Sokan szurkoltunk Petter Solbergnek, hogy az idén is maradjon a rali világbajnokságon, és úgy tűnik jól csináltuk! Solberg menedzsere, Ken Rees ma megerősítette, hogy egy Citroën DS3 WRC volánja mögött egész évben láthatjuk a 2003-as világbajnokot.
„Határozottan állíthatom, hogy ott leszünk a Svéd Ralin” – mondta Rees, aki az utolsó pillanatig tárgyalt a Citroën-csapattal, ami miatt ma délben, a nevezési zárlatkor még nem szerepelt Solberg neve a listán, amelyet később pótoltak.
„Az első versenyen Petter Solberg World Rally Team néven fogunk versenyezni, de azt nem tudom pontosan megmondani, hogy mi lesz utána. Lehet, hogy maradunk a saját csapatunknál, de az is lehet, hogy valamelyik gyári alakulatban folytatjuk. Még mindig nem teljes a költségvetésünk, de dolgozunk rajta.”
Solberg közben Dél-Franciaországban tesztel a Peugeot-csapattal a Monte-Carlo Ralira. Az IRC szezonnyitó futamára a Citroën Racing és a Peugeot Sport közös vezetője, Olivier Quesnel kérte fel Solberget, aki remélhetőleg az idén némi gyári támogatást is kap a vb-re.
Solberg a Subaru gyár kiszállása óta, saját csapatában versenyez, amelynek színeiben az idén kezdi a harmadik szezonját. Hihetetlen erőket mozgatott meg hazájában, hogy támogatókat találjon, a 2010-es utolsó másfél verseny költségvetését pedig saját zsebből fizette. De ő nem az a fajta, aki egykönnyen feladja.