Klausz Kristóf négy új mérnökkel támad a Székesfehérvár–Veszprém Rallyn

Idei legfontosabb versenyére készül Klausz Kristóf és Csányi Botond az Országos Rallybajnokság egyetlen murvás futamán, a Székesfehérvár–Veszprém Rallyn. Két legutóbbi murvás versenyüket, az osztrák bajnoki Waldviertel és a magyar szezonzáró Mikulás Rallyt is megnyerték a Skoda Fabia Rally2 evóval, ráadásul erre a futamra négy új mérnökkel is erősödött a Klausz Motorsport.

„Tényleg négy új mérnökük van – nevet Klausz Kristóf. – A Mecsek Rally utáni héten államvizsgáztam a győri Széchényi István Egyetemen, de nem csak én, hanem a Klausz Motorsport három szerelője is, így valóban új mérnökökkel gazdagodtunk. Szerencsére a főszerelőnk nem változott, ő a gyakorlati megvalósításához is ért mindannak, amit mi az egyetemen tanultunk.“

Fotó: MGR Images // Klausz Kristóf

A Klausz–Csányi kettős idei szezonja jól kezdődött, hiszen az osztrák bajnokságban két dobogós helyezést értek el, a Salgó Rallyn pedig negyedikek lettek. A Boldogkő Rallyn azonban baleset miatt kiestek, a Dunakanyar Rallyt pedig egy kisebb kicsúszással kezdték. A Mecsek Rallyn már helyenként visszataláltak a ritmusukhoz, de még azzal a versennyel sem voltak tökéletesen elégedettek. 

A Székesfehérvár–Veszprém Rallyn azonban nagy lehetőséget kapnak. Klausz Kristófnak amúgy is erőssége a murva, ráadásul az utolsó két murvás futamán, tavaly ősszel és télen győzött, tehát minden adott lehet a régi forma visszaszerzésére. 

„A Mecsek Rally nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna. Voltak jó pillanataink, a diagram egyértelműen felfelé indult el (igazi mérnöki megfogalmazás), de ennél többet szeretnénk. 

Fotó: MGR Images // Klausz Kristóf

A murvás versenyek, az improvizáció mindig is közel álltak hozzám. Legutóbb, a Mikulás Rallyn nagyon jól mentünk a lőtéren. Meg is nyertük azt a versenyt, amiről peresze tudom, hogy nem bajnoki futam volt, de ha azt az érzést át tudnák most menteni a Veszprém Rallyra, akkor azt gondolom, hogy végre újra a helyünkön lennénk. 

Vasárnap volt egy viszonylag hosszabb murvás tesztünk, ami nagyon jól sikerült, ez is lendített az önbizalmamon. Remélem, hogy hétvégén a stopper ellen is sikerül egy jót autóznunk.“

Csányi Botond is valami hasonlóban reménykedik, annál is inkább, mert a Veszprém Rally szinte hazai futama, ráadásul a kedvence is. 

Fotó: MGR Images // Klausz Kristóf

„Nagyon szeretem a Veszprém Rallyt, amikor a Nagylőtéren 180-nal repkedsz harminc métereket, Kislőd, Hegyesd gyakorlatilag Eb-szintű pályák – mondja Csányi Botond. – Számomra egyébként is a murva jelenti az igazi rallyt. Hivatalosan a Mecsek Rally a hazai versenyem, de annyit indultam már veszprémi, vagy Veszprém környéki sofőrökkel, hogy szinte haza járok erre a versenyre is. 

Az év eleji két törés után valóban nehezebben találjuk a helyünket, ezt kár is tagadni. A rallyt mindig csapatsportnak tekintettem, ahol kölcsönösen hatunk egymásra, ha Kristófon érzem, hogy jó formában van, magabiztos, az engem is húz, és fordítva is igaz, úgyhogy ebből a gödörből együtt kell kijönnünk. 

Hosszú és kemény verseny lesz a Veszprém Rally, nem lesz egyszerű dolog a Nagylőtérrel kezdeni. De pont az ilyen kihívásokat szeretjük a rallyban a legjobban.“

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.