Zsírpapa

Zsírpapa VFTS-e magától ment keresztben

Nem érkezett meg a Mecsek Rallyra rendelt hat új versenygumi így Zsírpapa és Mészáros Sándor nem tudták szétcsapni az Eb-mezőny arcát. Felrakták viszont az összes kopott gumit és le is nullázták őket. Az utolsó gyorsaságikon harcban voltak az Országos Historic Rallybajnokság harmadik helyéért, de a VFTS Árpádtetőn önállósította magát és úgy döntött, hogy Zsírpapa autózzon inkább a nézőknek. Így negyedikek lettek. 

„Nagyon jó verseny volt – foglalta össze tömören Zsírpapa. – Meszessel annyira élveztünk, hogy az elmondani nem tudom. Dőlt rólunk a víz minden célban, de ***** jó volt. 

Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Az új gumik nem jöttek meg, állítólag még mindig nem tudott kikötni a hajó. Úgyhogy előszedtük az össze kopottat. Péntek estére le is nulláztuk őket. Szombatra felraktuk Wirtmann használt gumijait, azokat is nullára használtuk. Szerintem gumi kihasználásban nincs jobb nálunk. 

Kis Érdi nagyon jól ment, vele nem tudtuk felvenni a versenyt. Wirtmann most nem indult, de voltak helyette a Kalapács tesók, hát ők is nagyon elvertek az Opellal. A harmadik helyért nagy meccsben voltunk Csukoviccsal. Az utolsó gyorsaságikon is még fej-fej mellett álltunk. 

Árpádtetőn jövünk le, tolom neki, hogy nehogy Csuki megverjen, elfordítom a kormányt és már túl is fordult a hátulja. Gondoltam, ha már a VFTS is ezt akarja, akkor ráugrok a gázra és elfüstölöm a maradék gumit.“ 

Zsírpapa
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Zsírpapát a gumifüstölésben az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft., és a GQS Kft. segítette.

„Meg a Material-Plastik Kft, akiktől a hat új gumit kaptuk, ami ugyan nem érkezett meg, de nem baj, a következő versenyen megyünk vele és, képzeld el, a Dunakanyar Rallyn annyira elégedettek volt velünk a Vestin Equity Kft, hogy a Mecsek Rally nevezésünket is fizette. 

Azt mondtam már, hogy kegyetlen jó verseny volt? Én nem szeretem a szűkeket, de a Mecsek Rallyn még azok is jók voltak. Hallod, Sanyival olyan boldogok voltunk a célba, hogy hihetetlen. 

Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa a legendák társaságában

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a versenyt, a rendezőnek, a sportbíróknak, a nézőknek, hát ők nagyon aranyosak voltak, imádom őket! És külön szeretném megköszönni Kasza Zolinak, az autót. Azt képzeld el, hogy 19 éve ő készíti fel az autómat és ha hiszed, ha nem, az ő hibájából még nem estem ki soha. Én dobtam már el, de Zoli hibájából még nem estünk ki, ami azért, ha belegondolsz nagy dolog. 

Puszi a csajoknak! Wirtmann-nak meg üzenem, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb, mert így nem tudom elverni.“ 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Zsírpapa Zsír versenyen indult, de tényleg!

Váratlanul állt rajthoz Zsírpapa és az Öreglány Kunmadarason, az Intercars Rallysprinten. Meszes mindent belehajigált a tárcsába, de kaptak kávét, sütit és egy bónuszkört is, úgyhogy baromi jól érezték magukat. 

„Annyira jó verseny volt, hogy nem hiszed el, de tényleg! – kezdte Zsírpapa a beszámolót. – 160 induló volt, egy nap alatt betelt a nevezés. Nekem a harmadik nap jutott eszembe, hogy felhívom a rendezőt, lemennénk a fiúkkal egyet bohóckodni, tudod, hogy vigyem a szerelőimet. Azt mondja, betelt a nevezés, de tudod mit papa? Meghívlak benneteket. Na így mentünk le. Képzeld el, nevezést sem kellett fizetnünk, tényleg vendégek voltunk. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

De hallod, olyan jó társaságba kerültünk. Jöttek a fiatalok, hogy szia papa, szia papa! Mintha mindig itt mentünk volna. Volt helyünk a szervizben, mindenki jól érezte magát, sütött, főzött. Szabó Attila szervizelt mellettünk, tőlük kaptunk kávét, mert azt persze elfelejtettünk vinni. Zsocáék voltak a másik oldalon, ők hozták a sütit.

Nálunk Meszes szokott ilyenkor főzni, de most sütött. Levittük a tárcsát, abba hajigált bele mindent, debrecenit, császárszalonnát, kolozsváriszalonnát, grillkolbászt, meg vittünk egy fél zöldségest is, hogy senki ne maradjon éhen. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

A pálya, figyelj ide, tök frankó volt. Nyolc kilométer, fel tudtál váltani negyedikbe, ötödikbe. Volt benne szlalom rész is, de pont annyi, hogy az ember elviselje. A szerelő srácok, Deme Zsolti, Hosszú Laci, Rauth Tibi mind fülig érő szájjal szálltak ki. Ott volt velünk Lipi is, de ő nem akart beülni. 

Na de várjál! Még nem a szponzorokat akarom mondani, azt majd később. Ott vagyunk a harmadik kör rajtjában, megköszöntem a sportbírónak a munkáját, meg hogy itt lehettünk.

Lejöttünk a gyorsról, integetnek, hogy álljak meg. Megállok, azt mondja a srác, most telefonáltak a rajtból, ha akarok mehetek még egyet. Na, gyorsan visszamentem Norbikáért – az ő anyukája hozta a sütit –, mert kérdezte, hogy egyszer majd beülhetne-e. Mondtam neki, most van az egyszer, úgyhogy őt is vittem. 

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Na most elmondom a szponzorokat: köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. Nélkülük nem tudnék versenyezni, ilyen jó csapatom sem lenne és a szerelőket sem tudtam volna most vinni. 

Köszönöm a rendezőknek, a sportbíróknak, mindenkinek, aki ezt a versenyt összerakta, a versenyzőtársaknak, a szurkolóknak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Nagyon jól éreztük magunkat. Üzenem mindenkinek, ha jó versenyen akar indulni, vagy szurkolni ide jöjjön, mert ez nagyon zsír volt.

Zsírpapa, Kunmadaras 2025
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa, Kunmadaras 2025

Legközelebb historicon találkozunk, mert Wirtmann-nak már a múltkor is megígértem, hogy jól elverem. Addig vigyázzatok magatokra! Puszi a csajoknak!“