Zsírpapa

Zsírpapa: Egy igazi (…) voltam

A Győr Rallyn szerette volna kipróbálni Zsírpapa új Lada VFTS-ét, de addig óvatoskodott, hogy az árokban kötött ki. Szerencsére sem neki, sem navigátorának, Mészáros Sándornak nem esett baja, a Zsiguliról ugyanez nem mondható el. 

Négy gyorsasági rendben lezajlott a Győr Rallyn, az ötödik, Olaszfalu–Tés közötti szakaszon egy kihordásos enyhe jobbosban úszott el a VFTS hátulja, a jobb eleje leakadt az árokban, ami 180 fokot fordított az autón, és végül a bal hátuljával esett be. A Lada annyira megsérült, hogy nem tudták folytatni a versenyt. 

„Először is szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól, mert egy igazi bal**** voltam, de nagyon nagy – kezdte Zsírpapa. – Most készült el az új VFTS-em, aminek sokkal merevebb a karosszériája, mint az előzőnek volt, ezért olyan, mintha egy másik autóba ültem volna.

Sokat dolgoztunk rajta, ezért úgy voltam vele, nem rúgom szét az első versenyen, hanem óvatosan megyek, kiszolgálom a szponzoraimat, a szurkolókat, én meg kitapasztalom, hogy megy az autó, és majd Nyíregyen jól megverek vele mindenkit. Erre bedobom az árokba. 

De nem ám azért, mert gyorsan mentem. Nem! Azért, mert nem mentem a saját tempóban. Jó, volt egy kis kihordás a kanyarban, de a rally ilyen. Állni kell a gázon, rúgni neki, aztán majd kihúz. Ha ezt tettem volna, állítom, hogy nem esünk be. 

Egy hibátlan karosszériából építettük az autót, én meg az első versenyen összetöröm. Nagyon mérges vagyok magamra. Megcsináljuk, ezzel nincs is baj, egy versenyautónál normális, hogy néha karosszériázni kell, de így Nyíregyen szinte biztos, hogy nem tudok menni vele. A Szilveszter Rallyt tudom ígérni. 

Sajnálom, hogy nem lehettem ott minden gyorson, de megígérem, ilyet még egyszer nem csinálok. Ha rajthoz állok, akkor rúgni fogom neki. 

Zsírpapa támogatóit ezúttal külön soroljuk fel: Etikett Print Kft., Box Print-FSD Packing Kft., GQS Kft., Material-Plastik Kft. és Vestin Equity Kft. 

„Tőlük és a szurkolóktól is elnézést kérek, a Szilveszter Rallyn mindent bepótolunk.“

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém