Wirtmann az Európa-bajnokságon folytatja

Öt magyar és két Közép-Európai Zónakupa (CEZ) bajnoki cím után az idén emeli a tétet Wirtmann Ferenc, és a historic rali-Európa-bajnokságon áll rajthoz, amelyben az első próbatétel a hétvégi Costa Brava Rali lesz Spanyolországban.

WirtmannTeszt4 (Medium)

Wirtmann évtizedeken keresztül állandó navigátora, Schneer László nagyon határozott orvosi utasításra még mindig nem ülhet versenyautóba, ezért az elmúlt két évhez hasonlóan az idén is Barna György olvassa az itinert, kivéve a Costa Brava Ralit, amelyen munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud részt venni, ezért a beugró navigátor beugró navigátora, Gábor János ül majd a jobb egybe.

WirtmannTeszt5 (Medium)

Tavaly év végén a csapat nyugdíjba vonultatta a legendás, kék Ford Escort Mk I-est, amelyet azonban a télen visszahívtak a nyugállományból. Az autó kívül-belül megújult, de a lelke megmaradt, viszont az idei szezonra új, piros-ezüst fényezést kapott, hasonlót, mint Wirtmann másik Mk I-ese, a Brutál Turbó.

„Az elmúlt két évben a CEZ-ben indultunk, amit nagyon élveztünk. Tavaly három CEZ-versenyünk egyben Eb-futam is volt, amelyek még nagyobb kihívást jelentettek, ezért döntöttünk úgy, hogy az idén nekivágunk az Eb-nek” – mondta Wirtmann Ferenc.

WirtmannTeszt3 (Medium)

„Ezúttal nem a bajnoki cím a cél, ha az év végén dobogóra tudnánk állni az Eb-n, az óriási dolog lenne, de én már az első öt helyezéssel is elégedett lennék.”

„Az idei szezont is Barna Gyurival terveztem, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud eljönni a Costa Brava Ralira. A problémát úgy oldottam meg, hogy felhívtam Gábor Janit, mit csinál a jövő héten. Mondta, hogy semmit. Megkérdeztem, Costa Brava? Mondta, hogy akkor induljunk. De lehet, hogy ennél rövidebb volt a beszélgetésünk. Jani már indult ezen a versenyen Leitold Karcsival, úgyhogy helyismerete is van.”

„Örülök neki, hogy végül a kék Escortunk felújítása mellett döntöttünk, mert ez az autó nagyon a szívemhez nőtt. Kívül-belül megújult, gyakorlatilag nem sokban különbözik attól, mintha egy új autót építettünk volna.”

WirtmannTeszt2 (Medium)

„A Costa Brava Rali mellett még négy-öt Eb-futamot tervezünk az idén. Szeretnék egy kicsit óvatosabban kezdeni és az első versenyről mindenképpen pontokkal hazatérni, a többit pedig majd meglátjuk.”

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország)
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország)
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország)
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország)
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország)
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium)
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino)
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország)
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország)
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország)
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország)
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország)

WirtmannTeszt1 (Medium)

Wirtmann Ferenc korábbi eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax