Veszélybe került Zsírpapa szereplése a Szilveszter Rallyn, de végül orvosi javaslatra mégis rajthoz tud állni a Lada VFTS-sel. Állandó társa, Mészáros Sándor ezúttal szakács lesz, a jobb oldali ülést pedig szponzorok és családtagok foglalhatják el. De természetesen a szurkolók sem maradnak ki az elő szilveszteri mókából.
„Szerencsém volt, mert már éppen le akartam fújni a Szilveszter Rallyt – meséli Zsírpapa. – Azt mondta az orvos, hogy lépcsőzzek sokat, mert az lerázza a vesekövet. Mondtam neki, hogyan? A házamat is úgy építettem, nem hogy lépcső, de még emelkedő sincs benne. Aztán jutott eszembe: nem lehetne inkább a VFTS-sel lerázatni a veseköveket? Azt mondta lehet, úgyhogy orvosi javaslatra rajthoz állok.
Meszes főz, ahogy szokott. Itt volt ma Wirtmann, aki húsos káposztát rendelt, Schneer Laci meg valami extra tejfölt kért. Meszes felírta milyen kell neki, ő olyat kap, a többiek meg rendes tejfölt. A zabáláshoz meglesz minden, az autó is készen van, úgyhogy támadunk.

A szponzoraimat és családtagjaimat szeretném megautóztatni, ezért nagyon óvatos leszek, de a szurkolókra is gondolok, úgyhogy csak keresztben fogunk autózni. Máshogy minek?“
Zsírpapát ebben természetesen most is támogatja az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft., a GQS Kft., a Material-Plastik Kft. és a Vestin Equity Kft.

„Ezúton is köszönöm a támogatóimnak a szezont, nagyon aranyosak, hogy így kitartanak mellettünk, nélkülük nem tudtunk volna menni. A szurkolóknak is köszönöm azt a rengeteg szeretetet, amit a pálya szélén vagy az interneten kapunk tőlük. Nélkülük nem lenne értelme versenyezni.
Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok. Ne zabáljatok sokat, hogy ki tudjatok jönni a Szilveszter Rallyra, utána pedig találkozunk jövőre. Puszi a csajoknak!“