Menya megmutatta a tempóját

Időmérő csoportjában második, összesítettben pedig a negyedik helyen végzett Krózser Menyhért pályafutása második X30 Junior futamán az ACI olasz bajnokság második fordulóján, Adriában. 

Az előfutamokon és a két versenyen nem volt ilyen szerencséje az MHH Kart Team versenyzőjének, több ütközésben is belekeveredett, mindkét gokartján elgörbült a váz, de kitartóan küzdött, és komoly mezőnyben mutathatta meg valódi tempóját. 

Egy CEZ és két WSK futam után az olasz autósport szövetség, az ACI által szervezett X30 Junior bajnokságban állt rajthoz Krózser Menyhért, ahol Iame motorokat és Comet gumikat használnak, vagyis egészen más körülményeket kellett kitapasztalnia. Tavaly év végén már indult egy versenyen X30 Juniorban, amihez képest most jelentőset lépett előre. Az időmérőig abszolút az élmezőnyben volt. 

„Az edzések és az időmérő is jól sikerült – mondta Menya. – Gyorsan hozzászoktam az új körülményekhez, a beállítások is jól sikerültek. Az időmérő csoportomban második lettem, összesítettben pedig negyedik. 

Az első előfutamban a második helyezettet előztem meg, de le akart vezetni a pályáról, összeakadtunk, ezért elég sok pozíciót veszítettem. Végül a nyolcadik helyre jöttem fel. A második előfutamban jól rajtoltam, az élen állóval harcoltam, bementem mellé, de elég agresszívan bevágott, és összeakadtunk. Ő megúszta, én nem, elgörbült a vázam, beesett a spoilerem, onnantól kezdve nem volt tempóm, így 18. lettem. 

Az első versenyen szintén nem volt tempóm, a másodikban próbáltam küzdeni, de itt is egy ütközésbe keveredtem, úgyhogy végül 21. és 19. lettem. 

Amíg nem görbültek el a vázaim egész hétvége alatt jó volt a tempóm, kis szerencsével az első ötben lehettem volna, ami mindenképpen biztató. Ezt a bajnokságot, az itteni ellenfeleket is ki kell tapasztalni, legközelebb még jobb és még eredményesebb lehetek.

Nagyon várom a következő versenyemet, de még nem tudom, mikor és hol fogok indulni. Most a sulit kell egy kicsit megnyomnom, a következő három hétben erre koncentrálok.“

Eredmények, Krózser Menyhért, MHH Kart Team, ACI X30 Junior, Adria, 2021. május 7–9.

Résztvevők: 47
Időmérő futam: 2.
Időmérő: 4.
AC előfutam: 8.
AB előfutam: 18.
1. futam: 21.
2. futam: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., MedVie healthcare solutions, Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, ACI X30 Junior, Adria (Olaszország), 2021. május 7–9.
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax