Matics Oroszlányban kereste a másodperceket

 

A legjobb licences versenyző volt Matics Mihály a Bányásznapi Oroszlány Ralin, amely MARB-futam volt, de rali 1-es versenyzők külön kategóriában részt vehettek rajta.

Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.
Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.

Matics ezúttal is tesztelésre, kilométergyűjtésre és baráti autóztatásra is használta a versenyt, hiszen felesége, Matics Heni, barátja és támogatója, Benke Balázs és régi versenyzőtársa, Notheisz Attila olvasta neki az itinert felváltva. A hat gyorsasági szakaszt előfutóként és versenyben is teljesítette, így összesen 12-szer ment végig a pályán, hatszor oda, hatszor vissza.

Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.
Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.

„Nagyon jó hangulatú volt a verseny – mosolygott Matics. – Mivel nem volt igazán tétje, a pályát szinte fejből ismerem, a lassítók pedig előre voltak jelezve, nem hárult olyan komoly feladat a navigátorra. Ilyenkor nem Zejda Vikivel szoktam menni. Az elmúlt években a lányaimat vittem, de a kisebbik Virág Tominak navigált ezen a versenyen, a nagyobbik pedig babát vár, úgyhogy hosszú idő után a feleségem, Heni ült be mellém. Én nagyon élveztem, ő azt mondta, nem annyira, mert nem tetszett neki, hogy olvastatom vele az itinert, de hát mondtam, hogy a navigátornak ez a dolga.

Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.
Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.

A következő körben Benke Balázst vittem, aki régi barátom és az egyik legkitartóbb támogatóm is. Hétköznap mindig savazzuk egymást, most megmutattam neki, hogy milyen belülről. A harmadik körben pedig Notheisz Attila ült mellettem. A versenyzőtársaktól jobban viselem a kritikát, szerencsére nem kritizált, de lehet, hogy csak udvarias volt.

Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.
Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.

A licences versenyzőket ugyan nem értékelik, de az időnket mérik, ami alapján mi voltunk a legjobbak. Ez mindig jól esik az ember önértékelésének, még akkor is, ha egy meghívásos versenyről van szó. Hasznos volt a verseny abból a szempontból is, hogy találtam a pályán még egy-két másodpercet, ha jövőre is szerepel a Fehérvár Ralin, akkor biztosan gyorsabb tudok lenni.

Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.
Bányásznapi Oroszlány Rallye 2016.

A hétvégén Ercsiben indulunk, régi VFTS-es barátom, Hodula Misi versenyén, de szeptember közepén ott leszünk a Salgó Ralin is, ami az idén rali 2-es futam, de hátha jövőre ORB lesz belőle.”

Red Ribbon Team együttműködő partnerei: Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet Kft, Combit számítástechnikai Zrt., Frituspecial Kft., Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft., Garancia-Sped Kft.

 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax