Megtört az átok Gyöngyösi felett

Pályafutásuk legjobb abszolút helyezését érték el Gyöngyösi Marcell és Kollár Károly Opel Astra GSi-vel a Baranya Kupán, ahol a Rali 2-ben megnyerték a 13-as kategóriát, abszolútban pedig a tizedik helyen végeztek. Ezzel, a korábbi három kiesés ellenére, a bajnokságban holtversenyben a harmadik helyre jöttek fel.

„Igen, úgy tűnik, megtört felettünk az átok és végre problémamentes versenyünk volt – nevetett Gyöngyösi. – A rajt előtt kaptunk egy kis meglepetést, az ajtóra belülre felragasztották a kisfiam Gergő és Karesz fia, Benett képét, valószínűleg ez segített.

Maga a helyezés jó, kategóriánkban ennél előrébb nem lehetett volna végezni, abszolútban szintén nagyon jó a tizedik hely. Azt sajnálom nagyon (Fancsik) Gergő kiesett, vele szerettünk volna meccselni. A kategória második helyezettől gyorsan elhúztunk, a végére pedig egyedül maradtunk.

A verseny nagy részében nem volt érdemes hajtanunk, mert a kategória első hely megvolt, abszolútban pedig nem értékelnek minket, így egy kicsit nyugisabbra vettük a tempót, néha túl nyugisra is. Egyszer–kétszer olyan időt autóztunk, amire én is azt mondtam, hogy ez már túl nyugis, hol marad az adrenalin?

Egy meleg pillanatunk volt, amikor ötödikben megforogtunk, a nézők már dobták a hűtőtáskát, ugrottak a fák mögé, de úton maradtunk. Ez is megerősítette, hogy nem kell sietnünk.

A hangulat most is nagyon jó volt, az utolsó gyorsasági előtt gyakorlatilag az egész mezőny együtt várt, majd amikor az első rajtolt, mindenki pacsizott, hogy a célban találkozunk. Nagyon jó ilyen közegben versenyezni.

Remélem, hogy az átok tényleg megtört és a Salgón is sikerül célba érnünk. 

A Gyöngyösi—Kollár páros együttműködő partnerei:

Siraprint, Digitalway Hungary, 24H, Valemix Kft., Mobile Cafe, Grancars Kft. Tordasi Élményfalu, Flexorg, Cablework, “Technogen”, Danica cukrászda, SELIX, Jurásek Kft., Kollár és társa Kft,. KFöld-Tech, Hotel Silvanus, CAPLAND, Edike Relax, CELI, Razor Telekom, Smart 19 Zrt, Cardex, Standox, ARD Color, Prime Telekom, Lodzsa Kft., Fishing Time, Meizu, DeMész Bau Kft., Ben-Ád-Tech Bau Kft., FONBAU Kft. 

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program