Zsírpapa csak az új karosszériával indul

Éppen karosszériacserében van Zsírpapa, ami miatt sajnos nem láthatjuk őt és navigátorát, Mészáros Sándort a szezonzáró Zemplén Rallyn a Lada VFTS-ben. Természetesen Zsírpapa ettől még ott lesz a szervizparkban, hogy szívja az ellenfelek vérét, na meg hogy felügyelje a fiatalságot. 

„Az a helyzet, hogy meséltem már neked, vettem egy új karosszériát, amibe átépítünk mindent – kezdte Zsírpapa. – Namost szétszedtük a VFTS-t és mondtam, hogy ezzel már nem megyünk sehova, úgyhogy elnézését kérek a szurkolóktól és mindenkitől, aki számított ránk, de most nem tudunk rajthoz állni. 

Azt viszont már most megígérem, hogy a Szilveszter Rallyn az új karosszériával ott leszünk és nem fogunk egyenesen menni. A Szilveszter Rallyn? Minek? 

Zsírpapa
Fotó: Kollár Attila // Zsírpapa

De ott leszek a Zemplén Rallyn. Megnézem Wirtmannt, hadd nyerjen most, nem fogom elverni. Nem akarok nagy terhet rátenni így az utolsó versenyen. Meg szurkolok a két kisgyereknek, Tóth-Gilinek és Plesz Márknak. 

Nagy versenyben vannak a bajnoki címért. Nagyon ügyes mind a kettő és nagyon alázatosak, ezért szeretem őket. Mondtam is nekik, hogy nyakon vágom őket, ha elkezdenek befeszülni a bajnoki címtől. De szerintem nem fognak, jó gyerekek. 

Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Az most hülyén hangzik, ha nem indulunk és felsorolom a szponzoraimat, ugye? De mit csináljak, ha szeretem őket. Most akkor én mondom, nem kell neked írni: Etikett Print Kft., Box Print-FSD Packing Kft., GQS Kft., Material-Plastik Kft. és Vestin Equity Kft. 

A szurkolóknak pedig üzenem, attól mert mi nem indulunk, még jöjjenek le, szurkoljanak mindenkinek és nagyon vigyázzanak magukra, mert a Szilveszter Rallyn mindenkivel akarok találkozni. Puszi a csajoknak!“

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program