Grönholm tanult Schumacher esetéből és nem tér vissza

Nem láthatjuk jövőre versenyezni Marcus Grönholmot a rali világbajnokságon. A kétszeres vb és harmincszoros vb-futam győztes finn a Prodrive-val tárgyalt egy esetleges 2011-es visszatérésről a Mini WRC-vel, de Schumacher esetén okulva, erről lemondott.

„Az idei szezon nem volt sima ügy Schumachernek, úgyhogy mi értelme van a visszatérésnek?” – mondta Grönholm. „Nagyon sokat gondolkodtam a kérdésen és arra jutottam, hogy több veszíteni, mint nyerni valóm van, ami nem túl jó kiindulási alap.”

„Lehet, hogy a jövőben is autóba ülök majd, a puszta élvezet kedvéért, de a világbajnokságra nem térek vissza.”

Marcus Grönholm 2007 végén vonult vissza, ami óta 2009-ben és 2010-ben láthattuk egyszer-egyszer egy Subaru és egy Ford volánja mögött, de egyikkel sem ért el jelentős eredményt.

Rally Hungary

Zagyva Dorka: Eb ötödik idő, magyar szakaszgyőzelem a Rally Hungaryn

Igen változatos versenye volt Zagyva Dorkának és Zagyva Lajosnak a rally Európa-bajnokság nyitó futamán, a Rally Hungaryn. Az első napon egy ugratás után megsérült a hűtőjük, ami miatt kiestek. Másnapra megjavították a Peugeot 208 Rally4-est, amivel Dorka szárnyalt. Kedvenc szakaszán, Iszkán a 16 fős, Eb-sztárokkal tűzdelt RC4-es kategóriában ötödik időt autózott, a Peugeot Kupa értékelésében pedig megnyerte a szakaszt.

„Nagyon jó versenyünk volt – mondta Zagyva Dorka. – Szombaton a Kislőtéren egy gödör után jött egy bukkanó, ami annyira megdobta az autót, hogy orra estünk. Azonnal néztem a vizet és amint elkezdett emelkedni a hőmérséklete, tudtam, hogy vége a versenyünknek. 

Szerencsére nem sérült komolyan az autó, csak hűtőt és lökhárítót kellett cserélnünk, így másnap Szuper Rallyval visszaálltunk. Ennek azért is örültem nagyon, mert így mehettem a kedvenc pályámon, Iszkán és a nagy mumusomon, Tésen. Iszkán RC4-ben ötödik időt értünk el, ami egy 16 fős Eb-mezőnyben számomra óriási dolog. 

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

Tés előtt egy kicsit féltem, az a pálya tavaly nagyon nem ment. Most úgy voltam vele, hogy csak végigmegyünk, nem itt kell megváltani a világot, de ahogy elrajtoltunk, éreztem, hogy sokkal jobban fekszik mint egy éve. A második körre pedig már nagyon vártam. 

Ezen a pályán éreztem a legjobban, hogy mennyit fejlődtem tavalyhoz képest. Nagyon büszke vagyok az ötödik időnkre, de tudom, hogy még sokat kell tanulnom. A verseny végén apu megdicsért, hogy jól mentem, nekem ennél több nem kell a veszprémi pályákon.“

Fotó: Zagyva Dorka–Zagyva Lajos // Rally Hungary

„Így van! – erősítette meg Zagyva Lajos, Dorka édesapja és egyben navigátora. – Most is csak jót tudok mondani róla. Az orra esés sajnos benne van a rallyban. Évtizedek óta megyek ezeken a pályákon, sok újat nem tudnak mutatni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a bukkanó így megdobja az autót. 

Másnap nagyon jól ment Dorka. Iszkát imádta és szerintem most már Tést is szereti. Az, hogy az Eb mezőnyben ötödik időt autóztunk, várakozáson felüli, de a Peugeot Kupa szakaszgyőzelmet is nagyra értékelem. Sokat kell még tanulnia, ez nem is kérdéses, de látom rajta a fejlődést, nagyon odatette magát és büszke vagyok rá.“ 

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.