Vizin ötös rajtszámmal első IRC-pontjaiért

Az igen előkelő ötös rajtszámot kapta Vizin László és Zsiros Gábor az IRC-sorozat tizedik fordulóján, a Jalta Ralin, ahol a magyar páros egyedül képviseli az elmúlt két év IRC-bajnok márkáját, a Skodát. Mivel a versenyre mindössze hat páros nevezett Szuper–2000-es autóval, amelyből ötöt értékelnek az IRC-ben, Vizin könnyedén megszerezheti pályafutása első IRC-pontjait. Ehhez azonban előbb célba kell érni a versenyen, ahol nagyon sok a hibázási lehetőség.

Vizin László: – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ötös rajtszámmal indulhatok egy IRC-futamon, még akkor is, hogyha ez elsősorban a kevés nevezőnek köszönhető. Amikor pár éve az IRC kétkerékhajtású kupájában indultam, mindig az első ötbe szerettem volna bekerülni, ez sokszor elég merész cél volt.

– Amikor az idén Szuper–2000-es autóra váltottam, tisztában voltam vele, hogy a Skoda Fabia S2000-es bármennyire is jó autó, az IRC élmezőnyével nem lehet felvenni a versenyt. Most azonban nem tűnik túl merész vállalkozásnak, ha az abszolút értékelés első öt helyét célozzuk meg, és nagyon örülnék neki, ha sikerülne megszereznem pályafutásom első IRC-pontjait.

– A pályabejárás első napján már túl vagyunk. Nagyon hasonlít a verseny a Sanremo Ralihoz, egy picit talán itt szélesebb az út, de sokkal rosszabb minőségű. Sok helyen le lehet vágni a kanyart, ami miatt murvakihordásosak lesznek a pályák. Nagyon észnél kell lenni, hogy az ember melyik kanyart vágja le, mert van, amelyik adja magát, hogy ezen át kell menni, de amikor visszatérnél az útra, ott olyan magasan van az aszfalt, hogy azonnal defektet kapsz.

– Sok az emelkedő, de amelyik hegyre fel kell mennünk, arról le is jövünk. Mivel a két versenynap ugyanazokon a pályákon zajlik, csak fordított irányban, ugyanannyi fölfelé menő rész lesz, mint lefelé jövő. Fölfelé is könnyű hibázni, lefelé viszont még gyorsabban megvan a baj. Éppen ezért ésszel fogjuk kezdeni a versenyt. Nagyon lassan sem lehet menni, mert az N-es mezőnyben is jó képességű versenyzők vannak.

Jalta Rali információk:

  • Prime Yalta Rally: a 13 fordulós Intercontinental Rally Challenge (IRC) 10. futama
  • Rajt: szeptember 14. péntek 13:01, Naberezhnaya, Jalta, Ukrajna
  • Cél: szeptember 16. vasárnap 15:27, Jalta
  • Szerviz park: Jalta kikötő
  • Nevezők száma: 30
  • Gyorsasági szakaszok száma: 14
  • Gyorsasági táv: 261,87 km (első nap: 145,13 km, második nap 116,74 km)
  • Teljese táv: 723,17 km
  • Talaj: aszfal

Az IRC rajtlista élmezőnye:

  • 1     Yuriy Protasov–Kyrylo Nesvit, UKR  Ford Fiesta RRC
  • 2     Yagiz Avci–Bahadir Gücenmez, TR Ford Fiesta S2000
  • 3     Mikko Pajunen–Kaj Lindstrom, FIN Ford Fiesta S2000
  • 5     Vizin László–Zsiros Gábor, H   Skoda Fabia S2000
  • 7     Yukhym Vazheyevskyy–Yevgen Kochkovyi,  UKR Peugeot 207 S2000
  • 8     Vitaliy Pushkar–Ivan Mishyn, UKR Mitsubishi Lancer Evo X R4
  • 9     Marco Tempestini–Dorin Pulpea, RO Subaru Impreza STI R4
  • 10   Marco Cavigioli–Monica Fortunato , I Mitsubishi Lancer Evo IX R4
  • 11   Robert Consani–Nicolas Klinger, I/F Renault Mégane RS
  • 12   Simone Tempestini–Lucio Baggio, RO/I Subaru Impreza STI N15

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

 

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program