Gaál Ádám második lett a Mecsek Ralin

A magyar historic értékelésben a D csoport második helyét szerezte meg Gaál Ádám ás Kalapács Kornél a jubileumi 50. Mecsek Ralin, amivel a bajnokságban akkora előnyre tettek szert, hogy a második helyezésüket már senki sem veszélyezteti, sőt a szezonzáró Ózd Ralin még matematikai esélyük van akár a bajnoki címre is.

2016mecsek038-large

A gödöllői Opel Gaál márkakereskedés csapata rossz időjárásra készült, ezért a verseny előtt megjelölt 14 gumi mindegyike valamennyire vizes pályára volt alkalmas. A verseny második napján azonban kisütött a nap és száraz aszfalton kellett autózni az Opel Ascona B-vel. Na, ezt élvezte igazán a páros.

2016mecsek071-large

Gaál Ádám: – Jó kis verseny volt. Nagyon szeretjük a pécsi pályákat és ilyen körülmények között igazi kihívás volt rajtuk versenyezni. A rajt előtt úgy nézett ki, hogy végig rossz idő lesz, ezért volt gumink kis esőre, nagy esőre és árvízre is.

Szombaton azonban ragyogó idő lett, úgyhogy a száraz aszfalton is esőgumival kellett mennünk. Csúszkáltunk minden kanyarban, amit (Kalapács) Kornéllal mind a ketten nagyon élveztünk és szerintem a nézők is észrevették, hogy ott vagyunk.

2016mecsek082-large

Az első napon sikerült akkora előnyt kiautóznunk, hogy másnap már nem kellett sietnünk. A második helynek nagyon örülünk. Kemény verseny volt, sokat tanultunk, a csapat nagyszerű munkát végzett, az autó tökéletes volt, kell ennél több?

2016mecsek067-large

Gaál József, csapatvezető: – Talán kicsit unalmas, hogy mindig azt mondom, mindennel elégedett vagyok, de mit tegyek, ha ez az igazság? Én elsősorban az autó felkészítéséért felelek, az tökéletes volt, egyetlen műszaki hibánk sem volt.

Talán lehettünk volna merészebbek a gumik kiválasztásánál, de a verseny előtt még úgy tűnt, hogy nagyon rossz idő lesz. Nem akartunk kockáztatni, még mindig kisebb a veszélye, ha száraz pályán megyünk esőgumival, mint fordítva. Így viszont a gyerekek élvezték a csúszkálást.

2016mecsek058-large

Nagyszerű dolog volt látni, hogy az a Mecsek Rali – amin fiatalabb koromban még én is mentem – ilyen szép jubileumot élt meg, és hogy ha nem is versenyautóban, de csapatvezetőként részese lehettem. Remélem, a szurkolók is olyan jól érezték magukat, mint mi.

További információ:

http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/

http://www.opelgaal.hu/

 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.