Krózser kemény versenyre készül Cipruson

Észnél kell lenni – ezt a következtetést vonta le Krózser Menyhért és Papp György a Ciprus Rali pályabejárása után. Az MHH Rally Team párosa két defektet is kapott az itiner felírása alatt. A pályák többsége ennek ellenére elnyerte a tetszésüket, mindössze a harminc kilométeres Panayia szakasz végével nem elégedettek.

„Már a pályabejáráson megtapasztalhattuk a ciprusi pályák keménységét: két defektet is kaptunk a terepjáróval” – mondta Krózser Menyhért. „Szerencsére Markovics Gyuri jött mögöttünk a kísérőautóval, így gyorsan orvosoltuk a problémát. Másodszorra autót is cseréltünk, hogy ne veszítsünk el semmit az értékes pályabejáró időből.”

„A gyorsaságik nagy része tetszik. Változatosak, tempósak, szűkek, van jó minőségű aszfalt, de jó minőségű és durva murva is. Mindössze a harminc kilométeres pálya második felét nem értem. Ott csak gurulsz lefelé, egyest kapcsolsz a visszafordítóban, aztán megint gurulsz, megint egyes. Ráadásul teljesen egyforma kanyarokkal. Másodszorra egy óra alatt értünk le ezen a pályán.”

„Azt még nem tudom megmondani, mi lesz a taktikánk szombat, vasárnapra. Van sok olyan hely, ahol lehet nyomni, de szerintem nem azon dől el a verseny, hogy itt mennyire leszel gyors, hanem azon, hogy a rossz minőségű részeken ne hibázz, ne kapj defektet, ne üsd szét az autót. Ezért a legfontosabb dolog, hogy ésszel kell menni. A többit majd meglátjuk.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Effekt 90 Kft. márkafüggetlen targoncaszerviz

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

 

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax