MHH Kart Team: Edzés

Gokart Országos bajnokság, Kecskemét, 2018. május 13.

A magyar bajnokságban gyűjtötte a versenykilométereket az MHH Kart Team két versenyzője.

Krózser Menyhért a Mini Max kategóriában, korlátozott edzés lehetőség után is az ötödik helyet szerezte meg, míg Fodor Géza a DD2-ben negyedik lett.

A sikeres Morva Kupa után edzésnek szánta az MHH Kart Team a kecskeméti magyar bajnoki futamot, ezért a csapat döntése alapján Krózser Menyhért kihagyta a pénteki szabadedzéseket, hogy az iskolai feladataira is tudjon koncentrálni. Szombaton, egy nap hátránnyal azonban nem olyan könnyű felvenni a fonalat, de Menya ezt is kihívásnak fogta fel.

Krózser Menyhért, Mini Max 5.

„Edzésnek szántuk a versenyt, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk — mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. — Az idén nem indulunk a teljes magyar bajnokságban, de jó edzésnek tűnt ez a verseny. Menyának az iskola is fontos, ezért a pénteki szabadedzéseket kihagytuk és csak szombaton reggel érkeztünk.

A kimaradt pénteki nap látszott a teljesítményén, de azzal is lehet tanulni, ha kevés bemenetből kell felépíteni egy hétvégét. A technika tökéletesen működött, a csapat is nagyon jó volt, egyedül Menya nem tudott fejben ott lenni. A végére meglett a tempó, de ez most csak az ötödik helyre volt elég. Mondhatnám, hogy elégedettek vagyunk, de a következő versenyeken ennél jobb teljesítményre lesz szükség. “

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini Max

  • Résztvevők: 10
  • Szuperdöntő: 5.
  • Döntő: 9.
  • Elődöntő: 5.
  • Időmérő: 9.

Fodor Géza, DD2

  • Résztvevők: 6
  • Szuperdöntő: 4.
  • Döntő: 4.
  • Elődöntő: 4.
  • Időmérő: 5.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH

További információ

www.facebook.com/menya.hu

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért világbajnokok ellen bizonyított

Soha sem kellett még ennyi világ-, Európa- és olasz bajnok ellen bizonyítania Krózser Menyhértnek, aki pályafutása legerősebb mezőnyébe csöppent a WSK Super Master Series harmadik fordulóján. A Brilliant Driver Program versenyzője azonban cseppet sem illetődött meg, az időmérő csoportjában egy 5. hellyel tette le a névjegyét.

﹡ WSK Super Master Series – 3. futam, Franciacorta (Olaszország), 2024. február 16–18.

A KZ kategória a gokartversenyzés csúcsa, ahol nem ritka, hogy valaki akár húsz év tapasztalattal is versenyezzen. Éppen ezért szokták a kategóriát két csoportra, KZ-re és KZ2-re osztani. Előbbiben a rutinos, eredményes versenyzők indulnak – például a korábbi KZ2-es világ- és Európa-bajnokok –, míg a KZ2-t alapvetően utánpótlás kategóriának szánják. Ritkán versenyez egy mezőnyben a KZ és a KZ2, azonban ahol ezt megteszik, ott igazi tűzijátékot láthatnak a szurkolók.

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

Ez történt Franciacortában, a WSK Super Master Series harmadik futamán, ahol rekordszámú, 85 fő nevezett KZ2-be (ez volt az összevont kategória neve). De nem csak sokan voltak, hanem erősek is, hiszen szokatlan módon több egykori világ-, Európa és olasz bajnok is rajthoz állt.

Krózser Menyhért, ahogyan megszokhattuk tőle, örült a kihívásnak és hogy a gokartversenyzés legjobbjaival mérheti össze tudását. Az időmérőn alaposan oda is tette magát és csoportjában 5., míg összesített értékelésben 15. lett.

Az előfutamok során kuplunghibával küzdött, ami miatt a rajtjai nem voltak tökéletesek, ennek ellenére három top 9-es eredményt ért el. A második előfutamban azonban kilökték, így ott utolsó helyen végzett. Ez eléggé rányomta a bélyegét a további szereplésére, hiszen ennek az egy mozzanatnak köszönhetően 15 helyet veszített az előfutamok során és a 29.-en jutott tovább.

Az elődöntőben és a döntőben fékhiba hátráltatta ugyan, de így is mind a kétszer – ahogy már megszokhattuk tőle – javított a pozícióján és végül a 25. helyen fejezte be a döntőt.

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

„Ez volt a legerősebb mezőny, amiben valaha versenyeztem – mondta Krózser Menyhért. – A franciacortai pályát ismerem és szeretem is, nagyon készültem erre a hétvégére.

Az időmérő jól sikerült. Ennyi világ- és Európa-bajnok között a 15. helyezés szerintem nagyon jó eredmény. Főleg, ha belegondolsz abba, hogy volt olyan ellenfelem, aki már akkor ebben a kategóriában versenyzett, amikor én elkezdtem gokartozni. Gondolhatod, hogy mekkora rutinjuk van, de éppen ezért volt nagy kihívás ellenük versenyezni.

Nagyon bosszantott, amikor a második előfutamban kilöktek, egy teljesen érthetetlen manőverrel. Ezzel sokat buktam, ha olyan eredményt tudtam volna elérni, mint a többi előfutamon, akkor a 14–15. helyen juthattam volna tovább.

Az előfutamokon kuplung problémám volt, ami a rajtnál hátráltatott, vasárnap pedig a fék nem működött rendesen.

Mindent egybevetve, úgy érzem, hogy a hétvégéből kihoztam a lehető legtöbbet, iszonyúan sokat lehet fejlődni ilyen ellenfelek között, ilyen harcias környezetben. Két hét múlva még jobb leszek.“

A WSK Super Master Series március 1–3-a között zárul Krózser Menyhért egyik kedvenc pályáján, Sarnóban.

Krózser Menyhért, BDP Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 85
Időmérő csoport: 5.
Időmérő: 13.
CE előfutam: 8.
CD előfutam: 34. (baleset miatt kiesett)
AC előfutam: 7.
BC előfutam: 9.
Előfutamok összesített: 29.
A Elődöntő: 14.
Elődöntő utáni összesített: 27.
Döntő: 25.

A Brilliant Driver Program együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program