Bertalan Márton

Bertalan Márton pályafutása legkomolyabb tesztjével készült a Veszprém Rallyra

Igen szoros versenyre számít Bertalan Márton és Paizs Róbert a Veszprém Rallyn, hiszen a Peugeot Kupában mindössze egyetlen pontra vannak az első helytől. A szezonnyitó Székesfehérvár Rallyn idén már nyertek egy murvás futamot, amit most is szeretnének megismételni. Ennek érdekében pályafutásuk legkomolyabb tesztjével készültek. 

„Nagyon várom a Veszprém Rallyt – mondja Bertalan Márton. – A murvát jobban szeretem, nagyobb élményt ad, nem csak a nézőknek, de a versenyzőknek is. Vicces volt, hogy már (az előző futamon) a Mecsek Rally céljában arról beszélgettünk, mi lesz Veszprémben.

Mivel a bajnokság ilyen kiélezett, keményen készülünk mi is, és szeretnénk mindent megtenni azért, hogy visszavegyük a vezetést. Két hete pályafutásom legkomolyabb tesztjén vettünk részt, ahol száz kilométert autóztunk murván, úgyhogy most még felkészültebbek vagyunk, mint Fehérváron voltunk. 

Fotó: Bertalan Márton

Emeli a tétet, hogy ezen a versenyen a kategóriánkban indul Herczig Patrik, illetve a Veszprém Rallyk nagy királya, Zagyva Lajos is, úgyhogy a mezőnyre sem lehet panasz. 

Pénteken a hivatalos teszten még szeretnénk párat menni, aztán vasárnap reggel jöhet az év egyik csúcspontja, a Veszprém Rally.“

Paizs Róbert is a felkészülést és a tét nagyságát emelte ki, azonban szerinte van még egy dolog, amit nem szabad elfelejteni a verseny előtt. 

„Természetesen nagy a tét, nem csak a versenyen, de az erőgyorsaságin is jól kell szerepelnünk ahhoz, hogy vissza tudjuk venni a vezetést a Peugeot Kupában – mondta a rutinos navigátor. – Ugyanakkor nem érzem, hogy extra nyomás lenne rajtunk, inkább motiváló, hogy ilyen erős ellenfelekkel kell megmérkőznünk. 

Fotó: Bertalan Márton

Ilyenkor még nagyobb hangsúlyt fektetünk a felkészülésre, akár fizikálisan, akár mentálisan, akár szakmailag. Biztos vagyok benne, hogy Marcit még jobban kell támogatnom mentálisan, mint a korábbi versenyeken, de nem szeretnénk elfelejteni azt sem, hogy a győzelem mellett az a célunk, hogy jól érezzük magunkat a versenyen. Én nagyon jó Veszprém Rallyra számítok.“

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Emineo Magánkórház, Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“