesen viselkedett, bár ezek a pályák nagyon igénybe vették. Annyit húztuk a hátulját, hogy a hátfal elgörbült.
Az eredménnyel elégedett lehetek, főleg azok után, hogy elkövettem egy hibát. Egy jobb 4 után szándékosan kijjebb engedtem, hogy amikor adom a gázt, ne álljon keresztbe. Rámentünk a felázott részre, azonnal lecsúszott az eleje és felültünk az árokpartra. Egy karcolás sem esett az autón, de nem tudtunk kijönni, ezért szuper rallyztunk. Az én hibám volt, nem foghatom semmilyen körülményre.
Próbálok pozitív lenni, hiszen tudjátok, hogy imádom a Kerek Lámpást, valahányszor beleülök, mindig megfiatalodok, fantasztikus érzés ezzel a kocsival menni.
Azt azonban el kell mondanom, hogy gyalázatosak voltak a pályák és méltatlan körülmények között versenyeztünk. Amikor a Historic bajnokságot először kiírták Magyarországon, akkor a szövetség megértette, hogy öreg versenyautókról van szó, amikhez nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet alkatrészt beszerezni, ezért csak aszfaltpályán versenyzünk, ami nem üti szét a kocsikat.
Erdőbényén olyan aszfalton mehettünk volna, amiből nagyon kevés van Magyarországon, de az elején nem volt padkavédelem, ezért sártengerben csúszkáltunk a kiváló aszfalt helyett. A murvás rész nem a Historicnak való, a szervizparkban lévő sártengerről nem is beszélve.
A verseny egyetlen pozitívuma, hogy egy perc csúszás sem volt, minden pontosan zajlott. Viszont ha az egészet nézem, akkor elgondolkodok rajta, hogy van-e értelme itthon indulni. Nagyon szeretek a magyar közönség előtt menni, de bárhol jártam külföldön, ennél csak jobb körülmények között versenyeztünk.
De hogy egy pozitívummal zárjam, ez volt az idei első magyar bajnoki, ahol (Wirtmann) Ferivel mind a ketten célba értünk. Gratulálok neki is és az egész csapatnak is. A szerelőimnek pedig nagyon köszönöm az egészéves munkájukat. Nélkülük elrajtolni sem tudtunk volna.“