Ogier nyert, Loeb utolérte Hirvonent a vb-n – Portugál Rali

Kettős Citroën győzelemmel ért véget a Portugál Rali, amelyet 2010 után újra Sébastien Ogier nyert Sébastien Loeb előtt. A műszaki hibáktól hátráltatott két gyári Forddal Jari-Matti Latvala és Mikko Hirvonen végeztek a harmadik és a negyedik helyen. Miután a Power Stage-et Loeb nyert, az érte járó három plusz ponttal utolérte Mikko Hirvonent a világbajnokságon így a két versenyző egyaránt 58 ponttal áll az élen.

Sok meglepetést nem tartogatott a Portugál Rali harmadik napja, hiszen minden fontosabb helyezés még szombaton eldőlt a két fordos versenyző defektjeivel és műszaki hibáival, valamint azzal, hogy a defektes kereket a pályán kicserélő Hirvonen Loeböt feltartotta.

Az utolsó versenynapot Sébastien Ogier több mint fél perc előnnyel kezdte, amit kényelmesen taktikázva meg is tartott és zsinórban másodszorra nyerte a Portugál Ralit, feledtetve ezzel mexikói kiesését. Loeb a feltartása során elveszített fél perc hátránnyal lett második. Latvala három, Hirvonen pedig hat perc hátránnyal futottak be a harmadik, negyedik helyen. Utóbbi vasárnap is hajtásproblémával küzdött, de ennek ellenére sikerült megelőznie a szombati napot a negyedik helyen záró Matthew Wilsont.

Wilson így a Stobart–Forddal ötödiknek futott be, míg Petter Solberg tíz perces büntetése ellenére az utolsó gyorsaságin egészen a hatodik helyre kapaszkodott fel. A norvég versenyző még pénteken hagyta ki az utolsó gyorsaságit, miután előtte egyszerre kapott három defektet. Ha a tízperces büntetését levonjuk, a második helyen végezhetett volna.

Kimi Räikkönen ezúttal nem villogott, és nagyon szolid autózást bemutatva végzett a hetedik helyen a Citroën DS3-assal, Federico Villagra lett a nyolcadik, Henning Solberg a kilencedik, Dennis Kuipers pedig a tizedik.

Az utolsó, élőben közvetített gyorsaságit Loeb nyerte Latvala és Ogier előtt, így ők kapták a bónuszpontokat.

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program