Loeb: Ez nem sport!

A Jordán Rali szégyenteljes alakulása Sébastien Loeböt sem hagyta szó nélkül. Loeb és Hirvonen egyébként a rali történelem talán két leginkább olyan versenyzői, akik fáznak mindennemű sportszerűtlen megmozdulástól vagy csapatsorrendtől.

„Teljesen meglepődtem” – mondta Loeb, csapata taktikai döntéséről, mely szerint a Jordán Rali utolsó napján Ogier korai érkezéssel előtte rajtolt. „Egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Ültünk az autóban, beszélgettünk, egyszer csak megjött (Ogier) és előttünk elrajtolt.”

„Nehéz dolog. Ez a taktika nem sport(szerű). Ez az egész egy kicsit olyan volt, mint egy sakkjátszma amit Malcolm (Wilson) és (Olivier) Quesnel játszanak, mi meg a sofőrök vagyunk. Egyáltalán nem jó.”

Loeb egy másik nyilatkozatában a megoldásra is tett egy javaslatot, amely pofonegyszerű:

„Ki kell találnunk, hogyan változtassunk ezen a helyzeten, és az összes versenyző egy lehetőségről beszél: a shake down legyen egyben kvalifikáció is.”

„Mindenkinek négyszer kell teljesíteni a shake downt (ez már most szabály). Az első három alkalommal letakarítjuk a pályát, a negyedik alkalommal pedig mérik az időnket. A leggyorsabb versenyző választ rajtpozíciót az első napon. Ez után a versenyt vezető választja ki a rajtpozícióját a következő napokon. Ez fair lenne mindenki számára, és mindenki azonos eséllyel indulna. A sport oldaláról ez teljesen fair lenne.”

„Ettől érdekesebbek lennének a shake downok is. Jó sztori lenne a média számára, és megoldanánk ezt a problémát. Így még akár kétnapos versenyek is működhetnének, mert néhány futamon az első két nap tényleg nem történik semmi, csak taktikázunk, és csak vasárnap van igazi verseny.”

Én ehhez hozzátennék még egy dolgot. Nem tudom, az olvasók mennyire figyelik a Formula–1 eseményeit, de ott illemkódex kidolgozását sürgetik, mert Lewis Hamilton Ausztráliában ki merte pörgetni utcai Mercedese kerekét, amitől néhányan azonnal maguk alá pisiltek hiszti rohamukban. Én inkább az illemkódexba azt foglalnám bele, hogy akit hazugságon kapnak, azt egy életre tiltsák el a sporttól. És akkor nem lesznek ilyen ötperces komputercserék sem.

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program