A zokni sem segített Mekler Alfáján, de hősiesen célba ért

A C2-es kategória elsőés a C csoport ötödik helyét szerezte meg Mekler Lászlóés Mikó Edit az Akropolisz Rali első, aszfaltos futamán. Az Alfa Romeo Giulia Sprint GTA egészen az utolsó gyorsasági céljáig tökéletesen működött. A beíró után azonban elkezdett háromhengerezni, a parc fermében pedig kiderült, hogy eltört a szelepfészek. Így a harmadik napi, külön értékelt murvás versenyen csak kézi erővel tudták áttolni az autót a rajtvonalon. Erre azért volt szükség, mert a historic Eb-n egy pont jár a rajthoz állásért is, ami a hármas szorzó miatt ez esetben három pont volt.

Mekler_Akropolisz01

A C csoport bajnokságában Mekler 74 ponttal az ötödik helyen áll és Alfájával ő az egyetlen az első kilencben, aki nem Porschéval vagy Forddal versenyez. Mikó Edit szintén az ötödik helyet foglalja el a navigátorok bajnokságában. A magyar csapat, a Scuderia Coppa Amici, Mekler és Wirtmann szereplésének köszönhetően az Akropolisz Ralin a második legeredményesebb csapat volt, amivel megerősítette negyedik helyét a bajnokságban.

Mekler_Akropolisz04

„Háromnapos versenyre készültünk, ezért az első nap nagyon vigyáztam az autóra, másnap is pianoban kezdtem és csak utána kezdtem el nyomni, amit meg is bosszult az Alfa, hiába kaptak zoknit a szívócsövek, hogy a portól védjük a motort”– mondta Mekler.

„Az aszfaltos verseny utolsó gyorsaságijának a beírójában indítottam újra a motort, és akkor éreztem, hogy valami nincs rendben, csak három henger működik. Először azt hittem, hogy gyertya, de mielőtt beálltunk a parc fermébe láttam, hogy a szelepfészek tört el, és nem tudunk másnap elindulni a murvás versenyen.”

Mekler_Akropolisz07

„Nagyon sokat győzködtem magam, hogy menjünk el az Akropoliszra és próbáljuk ki a murvát. Nagy nehezen rászántam magam, ott voltunk és nem tudtuk kipróbálni. Nagyon frusztrálóérzés volt. Másnap áttoltuk az autót a rajtvonalon, amiért kaptunk három pontot, és jöttünk haza.”

„Az első versenyen elért eredményünkre büszke vagyok, annál is inkább, mert a görög bajnoksággal együtt 11-en indultunk a C2-ben és senki, még a helyiek sem tudtak megverni. A Scuderia is szépen teljesített, és még mindig negyedikek vagyunk nagy múltú, komoly csapatok között, ami szerintem nagyon szép teljesítmény.”

Mekler_Akropolisz05

„A következő két versenyünk hazai futama lesz az Alfának, az Alpi Orientalin és az Elba Ralin szeretnénk rajthoz állni.”

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása hat futam után:
1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 219 pont
2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 189 pont
3. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 133 pont
4. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 87 pont
5. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 74 pont
6. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 66 pont
7. Carlo Falcone (I) Porsche 914 60 pont
8. Danis Moynihan (IRL) Ford Escort RS 45 pont
9. Antonio Sainz (E) Porsche/Ford Escort RS 35 pont
10. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 33 pont
 

Mekler_Akropolisz06

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok, állása hat futam után:
1. Esko Junttila (S) 219 pont
2. Giulio Oberti (I) 189 pont
3. Ingrid Johnsen (S) 87 pont
4. Barna György (H) 85 pont
5. Mekler-Mikó Edit (H) 74 pont
6. Erik Pedersen (N) 66 pont
7. Pietro Ometto (I) 60 pont
8. Gerard Conway (IRL) 45 pont
9. Arvo Maslenikov (EE) 33 pont
10. Sonia Borghese (I) 27 pont

Mekler_Akropolisz02

A Historic Rali-Európa-bajnokság csapatverseny állása hat futam után:
1. Historic Rally Club Finland 419 pont
2. Tractive Motorsport 306 pont
3. Rododendri Historic Rally 279 pont
4. Scuderia Coppa Amici 241 pont
5. Profil Racing Team 219 pont
6. Winners Rally Team 153 pont
7. Black Motorsport 116 pont
8. Rally Club Sandro Munari 66 pont
9. Circolo Della Biella 60 pont
10. Escuderia Madrid Historicos 35 pont
11. SK Villu 33 pont

Mekler_Akropolisz03

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

További információ: www.scuderia.hu www.historic-racing.hu

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Zsírpapa akkumulátorral tolta le a VFTS-t

Óriási versenyben volt Zsiros Imre és Mészáros Sándor a Mecsek Rallyn, ahol nem volt kisebb a tét, mint historic HE5 kategóriájának második helye. Az utolsó gyorsaságin azonban elromlott a Lada VFTS generátora, így Zsírpapa akkumulátorból tolta le. A második hely ugyan nem lett meg, a harmadik viszont igen! 

„Figyelj ide, ez egy jó verseny volt! – szögezte le Zsírpapa mindjárt az elején. – Jó volt a rendezés, jók voltak a pályák, jó volt a hangulat, minden nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy Wirtmann a rajtdobogó után kiállt. Mondtam is neki, hogy biztos megijedt, hogy most szétcsapom a száját. Mondjuk, ez volt a terv, de látod meg is ijedt tőle. 

Az volt a szerencse, hogy egy szálláson laktunk és legalább a verseny előtt meg a két nap között jókat bandáztunk velük. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Nálunk minden rendben volt, még ezt a marha nagy meleget is jól bírtuk Meszessel, pedig a VFTS is termeli a meleget, csak egy vaslemez van a motor és köztünk, úgyhogy nem kellett aggódnunk, hogy lefagy a szélvédő. 

Viszont nagyon komolyan mentünk. Ezzel a Benjivel (Schwalm Benjamin) meg a Plesz Márkkal nem bírok. Mind a kettő nagyon gyors, ráadásul fiatalok is. De Kelemen Csabinak mondtam, hogy Miskolcon megvert, úgyis pécsi, majd itthon jól kikap. Így is volt, adtam neki kettőt, adott egyet, adtam kettőt, megint adott egyet. 

Az utolsó gyors előtt már fényévekkel – 0,5 másodperccel – vezettünk előtte, amikor tönkre mente a generátorunk. Öt kilométerrel a rajt előtt bedobtunk egy új akkumulátort az Öreglányba, azzal toltam le. Egy baj van ilyenkor, hogy ha nem kap töltést, akkor hatezer fölé nem megy, így végül nem tudtam megverni Kelemen Csabit, de nem baj, majd jövőre, jobb ha már most készül rá. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Várjál, gyorsan elmondom a szponzorokat, köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. 

És képzeld el, nem csak kategóriában lettünk harmadikok, hanem abszolútban is ötödikek, 30 célba érkezőből. Azért az nem rossz. Mondjuk sokan kiestek az élmezőnyből. 

Köszönöm mindenkinek a versenyt, Markó Tibi rendezőnek különösen, a versenyzőtársaknak, mert nem hiszed el, milyen jó volt a hangulat, legszívesebben mentem volna még egy napot, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a szurkolóknak, a csapatomnak, Hosszú Tibinek, Zsoltinak és Lipinek, anyának, meg mindenkinek, aki ott volt. Ettől volt jó a verseny. 

Nem tudom, hogy most mi van ezzel a Fehérvár Rallyval, de mondtam Wirtmann-nak, hogy kapja össze magát, mert nagyon elhúztam a bajnokságban, bár nem tudom, hány pontom van, de biztosan több mint neki. 

Ha lesz Fehérvár, ott találkozunk, ha nem, akkor meg a következő rallyn. Addig vigyázzatok magatokra, puszi a csajoknak!“